Egy használaton kívüli állomás peronján állok és várok egy vonatra. Nem azért, hogy felszálljak, csak megnézzem, ahogy elsuhan. Amíg közeledik az volt a jövő. Amíg az állomáson átsuhant, az a jelen és amikor már csak a végét látom, akkor az már a múlt. Mennyire vártuk Zsomi érkezését és pillanatra azt éreztem, hogy a 3 idősík egyszerre homályosodik össze; a várakozás (az akkor még) JÖVŐbeli eseményre, ami egy - viszonylag - rövid időre jelen lesz, majd hirtelen, egyre erősebb múlt...

Van mentségem: éjjel fél egy van...

Anyai érzések

Most nagyon szentimentális leszek. Egyik este lefekvéskor tört rám. Az a kép, hogy magamhoz ölelem Zsomit és szorítom, miközben egy gondolat születik: "Most már mindenem megvan"... hát persze, hogy el kezdtem bőgni. De jó volt ám. Csak fura :)))