A ködös Albionban

Nagyon érdekes cikket találtam a neten.  Itt elolvashatjátok, nem hosszú. Arról szól, hogy összehasonlítottak 6 országot - Ausztrália, Szingapúr, Hong-Kong (bár ez nem külön ország már ha jól tudom), Egyesült Arab Emirátusok, Egyesült Államok és Egyesült Királyság). Érdekes, hogy Nagy-Britanniáról a bevándorlókkal kapcsolatban írnak. Na, a cikk elolvasása előtt szerintetek melyik ország az utolsó ebből a hatból? :))) Mindenestre érdekes felmérés.

Őszinte leszek. Nagyon nem tudom hova tenni, ha valakitől kérdezek valamit (itt most konkrétan szakmabeli ügyintézésről) és válaszra se méltat ... látom, hogy az illető belépett, sőt el is olvasta az üzenetem (igen, az iwiwen) és annyit nem tud odaböffenteni, hogy pl. most nem ér rá, vagy nem tudom, vagy menj a francba. Hogy miért zavar ez? Mert tőlem távol áll az ilyen. Lehet, hogy nekem is így kellene viselkednem és nem reagálni azokra az üzenetekre, ímélekre akik tanácsot kérnek (ismeretlenek!)? Lényegében mindegy. Maradok az a hülye szerencsétlen, aki amint meglátja, hogy írtak neki, kérdeztek tőle, rögtön válaszol... 

Maradok tisztelettel...

- Jó napot kívánok, a Z patikából telefonálok, azt szeretném megkérdezni, hogy van-e olyan nevű betegük, hogy  X.Y.

-Pillanat, megnézem. ... Mi a cím? És a születési dátum? (bemondom) Igen, de már nem tartozik hozzánk. (pfff...) 

- Értem. Az lenne a problémám, hogy visszaküldtem önökhöz egy receptet a múlt héten, mert nem volt aláírva. A szállítónk elment érte, de azt mondták neki, hogy már fel lett véve a recept (hülye passzív szerkezet!) Meg tudná mondani, hogy ki vette fel? 

- Itt azt mutatja a gép, hogy nem is adtunk ki vényt az illetőnek. (mégjobban kétségbe esek)

- Értem, ez érdekes. Köszönöm, visszhall. (lerakom)

Közben ezerrel zakatol az agyam, mert muszáj lesz felhajtanom ezt a receptet, mert már kiadtuk, nincs mese, ez kell. A rendelő címe fura nekem (a körzethez tartozik vagy 15 (túl sok)), de ez amit hívnom kellett fura, mert a drogos klinika címe, telefonszáma és ez a recept nem az volt... ami önmagában még semmit nem jelent, de akkor is fura. Ergo a mi gépünkön van beírva rossz rendelő. Viszont én a szállítóval csak oda küldtem (a gépünk alapján) azt a receptet, úgyhogy ott kell hogy legyen. No, essünk neki mégegyszer:

- Jó napot kívánok, ismét a Z patikából telefonálok X.Y. receptjének az ügyében. Én a múlt héten önökhöz küldtem a receptet.

- Kapcsolom a rendelőt  (!!!! Mi van? Most tényleg... akkor kivel beszéltem az előbb???)

Kapcsolják, elmondom immár harmadszor mi a rákfene bajom van. Mire a reakció:

- A beteg felvette a receptet. (Ááááá, nem lehetnek ekkora barmok!)

- Elnézést, az hogy lehetséges? Én egy boritékban küldtem önökhöz a receptet, egy üzenettel, hogy a vényíró (itt akár nővér is lehet, ha megszerezte hozzá a szükséges dolgokat) legyen szíves aláírni és VISSZAKÜLDENI a Z patikába.

(csönd, szöszmötölés) folytatom:

- Akkor elkérhetném a beteg telefonszámát? 

- Nem áll módunkban kiadni ilyen adatot. (ilyennel most találkoztam először. Ui. le lehet ellenőrizni, hogy ki vagyok és miért kérem ezt az infót... Itt most kerekperec visszautasított)

- Akkor legyen szíves hívja fel a beteget, hogy hozza be a Z patikába a receptet.

(susmorgás, szöszötölés a vonal másik végén. Mire hirtelen, hadarva (!) ennyit hallok:

- Holnap postázzuk.

 Egyik éjszaka felébredtem, mert Zsomi felnyüszögött. Hirtelen olyan fura volt, mert sötétebb volt a megszokottnál. Nem égett a rádiós óránk. Ergo nincs áram. Felébresztettem Danit, ami önmagában egy nagy szó. Lebotorkált mérgelődve, közben annyira felébredtem, hogy kinézzek az ablakon. Sehol nem égett az utcai lámpa. Na, jól nézünk ki. Persze az is leesett, hogy a fűtéshez is kell áram, vagyis az sem működött (brühooooáááá). Dani hangulata már a magaslatokban, mire elkezdtem kotorászni a régebbi rezsipapírok, számlák között, hogy ott csak van valami telefonszám, amit ilyenkor hívni lehet. Közben tök nyugi voltam, mert elkönyveltem magamban, hogy sebaj, addig majd beüzemeljük a kis hősugárzót :D :D :D Hál' Istennek még a telefonálás alatt visszajött mindenhol az áram, de nekem egészen reggelig nem működött a nagyeszű logikám, ui. reggel esett le, hogy a kis hősugárzó szintén áramról működött volna, volna... (lehet, hogy ezt nem kellene közhírré tennem?) :D Mondjuk egy kicsit elszomorító, hogy ennyire függünk az áramforrásoktól... semmit nem tudtunk volna csinálni, ha nem jön vissza az áram :(  legfeljebb meggyújtjuk egyszerre az összes gyertyát :P 

 Felfedeztünk egy - valószínűleg X éve működő - farmot, ahol farmbolt van és össze is szedtünk minden indítatásunkat és bátorságunkat, hogy végre el is menjünk és megnézzük. Tetszett. A választék zöme húsra koncentrálódik (de abból nagyon sok féle. Dani ki is nézett egy fogoly-receptet), viszont ami teljesen elkötelezett minket a bolt mellett, hogy 2 liter tej 0.99 penny (teszkóban 3,4 l kerül 2,25-be, vagyis megéri... főleg olyan tejeseknél mint nálunk).

A hét elején kijött a herpeszem :( általában sikerül időben elcsípni és nem fejlődik ki túlságosan, de ez most valahogy masszívan feldagadt és fájt, tisztára Angelina Jolie szám lett :D tiszta élvezet volt így betegek elé állnom. Képzelhetitek... Ne, inkább ne.

Érdekes hetem van bent, Kim szabin van (Spanyolországba mentek), viszont a hajcsárom (Cluster lead - aki az asszisztensek szabiját (is) kezeli, többek között) elszúrta, mert aki helyettesítené (nálunk van a gépben, viszont nem nálunk dolgozik), őt is pont szabira engedte. Szóval nagyon sokáig nem talált senkit és ezt úgy kezelte, mintha nekem kéne ezt megoldanom (ez már a vicc kategória). Aztán annyira nem lehetett megoldani, hogy ő maga jött. Kedden elég mérges voltam rá, mert folyamatosan nyomatja a(z) MUR-t (medicines use review, lényegében be kell ülnöm a konzultációs szobába a beteggel és el kell vele beszélgetnem a gyógyszereiről) és hetente minimum 2 murt kell csinálnom, erre kedden csak kierőszakolt 2-t (egy nap alatt) és nem lettem kész a dolgaimmal. Dani meg Zsomi jött értem 5-re, erre odaszólt, hogy akkor most ő elmegy (bezártunk már csak papírmunkával voltam elmaradva), mert úgyis itt van a férjem és be tudok vele zárni... A jóédes pics... aranyos, nem? Ma meg egy másik brancsból jött egy asszisztens (a szállítónk nekik is dolgozik, szóval ismerték egymást) és azt hittem végigröhögöm a napot. Mindketten ázsiaiak és nagyon nehezen értem meg az ő kiejtésüket, szóval azt hiszem Ash (a szállítónk) hozta fel Kimet, mint témát és most szabadjára engedte a véleményét :D pontosan nem tudnám megmondani milyen jelzőket mondott Kimre (egyedül a "bossy"-t értettem), de mondta nekem, hogy el sem tudja képzelni, hogy tudok vele kijönni. :D meg az asszisztens mondta, hogy hallott dolgokat, de ugye nem ismeri. Erre Ash bőszen mondta: na, minden igaz. :D A nap végére viszont egészen elkenődtem, mert most megtapasztalhattam, hogy mennyire jól működHETne az egész... Egyszerűen nem értem, hogy Kim miért ennyire szűklátókörű és nem nyitott más dolgokra (mindemellett kapkod). Van egy jópár dolog, amit nem úgy kéne csinálnia, mert nem az az előírás... Most elkezdjem a főnökösködőset vagy hagyjam és akkor béke lesz? 

Zsomi. Tudjátok hogy ébreszt? Átszól a szobájából, amikor meghallja hogy a rádió bekapcsolt, hogy "apa?" (a végén felemelve a hangsúlyt). Reggelire a 2 dl tej és a tejbepapi után követeli a sajtot meg a pirítóst. De a sajt az abszolút kedvenc. Ma vacsoránál Dani megkérte Zsomit (épp az ölemben tartottam a konyhában), hogy fogja meg a sajtot (he-he, kecskére káposztát), persze átment kisegérbe... de a vacsi után még mindig sajtot követelt.

Fotózás

Van egy olyan szokásom, hogy minden kis bizbazt kitöltök, visszaküldök. Ha nem kerül semmibe, akkor nem veszítek vele semmit. Egyik nap viszont egyszercsak üzenetet hagytak a mobilon, hogy nyertem egy családi fotózást :) Múlt szombaton el is mentünk és kicsit keserédesen megállapíthattam, hogy Zsominál elmúlt az az időszak, amikor szimplán letettük és mosolygott (ld előzőz fotózás tavaly). Nekem úgy leszívta az energiámat, hogy totál kiütődtem (nem maradt egyhelyben, mindenhova elmászott, szóval igazi kisgyerek). Már várom, hogy megnézhessük a képeket, de elég kemény lesz azt mondani, hogy akkor azt az egyet kérjük szépen, amit nyertük (merthogy 1 képet nyertem)... amúgy iszonyú drágák ám. Nade ez van. 

Iszonyú jó, hogy ketté lett vágva a hét és szerdán nem dolgozom. Jön a tavasz, vagy legalább is volt már napsütés és később sötétedik. Lassan lehet menni kirándulgatni meg karbucéra (carboot sale, bolhapiac). Jövőhéten meg csak hétfőn dolgozom és juhééé! 

 Hál' Istennek egyedül azt az egy éjszakát kellett fűtés nélkül kibírni. Mondjuk az volt a legrosszabb, mert Zsominak 40 fokra is felment a láza és nagyon sírt... A lázat lehúztuk, kb 15 percet ha aludtunk összességében azon az éjszakán. Másnap sokkal kisebb volt a hőmérséklete, viszont még mindig hol fentebb, hol lentebb, de javulóban. Én mint a mosott rongy, dolgoztam, Danival kb félóránként, óránként beszélve, hol Zsomiról, hol a bojler alakulásáról kérdezgettem. Ja, és aznap vártuk Petrát (végre valaki jött meglátogatni minket!)  :D  Szóval a munka után azon gondolkoztam, hogy basszus ez jobban nem is jöhetett volna ki: Zsomi beteg, nincs fűtésünk, vendégünk is lesz, hullafáradt vagyok :((( Aztán teljesen hepiend lett (majdnem) minden, mert a fűtés ment, Zsomi jól volt, Petra rendben ideért. (Előtte igérgettem, hogy érte tud menni Dani, aztán nem is tudtuk volna megoldani :S ) A majdnem annak szólt, hogy vasárnap este a fürdésnél kiütéseket vettünk észre Zsomin (addigra már egyáltalán nem volt hőemelkedés se). Másnap Dani elvitte az orvoshoz, akinek leírtam az előzményeket, ő pedig Dani kérésére leírta, hogy mit állapított meg: viral rash, vírusos kiütés. Biztos nem voltam ezen az előadáson anno, de ez most micsoda így? Ha valaki tud nekem valami okosat írni (vagy tapasztalt valami hasonlót, légyszi' ossza meg velem :) Lehet annyi a problémám, hogy mindenképp valami "normális" nevet szeretnék ennek a betegségnek (tudom, adhatok neki ha nagyon akarok...)  :P  Azóta a kiütések elmúltak, az első MMR oltást is megkaphatta Zsomi. 

A bojler. Még jó, hogy itt volt Petra, aki pótolta az észt a családunkban arra a pár napra. Anno, amikor ideköltöztem, akkor Sam csak a hőfokszabályzóra mutogatott, hogy ott állítgassam, máshova ne nyúlkáljak :D Szóval a másik ilyen panel a falon az időszabályozó (most már tudjuk, hogy ilyen is van). A szerelő annyit mondott nekünk, hogy óránként meg kell nyomni egy kék gombot és akkor indul újra. Akkor én ennek is annyira örültem, mint majom a farkának, csak működjön, mindegy hogy, majd felváltva őrizzük a "tüzet" :D Na, ekkor szólt Petra, hogy amikor leáll, akkor többször is meg lehet azt a gombot nyomni és akkor nemcsak 1 óráig fog működni... hihi. Szóval egészen 9 órán keresztül is tud ám működni. (Persze Sam magánál tartotta a leírást, azóta Dani meg megnyomott valami mást is, mert 9 óra után se állt le). Persze volt más baja is, mert csöpögött, az meg lett javítva. 

Munka. Amióta visszajöttünk Kim furamód nagyon kedves. Nem tudom mire vélni ezt. Sokkal de sokkal jobb így. Valóban összedolgozunk. Nem lett minden "rózsaszín", de ez így valahogy elviselhetőbb. Teljes pálfordulás is van: pl a szabim előtt azért szólt nekem (rám), mert Ann-nek adtam olyan munkát, amit még nem csinált soha. Nyílván az elején nekünk is nehezebb, mert be kell tanítani. De hosszútávon viszont könnyebb, mert jobban eloszlik a teendő. Szóval a szabi előtt ezt leállította (megj.: elméletileg én vagyok a főnöke...), most meg ő kezdte el tanítgatni. Kérdeztem Ann-t, hogy mi történt. Azt mondta ő se tudja. A lényeg, hogy most egy picit jobb. Mondjuk lesznek még "izgalmas" perceink, óráink, mert a tűcsereprogram nagyon hanyagul működik nálunk és következő kedden megyek egy ilyen tanfolyamra. (Ann meg Kelly elmentek amíg szabin voltam és Ann tök aranyosan szólt, hogy le fogok döbbenni) Tudom, hogy nem vagyok egy vaskezű főnök, de ha kell akkor a sarkamra állok... szerintem :)  na, ez most egy elég komoly próba lesz. (Mindehhez hozzátartozik, hogy Kim több mint féléven keresztül egyedül volt, mindenféle helyettessel, szóval gyakorlatilag egyedül vezette a patikát. Hozzászokott, hogy nem kell úgy dolgoznia, hogy átadja a munkát és más is tudja miről van szó, vagy hogy csapatmunkában dolgozzon. Vagyis ha ő szabin van, akkor megáll az élet. Tudom, ez így önmagában nem kifogás a részére, csak ehhez hozzájön a természete, amit nagyon nem tudok hova tenni. Amikor kérdezek tőle valamit, akkor nem a kérdésre válaszol, de egy mondat helyett elmond 5-öt és amikor szerencsém van, akkor mindet értem (ilyenkor meg még mindig csodálkozom, hogy most ezeket minek mondja el), mindezt hihetetlen kiejtéssel. Na, de erről már regéltem. Jaj, azt meg majdnem elfelejtettem, hogy elmentünk 3-an (Ann, Kim meg én) körrizni (curry, ázsiai kaja) a januári szülinaposok alkalmából (Ann is januári). Először azt hittem rosszul hallok. Aztán olyan vehemensen megszervezte Kim, hogy persze benne voltam :) hárman vagyunk, így nem ildomos kimaradni, meg nem is akarok semmi jó elrontója lenni. Szóval múlt kedden munka után elmentünk egy ázsiai étterembe (Akhbar vagy mi a neve). Nekem az a része volt a legizgalmasabb, amíg odaértünk, mert még soha nem vezettem úgy, hogy idegenek ültek volna az autóban (bénáztam is rendesen a parkolással). De hatalmas előnyöm volt, mert egyikőjüknek sincs jogsija, szóval megveregettem a vállam itthon :D azt mondták nem volt félelmetes a vezetési stílusom :D Olyan sokszor jut eszembe az, hogy milyen fura lesz ezekre visszaemlékeznem... 

inkább kezdek egy új bejegyzést

majd

egyszer

:)

 Zsomi valamiért belázasodott tegnap éjszaka. Két óránként felébredt. Nem volt nyügös, csak kissé elesett. Kapott lázcsillapítót, a nap folyamán hol lejjebb ment a hőemelkedés, hol följebb. De nem volt rosszkedvű, lehangolt. Játszott is, nevetgélt. Remélem a következő éjszakát át fogja aludni... csak most meg leállt a bojlerünk, ami a fűtést és a melegvizet biztosítaná... Dani hívta a tulajt (este 9-kor), holnap reggel jön. Próbáltuk újraindítani, de mindig leállt. Egyszer már jártunk így, Sam - a tulaj - rögtön jött, hívta a papáját, aki megbirizgálta (2007-es bojler, szóval nem öreg darab!). Őszintén megmondták, hogy fogalmuk sincs mitől indult el újra, de működött. Azóta előfordult, hogy leállt, de sikerült újraindítani. Most viszont hiába... kezd hideg lenni... most van 19 fok... :S Kint állítólag 2 fok van. Beüzemeljük a fürdőszobát felmelegítő elektromos fűtőszütyit (meleg levegőt fúj). Remélem Sam megy majd valamire holnap reggel...

 Én a gép előtt görnyedve (ímél+cset+hírek), Dani ugrál az összes 5 csatorna között, amitől oda se nézve is bekattanok (Zsomi fönt alszik), mikor hirtelen meglátom Jo Frost-ot a Channel4 adón. Gyorsan kiálltok: "na, itt állj meg! Ez jó, tudod, ő a szupernani." (Fogalmam se volt, hogy így hívják, csak arcról ismertem fel) De tényleg szeretem a műsorát, nagyon sok érdekes dolgot lehet belőle tanulni. Zömében problémás gyerekeket kezel, ahol a szülő totál kétségbeesve fordul hozzá segítségért. (A mostani részben pl egy 4 éves kislány evés-visszautasítása az egyik téma, a másik pedig egy 13 körüli lány önértékelési zavara). De konkrétan arról a kísérletről szeretnék írni, ami szintén ugyanebben a műsorban volt. 10 év körüli fiúkat kértek meg, hogy számítógépes játékkal játszanak 20 percig. (Gondolom nem kellett győzködni őket) Két csoport volt. Az egyik - legyen 1-es - csoport focit játszott a gépen, a másik (2.) pedig eléggé agresszív játékot kapott (lövöldözős, verekedős). Az eltelt idő után mindegyikőjüket behívták egy szobába (külön-külön), ahol szembe velük ült egy ember. Valamiről beszélgettek, miközben "véletlenül" ez az ember leverte az asztalon levő ceruzatartót. Azok a fiúk, akik "fociztak", mind rögtön ugrottak és segítettek felvenni a tollakat a földről. A 2. csoportba tartozók ülvemaradtak. A foci a csapatmunkát erősítette, az agresszív játékról pedig nem kell írnom... Jo kiemelte, hogy mennyire a szülő felelőssége, hogy mit enged játszani a gyerekének. (Tudom nem mondtam ezzel semmi újat, csak a kísérlet annyira megfogott).

Ja, még egy érdekes dolog. Hébe-hóba sikerül pár mondatot olvasnom az aktuálisan olvasott könyvből, ami Boglarka Hadinger (tippem szerint osztrák pszichológus): Bátorság az élethez - Hogyan bátorítsuk gyermekeinket önbecsülésük erősítésére című könyve. Nekem igencsak az újdonság erejével hatott ez a rész:

"S nagyon fontosnak tartom, hogy felhívjam a figyelmüket a következőkre: empirikus kutatások eredményei azt mutatják, hogy a lányok sokkal gyorsabban elfelejtik a pozitív visszajelzéseket, mint a fiúk. Ezért a lányok elismerésre méltó cselekedeteire gyakrabban kell dícsérettel reagálnunk, mint a fiúkéira."

 Gondoltátok volna? :)

Szeretném megköszönni mindenkinek (akár olvassák, akár nem), hogy kölcsönadták a mindenféle baba-gyerek kelléket (kiságy, babakocsi, autósülés és tsai) és azoknak is akik beszerezték!!! Nagy könnyebbség volt így, hogy nem kellett egyiket sem cihölnünk magunkkal.  

 Jó érzés amikor minden úgy megy, ahogy terveztük. Elindulás, parkoló megtalálása, a busz jön, időben beérünk a reptérre, ahol simán megy minden :) Igaz Dani becsipogott a kapun és nála volt Zsomi épp, ezért a biztonsági őr sűrű elnézést kérve Picurt végigtapizta :) Szerintem nagyon mulatságos volt a helyzet, Zsomi csak pislogott, hogy most miért tartom fönt a levegőben. Aztán kiderült, hogy fémbetét van Dani cipőtalpában (nem gondoltuk volna). Az út alatt viszont beigazolódott a félelmem: Zsomi nagyon nyügi volt. Mindez annak köszönhető, hogy jóalvó. Nem tudom máshogy leírni, egyszerűen az van, hogy mind nappal, mind este magától bealszik, nincs hozzászokva (mázlinkra amúgy), hogy elringassuk... viszont a repülőn ez nagyon jól jött volna... hosszú nyüglődés után csak bealudt félig az én, félig Dani ölében és kb fél órát aludt így. A leszállásnál pedig előszedtem a könyököm, mert nem akartam, hogy megint úgy járjunk mint tavaly... (most nem holmi könyökharcra kell gondolni, csupán határozottabb voltam, mint úgy általában ilyen helyzetben).

no, most csak ennyi. :)

Szombaton tűzön-vizen át nekiálltam hóembert készíteni. Nem igazán sikerült, de hómanónak már elmegy. Elneveztem. Ő Jenő, a hómanó :) Mai történésekről annyit, hogy miután teljesen útrakészen álltam, kikukucskáltam a falu egyik - ablakunkból látható - főútjára és elbizonytalanodtam az elindulást illetően. Annyit lehetett látni, hogy a sor nem megy. Dani kisétált, hogy megnézze mi a nagy helyzet. Autók elakadva, ezerrel havazik, kerekek pörögnek. Klassz. Így nem sok értelme van nekiindulni, elakadni valóban nem szeretnék... Átszaladtam a szemközti patikába, hogy elkérjem a koordinátor telefonszámát és szóljak a helyzetről. Azzal a laza mozdulattal felajánlottam, hogy esetleg ebbe a szemközti patikába tudok menni dolgozni, ha nem tud ideérni a mai helyettes. Jade picivel később visszahívott. A helyettes el tudott menni az én helyemre én meg mentem ide szembe. Közben telefonon leszerveztem (Steve tanácsára), hogy holnap ne jöjjenek ellenőrizni. Mindenki hepi volt. A nap eltelt, délután már a havazás is elállt. (Le akartam fényképezni Jenőt, hogy mennyire fedte be a hó, de szerintem fölösleges aggódnom, holnap is simán megtehetem).

Másik kreativitásom már nem annyira egészséges (mivel görnyedtem vagy 3 órát a gép előtt, viszont baromira odavagyok érte.) Amit megigértem, a szülinapról. Igazi kis összeállítás lett zenével meg minden. Igyekeztem ragaszkodni az időrendhez, majd jól lehet látni az elején, amint tiszta Zsomi körül minden, majd egyre nagyobb a szétkent torta, később a tányér is eltűnik és a maradék galacsinok is köddé válnak, pontosabban magamellé pakolta az etetőszékben. Tiszta élvezet. Ezután ajándékbontás, a búgócsiga, amit természetesen meg kell kóstolni, majd pizsifellövés után, amint Pocakmacinak maci-mesét "olvas fel" Zsomi. Jó éjszakát! :)

A hét elején hatalmas hó esett. Eléggé megbénult - először csak az ország ezen része. Sokan nem mentek be dolgozni, iskolák bezártak stb. Nem volt mit tennem, meg kellett próbálnom bemenni... sajnos sikerült :))) persze örülök is, mert valahol elakadni, mondjuk pont az autópályán, nem egy felemelő helyzet. A szállítónk már nyavalygott rendesen ("csak a legfontosabbakat adjuk neki" Ezen persze kiakadtunk, mert nincs olyan gyógyszeres csomag ami nem fontos... pont az volt (van), hogy az idősek ki sem mernek mozdulni, persze, hogy házhozszállítást szeretnének, ami érthető. Még azok is, akik amúgy be szoktak sétálni. Persze a szállítót is meg lehet érteni, mert Bradford eléggé dimbes-dombos, konkrétan nem lehet autóval felmenni emelkedőn (amiből sok van) és veszélyes lefelé. Ilyenkor az van, hogy valahol főúton leparkolni és séta... Dani minden reggel kihámozta az autót és már rögtön hétfőn megtanultuk, hogy csak indulás előtt érdemes, mert aznap reggel 2x is le kellett takarítani. Természetesen Zsomival itthon maradt, mert ha netalántán elakadnék, akkor ne vele együtt legyünk lecövekelve. Itthon biztonságosabb. A második napja tartó havazáskor már elkezdtem aggódni a hazajutásommal kapcsolatban (amikor ezt megemlítettem Kimnek, akkor kinevetve válaszolt: "mindenki aggódik hogy hazajut-e"... de ezt úgy mondta, mintha minimum másik városban lakna... gyalog 5 percre lakik a patikától) Aznap este, 5 után, fél óráig csak az autót pucoltam, hogy használható állapotba kerüljön. (Öröm volt az ürömben, hogy a parkoló nem volt annyira sötét a fehér hó miatt). Az utakon eltüntek az eredeti sávok és általában 1 alkalmi sáv alakult ki, ahol az autók jártak. Egyszer sikerült becsúsznom egy körforgalomba (amikor elindultam), de pár másodperc után vissza tudtam irányítani a megfelelő irányba. Hál' Istennek mindenki lassabban, óvatosabban vezetett, szóval a max sebesség 20 mph (~32 km/h) volt. Aztán a hét vége felé már nem esett annyira, viszont megfagyott minden.  Mondjuk a főutak már nagyon jól járhatóak, viszont a mellékutak, parkolók nagyon rizikósak. Most viszont nem örülök, mert Daninak el kellett menni egy távolabbi reptérre - East Midlands, kb 2 óra oda az út (megígérte egy ismerősnek, hogy érte megy) és pont az indulás előtt nagy adag hó esett... :( Mindenesetre felpakolta magát (pótzokni, termoszkávé, pokróc, 2 telefon).

Zsomi csütörtökön megint szurit kapott (egy régebbinek az emlékeztetője - booster), Dani elbeszélése szerint akkor felsírt, de hatalmasat aludt utána. Ma meg újraindult a ritmusóra, Lauren-nek (aki tartja) nagyon tetszett, hogy Zsomi tapsolt. Szóval ez bejött.

Kedden jönnek ellenőrizni a patikába... ha belegondolok, akkor kezdek betojni, de valahol meg nem érdekel. (Na, ezt most jól megírtam) Nyílván nem lesz vészes (most épp nyugtatgatom magam), de hazahoztam egy adag olvasnivalót, hogy legalább felkészültnek tűnjek (vagy tudjam miről van szó). Bár így is lesz olyan amire majd lesni fogok... :S Ha mázlim van, akkor Steve (area manager) el tud jönni (így tervezi) és majd ő foglalkozik velük, de persze egy sor olyan dolog van, amit elméletileg nekem kell(ene) tudnom (pl hol tartjuk a csökkent képességűeknek biztosított kérdőívet). De vicces, hogy most derült ki számomra, hogy a felhívásokat (gyógyszerről, visszahívások stb) valóban gyűjtenem kell (mázlimra amúgy is gyűjtöttem, de senki nem mondta nekem, hogy pl ezt is kérdezheti a PCT (Primary Care Trust - én úgy hívnám "A hivatal".) Szóval mindig tanul az ember.

Visszatérve az időjárásra. Nem messze innen (Batley meg Dewsbury) nem működik a gázellátás. Vagyis nincs fűtés és melegvíz a lakásokban (mondjuk ahol van kandalló, ott megoldják). Pánikkeltő kolleganőm egyik nap azzal jött vissza az ebédszünetéről, hogy a rádióban azt mondták ha ez még így tart egy hétig, akkor Bradfordban is problémák lesznek a gázellátással. Konkrétan mi közelebb vagyunk Dewsbury-hez (ott született Zsomi), mint Bradford, szóval nem túl megnyugtató. Legfeljebb a kis elektromos fűtőtesttel (amit amúgy a fürdőszobához használunk) melegítjük be ott ahol Zsomi van. De eddig nem volt gond, remélhetőleg nem is lesz... (Jelenleg hétfőig mondanak hóesést). De építenék hóembert...

  Elérkezett hát az első évforduló, amit legfeljebb pislogásokkal fogok fel. Igen, elszaladt hihetetlenül gyorsan. Amint hazaértem, már csak apró simítások voltak hátra. Előtte Dani összedobott egy szülinapi tortát, becsomagolta az ajándékot és aztán énekeltünk egyet. Zsomi csak mosolygott, nem igazán értette, hogy most mi van, de tetszett neki. A torta sorsáról rengeteg képet készítettünk (najó, egy páron rajta van Zsomi is) :D majd szeretnék felrakni egynéhányat. Ízelítőül annyit, hogy Dani már oda se bírt nézni, amikor a tányérját Zsomi ledobta maga mellé a földre (ma délelőtt takarított) a még magaelőtt maradt tortadarabkákat pedig egyesével - és leírhatalan élvezettel - magamellé pakolgatta az etetőszékben.  Majd amikor helyreállt a rend (és Dani is kimerte nyitni a szemét) Zsomi némi segítséggel kibontotta az ajándékát. Egy bugócsigát kapott :) majd erről is képek később.

Képtelen vagyok megfogalmazni mi mindent csinálok/unk egy itthon töltött nap alatt. Olyan pikkpakk eltelik, hogy észre se lehet venni. Átlagban azt kell hogy mondjam, hogy nekem elegem van abból, hogy nem vagyok itthon, Daninak meg abból, hogy itthon van, szóval klasszul kiegészítjük egymást. Mivel ezen mihamarabb változtatni kell, írtam a közvetlen főnökömnek, hogy szeretném lecsökkenteni a heti óraszámomat 30-ra, februártól (eredetileg áprilistól terveztem, merthogy - idén utoljára - addig tart a cégnél a szabiév és persze én már a jelenlegi óraszámommal vettem ki az összes szabit. De nem bírom ki addig, főleg nem olyan légkörben ami bent van. De ha jó lenne se, mert szimplán többet szeretnék Zsomival lenni). Ezen most bukni fogok egy sort, mert abból fizu nélküli szabi lesz, de nem ér annyit. Dani pedig keres valami részmunkaidős állást (ez a nehezebb falat, nemcsak Dani miatt). De muszáj kimozdulnia. Szegény péntekenként este úgy megy a magyar klubba, mintha valami olyan hely lenne, ahol jókat lehet beszélgetni... (itt most képzeljetek el felröFögést). Ezt most, tudom, jobban ki kellene fejtenem, de mégse teszem... (Ha valaki netalántán olvassa és odajár akkor nagyon megbántanám... pedig nem szeretném. Szóval félreérthető. Na, ebből már nem mászok ki... )

Újévi fogadalmak

Nem szokásom, annak ellenére hogy mindig eljátszok a gondolattal. Pedig lenne mit megfogadnom... TORNA. Olyan fura, hogy annak idején amikor "csak" a hátam fájt a mozgáshiány miatt, akkor rá tudtam venni magam a tornára. Most, hogy nem csupán a hátfájás miatt, hanem esztétikai szempont (igen, has) miatt is nagyon elkellene a mozgás, nem megy. Pedig nagy álszenteskedés lenne ha azt mondanám, hogy nem érdekel a külsöm (itt is röfögés). El is felejtettem mesélni, hogy még december elején a szabi alatt elmentem fodrászhoz. Ez iszonyat nagy szó nálam. Utoljára az esküvőnk idején voltam (hát ez van na) ami több mint 5 éve volt. Mivel a nyáron megszabadultam a hosszúhaj pozitív és negatív tulajdonságaitól (jaaaj, levágattam a hajam na. Azt is Dani-nagyi által, aki a szüleitől leste el anno a fogásokat), itt már rendesen kezdte felvenni a tarthatatlan állapotokat. Helyi hírdetési újság, 20% kedvezmény első kuncsaftnak, bátorság összeszed és hűha, nem is lett rossz. Szóval bejött. Azt hiszem Danitól a legnagyobb dícséretet kaptam azzal, hogy a kedvenc nyomozónőjéhez hasonlítottam :D (Annabel Knap - CSI:NY) Egyetlen egy baj van: se időm, se tehetségem úgy beszárítani, ahogy a fodrász csinálta. Ez meg azt eredményezi, hogy az első hajmosásig ja. Osztán annyi.

Nagy örömünkre Zsomi is tett fogadalmat: elsejével úgy döntött, hogy a 6 órási kelését átteszi fél 6-ra. Ez nálunk egy éjféli lefekvés mellett maga a borzalom. Ezt úgy kell elképzelni, hogy kb 7-ig húzzuk ahogy tudjuk (vagyis Zsomi hatalmas irammal mászkál egyik szobából a másikba, ajtókat csukogat, nyitogat, nagyokat kurjong, tiszta izgalom. Dani befordulva az ágyban (miután letudta a vízforraló bekapcsolását), én meg valahol a két szoba közötti közlekedőben elnyúlva a földön a félig kinyitott szememmel próbálom követni a rabszolgahajcsárt (ma sikerült beszereznünk biztonsági kaput a lépcső tetejére, szóval holnaptól ágyban maradok!) Miután megunjuk és najó menjünk, mert hamarosan átcsap erőteljes elégedetlenségbe a késő reggeli miatt, felöltözés, levonulás. A kép hasonló lent is: Zsomi tiszta izgalom, látni akar mindent (hogy készül a reggelim?), mellette meg mi, mint két holdkóros próbál fókuszálni a sorrendre (zsomi tápi, reggeli, anya kakaó, apa kávé... stb stb) Sokat mondó, hogy a közelgő első szülinap mindenféle szép gondolatai mellett ott van bennem az is, hogy egy éve egyszer sem aludhattunk 10-ig (Istenem!)  :D

Mivel baromira megnyomja a kiadásunkat a tápszer+pelus, úgy döntöttem ideje Zsominak kivennie a részét a munkából. Ezért a fürdés előtt neki kell összepakolnia a játékait (zabálnivaló ahogy a pici kezével teszi bele a nagy dobozba a sok limlomot). Még nincs teljesen tökéjre fejlesztve a művelet, ui. amint készen vagyunk és tele a doboz, abban a pillanatban elkezdi kirámolni :D

Sok-sok vidám perceket, órákat és boldog Karácsonyt!

Csak hogy ne csak az otthoni postát szidjuk

A rendőrség beszigorított. Persze nem maradhattunk ki belőle, Danira is lesújtottak, mivel egy késő este fuvarozott egy itteni magyart és a 30 mérföld/órás sebességhatár helyett kemény 37 mph-val ment. Jött is a levél amelyben két lehetőség közül választhat:   A, 60 font büntetés+3 pont a jogsiba vagy   B, egyalkalmas kurzus ami a biztonságos vezetésről szól, ára 60 font (ebben az esetben nincs 3 büntetőpont a jogsiba). Legyen B. Időben vissza lett küldve a levél (nov 26.), méghozzá ajánlottan, másnapi kiszállítást kérve, blokk elrakva. Eltelt egy kis idő és jött a rendőrségtől egy újabb levél, hogy akkor fizessük be a büntetést és küldjük a jogsit... Felhívtam őket, hogy akkor most mégsincs az a lehetőség a kurzusról? Erre kiderült, hogy semmilyen levelet nem kaptak vissza (ezért automatikusan az A verzió lépett életbe). Nagyon rendes volt a rendőr(vagy mittudoménmilyen)bácsi a telefonban, mert elindította a B, verziót (vagyis átadta a kurzusszervezőknek (önmormányzat) az adatokat.) De közben engem érdekelt, hogy akkor miért fizettünk 5 fontot egy darab levélért, úgyhogy felhívtam a postát (dec 15). A válasz: most küldjük.

A patikában egy kissé elmérgesedett a helyzet... Sajna én már ott tartok, hogy rosszul vagyok amikor Kimet meglátom. Valami nem 100as nála. Már amikor visszamentem dolgozni feltünt, hogy amikor kérdezek tőle valamit nem a kérdésre válaszol. Az rendben, hogy több mint fél évig egyedül volt itt, mindenféle helyettessel, akiket nem érdekelte konkrétan a patika helyzete, ők általában csak az aznapi feladatra koncentrálnak (legtöbbször nem is a cégnek dolgoznak, hanem külsősök). Ezért Kim megszokta, hogy ő irányít és azt is természetesenek veszi, hogy ha egyedül ő tudja X.Y-ról, hogy akkor most nyaralni megy, csak 2 hét múlva jön a gyógyszeréért, vagy épp ezért hamarabb kell megrendelni a receptjét stb és ezt velem nem közli. Ez csak akkor gáz persze ha valahogy belekerülök a képbe (mondjuk valami változás van és épp én veszem fel a telefont). Azt határozottan kijelenthetem, hogy nagyon sok mindent ráhagyok, nem bolygatom meg, csinálja a saját rendszere szerint, még ha nem tűnik logikusnak nekem. Viszont amit csütörtökön csinált az kissé túlzás volt. Konkrétan segítségre lett volna szükségem, mert egyszerre kellett volna azonnal megcsinálni 2 dolgot (visszajött egy drogos+a szállítót kellett volna hívni sürgősen). Erre kértem Kimet, hogy felhívnád Ian-t, mire ő elkezdett hatalmas hanggal magyarázni (mindent megmagyaráz, mégha hatalmas baromság is), hogy neki rengeteg dolga van és folytatta a reggel megérkezett gyógyszerek polcrapakolását... megnyúlt a pofám rendesen. Nem ez volt az első eset, de ez volt a legegyértelműbb. Általában nem is vettem fel eddig, de ez így szerintem nem működik. (Kicsit "poénos", hogy pont pár héttel ezelőtt egy kedves ismerősömnek írtam ímélben, hogy itt működik a csapatmunka... hát ez jelenleg úgy néz ki, hogy nem). Tényleg nem tudom, hogy most szimplán a korom miatt nem hajlandó azt csinálni amit kérek, vagy mert külföldi vagyok vagy már annyira pánikol a sok tennivaló miatt hogy ez így nyílvánul meg... Mivel ez így nem mehet tovább beszéltem Daviddel. Először furán éreztem magam, de mivel egyértelműen azt érzem, hogy erről jobb ha kettőnkön kívűl más is tud, úgy gondolom jól döntöttem. Persze első körben kettőnknek kell ezt megoldani, ez még ránk vár (vagyis le kell ülni megbeszélni... érdekes lesz), aztán meg majd meglátjuk. Mondjuk egyáltalán nem csodálkozom miért nem maradt itt egy vezető se... és Davidnek is volt egy olyan mondata, hogy érti miről beszélek...

Koncert

Fantasztikus volt. Dani valamelyik bulin találkozott - többek között - egy magyar lánnyal, aki vigyázott Zsomira amíg mi szórakoztunk. Nem volt semmi probléma. A koncerten 1x visszatapsoltuk a zenekart és akkor játszották az előző bejegyzésben bearkott számot... jó volt együtt énekelni a közönséggel :) ja,a közönség. Daninak volt egy olyan - kissé túlzott - megjegyzése, hogy mi képviseltük az 50 év alatti korosztályt :))) Jó volt egy kis kultúrát hallgatni.

Rohamosan közeledik a Karácsony... nem hiszem, hogy csak én érezném így :) Biztos, hogy csak 24 órából áll egy nap?

Összecsapok

Szabi előtt betörtek a patikába (csak idő kérdése volt szerintem), nem volt mázlim, mert Kim pont (egyszer) később (értsd: időben) jött be, vagyis hamarabb voltam ott... A klotyó ablakát törték be (miután felfeszítették a hálórácsot, majd széthúzták a nagyobb rácsot (pici ablakról van szó). De mivel semmit nem vittek el, arra gondoltunk, hogy összetévesztették a mellettünk levő kisbolttal (hátul egymás után vannak ezek a kisablakok). Érdekes volt gumikesztyűben dolgozni az ujjlenyomatok miatt... mondjuk kihagytam volna. A szabi alatt megvolt a karácsonyi munkavacsi, amire általában mindig azt érzem, hogy egy hatökrös kocsival se tudnának elvonszolni, de menni kell, úgy illik, meg hát azért az ingyenkaja se rossz, aztán mindig kellemesen csalódok. Négyen voltunk, Kim, Ann, Stephen (Ann férje, ő is a cégnél dolgozik, szállító) meg én. Nem volt az a fergetegesen jó, de nem volt vészes.

Szabi: iszonyú jóóóó! Valahogy el bírom viselni ezt az itthonlétet :))) Zsomi túl van egy masszív orrfolyásos, nyűgös időszakon, eljutottunk oda, hogy átköltöztettük a kisszobába. Nagyon fura, úgy megszoktam, hogy ott volt mellettünk. Nincsenek problémák az alvással (kivéve az orrfolyós időszak alatt), de olyan jó volt arra ébredni, hogy ott csücsül a kiságyban és mesélget pocakmacinak (vagyis gügyörészik). Mondjuk a kiságy rácsa pont mellettem volt és most hogy nincs ott, jöttem rá, hogy a rácsok baromi nyomasztóak voltak... (mai eszemmel biztos, hogy 3 oldalas kiságyat vennék (kivehetős oldallal)). Átköltözés óta a jóéjtpuszi után van egy kis méltatlankodás, ami egy "baba felhördülésnek" felel meg, majd a következő pillanatban már csönd és szundi 6-ig. Egyre többet lehet vele játszani. Pl elbújok, de úgy, hogy még épp látott, amire hatalmas iramban mászni kezd utánam és nagyokat kacarászik :) Ma voltunk a helyi kocsmában (George IV) gyerek-mikulásozni. Érdekes, mert a facebookon találkoztam vele (bejelöltem a kocsmáros nénit, mégiscsak ismerem)  :)  és ott is meghírdette. Zsomi nagyon élvezte, mászkált mindenhova:

Jött a Mikulás is, de az ajándékosztás után (merthogy előtte az anyukák, apukák által hozott, névreszóló csomagocskákat begyüjtötték) olyan gyorsan eltünt, hogy nem tudtam lefényképezni Zsomival, pedig tetszett neki a manós jelmez (a manók segítenek a Mikulásnak)  :) 

Megtört a jég, megyünk Danival koncertre. Ennek az az előzménye, hogy már két éve terveztem, hogy el kéne menni Maddy Prior koncertre, de nem jött össze (költözés, majd szülési időpont miatt... pedig tavaly mehettünk volna) :) Idén viszont nem Maddy Prior lesz, hanem Steeleye Span! Egy folk-rock stílusban játszó angol zenekar, akik a 40 éves fennállásukat ünneplik ezzel a koncertkörúttal (Maddy Prior az énekesük volt egy ideig). nagyon kíváncsi vagyok milyen hangulatú lesz maga a koncert, nagyon szeretem őket, még az is elképzelhető, hogy csápolnék nekik (ezen most röhögni kell)  :))) Ízelítőül itt egy 1975-ös felvétel az egyik leghíresebb dalukról (-1 éves voltam akkor hihi)

Na, hol is kezdjem. A szabiról: persze David nem jött be. Épp más vette át a kordináció szerepét, Jade-nek hívják és ő hívott, hogy akkor most mi is van. Kiderült, hogy nem a helyi irodába kell elfaxolnom ezeket a papírokat, hanem neki... (határozottan emlékszem, hogy nekem az irodát mondta David...). Rendes volt Jade, mert azt mondta majd hívja az irodát és megszerzi. Egy kis idő után hív, hogy ezzel a novemberi szabival az a gond, hogy a 4 napból csak 3-at tudott megoldani, péntekre nem talált senkit... (hétfőn muszáj bemennem, mert akkor jön vissza Kim és semmit nem fog tudni mi hol merre). Persze engedtem, úgyhogy akkor bemegyek. Mindegy. Viszont a decemberi 1 hetet megkaptam és a januárival se volt gond. Később David felhívott és elnézést kért. Ez rendes volt tőle. Megoldva.

Nazja, a dán lány nagyon aranyos volt, jött minden nap a héten. Kicsit később esett le, hogy ez neki gyakorlat volt, úgyhogy befogtam :))) de nem voltam túl szigorú, mert délután 2 fele hazaküldtem. Nekem csak az volt a fura, hogy mondogatta, hogy ők hogy mondják ezt meg azt dánul... nekem ilyen soha nem jutott eszembe. Ha kérdezték, akkor mondtam, de csak úgy, soha. Amúgy pont beszéltük is, hogy milyen jó ha van erre lehetőség, hogy csak úgy megnézni, hogy működik itt (vagy egy másik országban) egy patika. Nem tudom, de nekem nem is jutott volna eszembe, hogy csak úgy magam ezt így elintézzem (pedig 2x is voltam cserediák nyári gyakorlatra). Igaz, ez egy költséges mulatság, mert egyrészt telefonon addig telefonálgatni, amíg valaki azt nem mondja: "rendben, ide jöhetsz", aztán az útiköltség, meg a szállás (Nazjának laknak rokonai Bradfordban). Nagyon nehéznek éreztem, hogy angolul kellett magyaráznom (sokszor jutott eszembe, hogy mekkora könnyebbség lenne magyarul beszélni). Vicces volt, hogy kérdezte milyen itt a gyógyszerészképzés... hm, na erről nem sok mindent tudtam mondani.

Kim elméletileg hétfőn és kedden dolgozott még, gyakorlatilag annyira be volt sózva, hogy bejött még szerdán is. Írt listát, hogy tudjuk kinek mikor kell szállítani, elkészíteni a gyógyszeres dobozát, mi szállítjuk vagy értejön stb. Amúgy pontosan ez a probléma, hogy mindezt Kim fejből tudja és kész. Írt egy kis füzetbe is, de elég zagyva, mert van amit 2x is leírt benne és persze adódott olyan, hogy csak lestünk, hogy akkor ez most DEL (delivery, házhozszállítás) vagy COL (collection, értejön). Aki Kim-et helyettesíti most, egy 25 év körüli lány, Kelly. Szerintem jól dolgozik, néha meg kell kérni, hogy akkor most ezt kéne megcsinálni, de elég önálló. Aki meg Chrissie helyett jött, Ann, középkorú nő. Ő egyedül a bolti részben dolgozik. Vagyis nem nyúl a géphez bent (nem gyárt címkéket). Azt mondta tetszik itt neki, mert sokkal több feladatot kap (hát elég sokat nyaggatom, hogy akkor most ezt kéne megcsinálni, meg azt... pont ahogy én is kapom az infókat, mit kell megcsinálnia az embereknek, de ezeken kívül ráhagyok egy csomó mindent. Egyrészt én nem is szeretek a bolti résszel foglalkozni, másrészt nem is tudom mit kellene ott csinálnom. (meg szerintem az tényleg nem az én dolgom... tudom, tudnom kéne, de...) Hátul az irodai gépen viszont nagyon forszírozom, hogy megtanuljon dolgokat, mert könnyebb mindenkinek ha el van osztva a munka. Ann-re egy kicsit jobban oda kell figyelni, mert pont úgy csinálja ahogy itt nagyon sokan: nem tudja/nem csinálta meg, de rámondja mégis, hogy igen... (egészen kezdek hozzászokni. mármint kezelni.)

A probléma viszont ott volt, hogy Kelly péntek délután nem dolgozik, vagyis egyedül maradtam hátul. Mondjuk nem is készültem fel rá, az igaz, de össze is sűrűsödött minden. Ezek olyan szituációk, hogy pl van egy váró beteg X recepttel, amit be kéne vinnem a gépbe, csörög a telefon, amiben egy (szomszéd)néni kérdezi, hogy miért nem kapta meg Mr és Mrs H. a gyógyszereit ma (péntek délután van). Na ilyenkor már tuti van egy plussz adag adrenalinmennyiségem. Észreveszem, hogy basszus, ők nincsenek a listán, mert újak, és a bácsié kész van csak elfelejtettük odaadni a szállítónak, viszont a néniét nem találom, de ha ezen még túl is jutok valahogy, akkor is ott a helyzet: hogy jut el hozzájuk, merthogy a szállító már letudta az aznapi melót... (közben a beteg a patikában még mindig várja a gyógyszereit), betoppan egy drogos is, nagyszerű (még jó, hogy a drogosok adagját mindig elkészítem reggel/délelőtt), de most ő is vár. Közben a nénitől kérdezem, hogy messze laknak-e, mert én nem ismerem a környéket (gondoltam majd én elviszem nekik, mást nem tudok csinálni), de megszán és eljön értük. Aszongya 5 perc múlva itt lesz. Nagyszerű, nagyon megköszönöm. Igenám, de még a másikat meg kell találnom! Ann hátrajön, hogy mivan. Látja rajtam, hogy áááá én ezt nem bííírom egyedül csinálni. megtalálom az ottmaradt másik gyógyszeresdobozt, csak még nincs leellenőrizve (beteg még mindig vár), csodás, nekiesek a várósnak, ezerrel pötyögök, nyomtat, előszed, ragaszt, ellenőriz, befogom Ann-t, hogy csomagolja össze, mert ez kész mehet. nekiesek a megtalált gyógyszeresdoboznak, az egy kissé több időt vesz igénybe, néni ideér, telefon csörög, nem akarom felvenni, atyaég a drogost meg el is felejtem, gyorsan előszed, még egy pillantás, mehet. Felveszem a telefont. Egy néni panaszkodik, hogy nem kapta meg a gyógyszerét pedig ő visszavitte. Először azt se tudom miről beszél, aztán leesik, emlékszem az volt a baja, hogy nem a tevás gyártmányt kapta, ezért hívott előző nap, mondom neki, hogy tegnap hívtam azokat akiktől rendelünk, de az most nincs, mire ő dehát neki azon kívűl még az x gyártmányú is jó... (örülök, hogy ezt most közli. Közben nem tudok rájönni, hogy itt volt a nap folyamán, visszahozta ami nem jó neki, aztán meg hazament???) Mondja, hogy még van neki 2 darab, mondom, akkor hétfőre beszerzem az x gyártmányút, morog majd elköszönünk egymástól. Közben doboz rendben, Ann-nel csomagolunk, elnézést kérek, megígérem persze legközelebb stb. Annyi időm sem volt, hogy leüljek és megegyem az ebédem. Persze hogy a sírógörcs határán voltam a nap végére, de szerintem azért nem tört el a mécses, mert ahhoz is túl fáradt voltam.

Hétfőn az egyik legfontosabb tennivalóm volt, hogy hívjam Libby-t (ő koordinálja az asszisztenseket), hogy nekem ez a péntek délután nem jön be egyedül. Persze mindenhol préselés van, mert eleve kevés embert foglalkoztat a cég (legalább is errefelé), meg sokan betegek. Persze senkit nem talált, (én meg azon voltam, hogy na akkor Ann-t betanítom, mert valamit csinálni kell) egyszer csak Kelly szólt, hogy kapott sms-t Libby-től, hogy tudna-e tovább maradni pénteken. Kicsit ki tudta húzni, úgyhogy most pénteken könnyebb volt (meg egy kicsit készültem is rá. Csütörtökön csináltam meg egy pár dolgot, meg leültem ebédelni amíg ott volt Kelly). Most viszont a szállítóval volt gond. Három gyógyszeres dobozt (plussz 3 csomagot) hozott vissza, hogy nem nyitottak ajtót... ez most is eléggé aggaszt ahogy belegondolok, mert nem tudom, hogy akkor közülük ki maradt gyógyszer nélkül a hétvégére (kinek van még tartaléka). Ilyen még nem fordult elő, hogy ennyi csomag visszajött volna... persze már 4-kor jött egy hívás, a néni érdeklődött a gyógyszere felől... mondtam, hogy a szállító ott volt de senki nem nyitott ajtót. hát az lehetetlen, mert ő egész nap otthon volt. Sakk-matt. Most miatúrót csináljak. Kérdezem el tudna-e jönni érte (hülye kérdés, valószínűleg nem véletlenül kért házhozszállítást). Válasz: nem. Elkérem a telefonszámot, megígérem, hogy visszahívom és kitalálok valamit. Taxi. Megoldva.

A drogosokkal viszont nagyon problémás volt az elmúlt 2 nap. Egyrészt csütörtökön pont záráskor jött 2, amire azt kellett volna mondanom (mondjuk mondtam is), hogy sajnálom, de zárunk. Szerintem volt bennük egy adag, mert elég zagyvák voltak. Nagyon mérges voltam... (ma is voltak, úgyhogy emlékeztettem őket, hogy legközelebb ilyen nem lesz, meg hogy 4 előtt jöjjenek, vagy menjenek egy tovább nyitvatartó patikába). Viszont a mai eset baromira megijesztett. Ez egy nagyon problémás személy, középkorú, lepukkant nő, nevezzük T-nek. Már előfordult, hogy hívtam a mentorát, mert voltak vele bajok. Sajnos neki is ott kell elfogyasztania a nyelv alatt feloldódó tablettáját, amit nekem felügyelni kell (ne kérdezzétek miért. Én személy szerint ezzel nem értek egyet, nem értem ezt miért találták ki. Tiszta smasszernek érzem magam ilyenkor.) A héten az volt a sláger T.-nél, hogy a taxija milyen drága lesz, hadd menjen már el, jaj meg juj. Pénteken minden drogos jön, mert ilyenkor kapják meg a hétvégi adagot is (amit persze nem felügyel senki). Persze T. megint kezdte a heti dumáját (de milyen rinyát levág ilyenkor), mire elkezdtem neki magyarázni hogy sajnálom, de a napját nem én szervezem meg, az az ő dolga, nekem ezt így kell csinálnom stb stb. Ráadásul azt mondta, hogy hadd vigye el a hétvégi adagját, majd visszajön a maiért... (ilyenkor eszembejut, hogy most teljesen hülyének néz?) Mondom neki, nem lehet sajnálom. Szervezze úgy a napját, beszélje meg a mentorával stb. Rinyál tovább, már totál kivan, mire hirtelen odakap a hétvégi adagjáért. Hál' Istennek gyorsabb voltam (hogy az aznapi adagját odaadjam, le kellett tennem a pénztárgép mellé - szerencsére magamhoz közel, belülre, úgyhogy én voltam közelebb hozzá). Azt hittem nem térek észhez. Na, ha eddig még nem néztem szúrós szemekkel, akkor most igen (ha meg igen, akkor most mégjobban). Akkor kezdtem felocsúdni, hogy most mi is történt. T. kissé lenyugodott végre, (nem tudom mit látott rajtam) elnézést kért, meg hogy most nagyon stresszes (nahát, tényleg?). Ezután - amíg oldódott a hülye tablettája - próbált beszélgetést kezdeményezni, de nem nagyon voltam rá vevő. A hétvégi adagját szorítottam a kezemben, amíg meg nem kapta végre... Na, ezek után megfogadtam, hogy T-hez nem megyek ki egyedül és még egy pillanatra se teszem le pénteken a hétvégi adagot semelyik drogosnál. Persze hívtam a mentorát, mert mindenképp tájékoztatni akartam a történtekről. Megbeszéltük, hogy ha még egy ilyen eset lesz, akkor máshova lesz küldve (mondjuk fura nekem ez a megoldás, mert szerintem ugyanúgy folytatni fogja ott is ezt. Legfeljebb nekem lesz könnyebb).

Kicsit vidámabb téma. Jelenleg Steve a területi vezetőnk, az eredeti ember beteg. Nemrég elindult egy nagy kampány (tv reklám stb) és ilyenkor azt a terméket boldog-boldogtalannak ajánlanunk kell. Igenám, viszont a cég szereti ezt leellenőrizni, vagyis mystery shopper-t (na, puff, hogy mondjuk magyarul... álvásárló?) küld, aki igencsak kielemzi milyen szögben és mennyire mosolyogtál rá... (rettenetesen úútálom a mystery shoppert). Mázlim volt, mert még Kim kapta ki, de nagyon ügyes volt. Ha már 80% feletti az eredmény, akkor minden oké (ha nem, akkor is minden oké)  :P  Én már nem is emlékszem mennyit kaptunk, de nem volt rossz. Arra emlékszem, hogy Kim mondta nekem, ahogy végigolvasta a jelentést, hogy minden szuper volt, mondhatni tökéletes a leírásban is, akkor meg miért nem lett maximum... de nem lényeg. Erre a héten, kedden hív Steve, hogy a jelentést kijavították, mert hiba volt benne, ami azt eredményezte, hogy megkaptuk a 100%-ot és nagyon gratulál, mert nagyon rossz volt a mutató a térségben és mi vagyunk az egyetlen patika, akik elérték a 100%-ot és másnap beugrik....

(Megjegyzem Kim totál odavolt, mert azt ígérték neki, hogy még a szabija előtt eljönnek (Daviddel). Persze nem jöttek és én (is) rohadtul sajnáltam, mert Kim több mindent tud a környékről, a rendelőkről, betegekről, forgalomról stb stb. másrészről jobban el tud velük cseverészni, mint én.) Persze arra fogadtam volna, hogy nem jön el, de nem jött be: eljött. Méghozzá egyedül. (Ez azért fura, mert eddig akit láttam területi vezetőt, az mindig a jobbkezével, az OSM-mel jött) Steve nagyon üzleti beállítottságú, lényegre öszpontosító embernek tűnik, olyan lehet, aki a szarból is pénzt csinál. Vagyis ért a munkájához. Az asszisztenseket (főleg Kim-et) az érdekli, hogy mennyire van alapja annak a pletykának, hogy minket be akarnak zárni. Steve nem elodázni akarja a feladatot, hanem kiaknázni belőle amit lehet. Olyan tervet vágott le nekem, hogy azt mondtam, ez igen. Persze meglátjuk mi jön ki belőle. Érdekes lesz. Az álvásárlásos ügyre mondtam, hogy Kim érdeme, de rendíthetelenül gratulált, sőt még külön Kelly-éknek is :)   (akkor még itt se voltak) De majd átadom Kim-nek, tuti teljesen odalesz (meg vissza).

Zsomi

Igen, már áll, kapaszkodva, nagyon élvezi és egyre kevesebb akadály van előtte, hogy elérje a könyvespolcot. Rendíthetelenül mászik át kanapépárnákom, néhai szopipárnán, alrébb tol széket vagy alternatív útvonalat választva az asztal alatt halad a cél felé. Egyre jobban érdekli a kicsi, zegzugos hely, kanapé mögötti rész vagy minden "még nem láttam" rész/hely, ami - valljuk be, egy 10 hónapos részére - igen könnyen akad. Találtunk egy zeneórát babáknak, ma volt az első, állítólag nagyon tetszett Zsominak (mondjuk az úszás is így kezdődött).

Ez most nagyon rátette nekem az i-re pontot... borzalmas volt ez a hét (majd írok), épp mennék aludni amikor Dani mondja, hogy mit mesélt neki az egyik magyar srác, aki Bradforban egy nem háztartási hulladékokat összegyűjtő telepen dolgozik. Azt mesélte, hogy nagyon gondolt Danira amikor egy ... Istenem, leírni is szörnyű, komplett zongorát zúzott be a daráló... nem pianínót, egy egész, teljes, ép zongorát... csak ropogott.

miééééééért???

     ... legalább is próbálom erről az oldaláról felfogni... persze sikertelenül. Valahol reménykedtem, hogy visszatérésem után - főleg, hogy patikát kaptam és nem rakdide-rakdoda helyettesnek vesznek - nem lesznek olyan esetek, szituációk, mint a szülés előtt, vagy legalább minimálisra csökkennek. Hát nem. Eléggé lebénító azzal a "na, ebből elegem volt" érzéssel viszonyulni az egészhez, miközben - jelenleg - nem ugrálhatok. A szabadságomról van szó. Augusztusban kinyomoztam, hogy hogysmint merre mennyi (illetve a mennyit csak magam számolgattam, foglamam sincs pontosan mennyi jár, mert nem kaptam megerősítést róla), meg azt is hasznos tudni, hogy 3 hónappal előbb kell szólni. (Ez utóbbi szabály inkább figyelmeztetésül szolgál. Mondjuk szokatlan, de nem rossz, ha minél előbb eldönti valaki: legalább valami biztos az itteni körülmények között... vagy nem) Szóval szeptemberben elfaxoltam a "holiday form"-ot. Semmi válasz, reakció. Jó. Gondoltam, szuper, akkor minden rendben (óh, én balga lélek, hát nem tanulok az eddigi tapasztalataimból??!!) Másrészről van ezer dolgom bent, bár tudom, ez az én egyéni (tényleg egyéni?) szociális problémám. Naszóval. Ma jött egy ímél (belső neten, cégen belül) a novemberi beosztásról. Persze nem volt benne a szabim (értsd: úgy volt elkönyvelve, hogy dolgozok...). Kissé feszült lettem (bezzeg ekkor már előjöttek a régebbi tapasztalatok... a fene). Hívom Davidet (most ő az OSM, operational support manager, vagyis a területi vezető jobbkeze, aki Paul volt még régen). Halovány f..ogalma se volt arról mi a problémám. Iszonyú ideges lettem. Na, ilyenkor van az, hogy képtelen vagyok angolul beszélni. Szóval klassz helyzet. Kértem Kim segítségét, aki látta rajtam, hogy elkezdtem a "10-ig számolást". Miután Kim elmagyarázta neki a helyzetet, azt mondta neki David, hogy ez a november 24-i dátum túl közeli, szerezzek magam helyett locum-ot (külsős helyettest) MIVAN??? Erre még Kim is egyből azt reagálta, hogy azért ez egy kissé kivitelezhetetlen, mivel oly' sok embert nem ismerek... főleg nem locum-ként dolgozó gyógyszerészeket (jééé). Angol hidegvérrel megtárgyalták, hogy elfaxolom mégegyszer a papírt (rögtön faxoltam a januári szabimat is, mivel anno már 1x azt is elküdtem...) Kb fél óra múlva megszólalt bennem a kütyü: mi van, ha ez sem érkezik meg valamilyen rejtélyes módon? (megj: minden faxolásnál kinyomtat egy bizonylatot, ami percre pontosan jelzi, hogy mikor, hova lett faxolva és hogy megkapta-e a célszemély (akarommondani a célszám. Most áldottam az eszem, hogy ezeket a papírokat elraktam hozzátűzve a nyomtatványokhoz) Újfent hívom Davidet, aki autóban ült épp (ezt úgy közölte velem, mintha tudnom kellett volna, amikor megerősítést kértem, hogy MOST megérkeztek-e a papírok...) Nagynehezen közölte, hogy most megy vissza az irodába és akkor megnézi, majd visszahív. Nem érkeztek meg... (eszembejutott az az eset, amikor szintén nem találták a papírjaimat (ami pénzvisszaigénylést tartalmazott - helyettesek kérhetnek üzemanyagpénzt) és hónapok után, folyamatos zaklatásaimra találták meg: valami fénymásológép mögé becsúszva... ) A jelenlegi helyzet, hogy David eljön hétfőn a papírokért. Tudom ne sírjon a szám stb, de akkor is elegem van. Szép hétfőnk lesz: pont jön a dán lány, jön egy másik patikából egy asszisztens, aki Kim-et fogja helyettesíteni amíg Kim szabin lesz (Egyiptomba megy az élettársával) és jönni fog egy másik asszisztens, aki Chrissie helyett kerül ide. Ketten szoktunk lenni, néha még egymásnak is útban vagyunk, annyira pici ez a patika, most meg leszünk 7-en! Atyaég, mi lesz itt. Mindegy, valahogy csak túléljük.

Nem is emlékszem, hogy írtam-e, hogy Chrissie felmondott és most hogy betanítottuk (amennyire lehetett) pont Kim nyaralása előtt lép le. Szóval jól benne maradtam a slamasztikában. Nem akarok bunkó lenni, de egy icipicit még így is örülök. Chrissie nagyon gáz volt, rengeteget hibázott és állandóan javítgatni kellett (Azt mondom, hogy csak az nem hibázik aki nem is dolgozik, de ez sok volt). Pl 3 dobozzal tartoztunk a betegnek, erre rendelt 2-t. 75 microgrammos tapasz helyett a 100-asat rendelte meg. Nekem az volt a legdurvább, amikor EGY beteg nevére csinálta meg a címkéket, miközben az egyik recept a férjéé volt. Baromira megijedtem, mert majdnem kiadtam, csak véletlenül tünt fel, hogy jé, különböző a születési dátum... Ma lett volna az utolsó napja, de nem jött be... (ilyenkor valakit szerezni kell, aki bejön 1 órára, amíg Kim ebédszünetét lefedi).

Pánikszerű kapcsolatépítésbe kezdtem. Leeds-ben élő magyarokkal vettem fel a kapcsolatot és vannak babások, kisgyerekesek is. Talán sikerül találkoznunk.

Melyek a fáradtság fokozatai? Az, hogy mondom Daninak megyek kezet mosni, majd azt veszem észre hogy mosom a fogam kétségkívűl szignifikáns (pfff). Vagy reggel a zsömlére szórom a kakaóport a még mikróban melegedő tej helyett. Átmentem gépi üzemmódba. Viszont ez nem igazán kedvező a munkámat tekintve... Pedig itthon szó szerint semmit nem csinálok, mert Dani mindent kézben tart. Legfeljebb besegítek neki. Mondjuk mindig is 3x annyit szerettem volna csinálni, ergo nincs változás a "semmire nincs időm" érzéssel...

Azt hiszem jobb ha megyek aludni. Úgy se jön most (...) értelmes gondolat belőlem. 

Zsomi átment helyzetváltoztatóból helyváltoztató mozgásba, vagyis mászik. Megjelent a hiszti is, szóval elképzelései is vannak, hogy épp mit akar és ha ez ütközik az elképzeléseinkkel (mondjuk felkapom a parkettáról mert az hideg és ráteszem a szőnyegre), akkor jön a hangos nem tetszés, vagyis ordítás. Hiába próbálom felkelteni az érdeklődését, hogy maga másszon vissza a szőnyegre (ritkán sikerül), mert a szelektív hallás MÁR kifejlődött nála :))) Közben jön az ötödik fog, általában 1-2x van nagy felsírás a lefektetés után. Szegénykém akkor nagyon sír, de aztán megnyugszik és bealszik.

Meglett az "eltünt" 100 font... Kim elszámolt valamit... erről ennyit. Az újabb érdekes helyzet, hogy Chrissie itthagyja a céget mert talált másik állást, ahol 2 hét múlva már kezdhet is... ami azt jelenti, hogy Kim akkor megy szabadságra... Pont kezdtem megnyugodni, hogy lehet nem is lesz olyan vészes amíg ketten leszünk, erre lelép (kevés neki a heti 16 óra, anyagilag nem jön ki. Szóval teljesen érthető amúgy a döntése). Nade, hogy ki fog jönni, azt nem tudom és egyenlőre senki nem tudja... egyre érdekesebb... az biztos, hogy egyedül nem lehetek. Paulaaaa  :)

Visszatérve Zsomira. A nappali alvás, főleg elalvás nehezen megy :) viszont amikor bealszik, olyan pozitúrákat vesz fel, hogy dőlünk a röhögéstől. Íme egy kis ízelítő:

 Az a két narancssárga a két tappancsa... 

  Kaptam egy díjat Christine-től. Nagyon köszönöm! Nem igazán számítottam valaha is ilyesmire, úgyhogy meglepődtem :) nagyon jól esett! Már csak nekem kéne azt éreznem, hogy igen, tényleg jó ez a blog... :D  Csak hát ahhoz nem kéne így összecsapni... na, akkor most hagyom abba az önszapulást :D jó, nem jó, így sikerül :D

Más. Mai események. Reggel még elég viccesen fogtam fel, hogy valaki megitta a teámat... Sok munka volt, Kim elkészítette a teákat/kávét, 3-an voltunk. Egyszercsak odanézek: a bögrémben (rajta van a nevem, anno ajándékba kaptam) kb egy kortynyi teamaradék. Kérdezem Crissie-t, hogy akkor ez most kié. Nem az övé, az övé a másik (megj: ami majdnem tele volt). Kérdezem Kim-et, hogy akkor ez most itt mi. Mire mondja, hogy ő teleöntötte teával... kérdezi Crissie-t, aki váltig állítja, hogy hozzá se ért a bögrémhez... oké, ennyi, nem lényeges (biztos egy szellem volt).

A következő érdekes dolog az volt, amikor Kim hozta a munkafüzeteit (épp csinálja az egyik kurzust) amiben vissza lett dobva egy számolásos példa, hogy nem jó és segítsek már elmagyarázni neki, hogy hogy kell megcsinálni (sajnos egyből rácuppantam, pedig rakat más dolgom lett volna. Sajna (vagy nem sajna), de szeretem az ilyen számolásos példákat). Megvolt, beírta, örült, majd az egész paksamétát felemelte - kapkodva, ahogy alapból dolgozik (mázlimra nem vitte el, hanem) egy közeli polcra lerakta, majd elviharzott  ebédelni. Nézem az asztalom, nincs ott amivel előtte foglalkoztam... elég hamar felmerült bennem a gyanú: összefogta a saját paksamétájával...

Ezekkel az apróságokkal csak annyi a gond, hogy mindennaposak... Próbálok egyszerű és egyértelmű rendszert vinni a dolgokba, de most rohadt mérges vagyok... mert állítólag eltünt 100 font borítékostul...

Soha nem értettem az üzletpolitikához. Főleg nem a gyógyszerészet terén... El nem tudom képzelni, hogy hogy a túróba várják tőlem (meg a többiektől), hogy több legyen a beváltott vény vagy az eladott vénynélküli gyógyszer (OTC)... én inkább annak örülök, ha kevesebb... Managgger fórumon voltam szerdán. Érdekes volt. Hmm. Finom volt a kaja.

Szerencsére nem kellett nyílvánosan beszélni (attól még az anyanyelvemen is írtózok). Jelenlegi területi vezetőnk betegszabin van, ezért egy teljesen idegen tartotta a fő előadást. Aranyos volt, mert a mi területünk (Bradford és környéke) mutatói a legrosszabbak a nagyobb régión belül és ezeket úgy summázta, hogy "lehetőségek"  :)))

A héten volt egy enyveskezű, fürgén futó tolvajunk, másik nap reggelére betörték a szomszéd "fish&chips"-es üvegajtaját téglával. No, hát ilyen a környék...

Kezdem megismerni a betegeket és egyre jobban félek attól, amikor Crissie-vel leszek... (rettenetesen önállótlan és jaj)

A lényeg. Zsomi 9 kiló, 3 fogacskája szépen látszik, jön a 4. Még nem indult el mászásilag, de nagyon közel van hozzá. Kitartóan próbálkozik azzal, hogy állásba felhúzza magát a kanapé vagy szék mellett. Nagyon jól eszik. Az "úszás" kiesett a kedvenc időtöltések köréből, egyenlőre nem tudjuk miért (volt egy székről lezúdulásunk hirtelen, de azután még élvezte). Megpróbálunk átjelentkezni egy hétvégi órára és akkor én is megpróbálkozom vele. Konkrét kommunikációink vannak, persze szavak nélkül. Fantasztikus látni, ahogy megtanul dolgokat, érdeklődve figyel, felfedezi a környező kis világot. Jó lenne, ha mindig hétvége lenne :)

neked van? nincs? helytelen, legyen! méghozzá rendszeresen... nem is gondolja az ember mennyire fontos... Persze, persze dehogynem, tudjuk mindannyian, hogy fontos, csakhát... most ezt kell csinálnom, most meg az jött közbe... micsoda? hogy magamra? ugyanmár, majd amikor szabin leszek, nyugdíjba megyek, meghalok...

Helyesen leírva: "ME TIME" csupa nagybetűkkel. A magamra fordított idő. Olyan sokat hangoztatták itt a kismamáknak és nagyon okosan! Kinek mi: egy jókis forró fürdő, vagy egy kis olvasás, séta, vagy akár fodrász, pedikür, manikür, na, a masszázsról már nem is szólva... hjaaaaj.

...és az mit csináljon, aki a magára fordítandó idejét örömmel fordítja másra? Az is kimerül. Itt nincs kifogás vagy akármi. Abban a félórában (ötpercben?) csak "ME", vagyis "ÉN". Nem, ez nem önzősség... mégis sokan azt gondoljuk egyből, hogy az. Talán még lelkiismeretfurdalást is okoz... helytelenül.

Zsomi a játszó "kiságyban" pakolászik, rázza a csörgőt, belekiabál a joghurtos dobozba, lapozgatja a műanyag kiskönyvét, szóval elvan. Dani hangokat próbál összerakni a gitár segítségével (épp egy Jeszenyin vers van soron). Kezd sötétedni. Kb fél óra múlva fürdetés. Nekem meg ezzel a borzalommal kell foglalkoznom. "Élethosszig tartó tanulás", continuing professional development (és nagybetűkkel kellett volna írnom...). Március elsejéig kilencet minimum. Azt se tudom hogy működik. Ráadásul tréninges koromban egy másik honlapon keresztül csináltam két tesztet, ami teljesen máshogy néz ki... Tudom, hogy ez kell, persze, de mikor??? Nekiültem, hátha rájövök hogy működik az egész rendszer... persze nem megy. Megtalálom a leírását: 56 oldal pdf... ááá, játszani akarok Zsomival!

Dani épp ezt teszi. Szőnyegre pokróc, játékok is kiszabadulnak a "szabadba". A nagy kedvenc, amikor amit csak lehet egymásba rakok és egy szép torony lesz belőle, amit egy laza, kis babakezes mozdulattal fel lehet dönteni.  :)

Na, most meg se nem tanulok, se nem játszok... ezen gyorsan változtatunk :)