A ködös Albionban

     ... legalább is próbálom erről az oldaláról felfogni... persze sikertelenül. Valahol reménykedtem, hogy visszatérésem után - főleg, hogy patikát kaptam és nem rakdide-rakdoda helyettesnek vesznek - nem lesznek olyan esetek, szituációk, mint a szülés előtt, vagy legalább minimálisra csökkennek. Hát nem. Eléggé lebénító azzal a "na, ebből elegem volt" érzéssel viszonyulni az egészhez, miközben - jelenleg - nem ugrálhatok. A szabadságomról van szó. Augusztusban kinyomoztam, hogy hogysmint merre mennyi (illetve a mennyit csak magam számolgattam, foglamam sincs pontosan mennyi jár, mert nem kaptam megerősítést róla), meg azt is hasznos tudni, hogy 3 hónappal előbb kell szólni. (Ez utóbbi szabály inkább figyelmeztetésül szolgál. Mondjuk szokatlan, de nem rossz, ha minél előbb eldönti valaki: legalább valami biztos az itteni körülmények között... vagy nem) Szóval szeptemberben elfaxoltam a "holiday form"-ot. Semmi válasz, reakció. Jó. Gondoltam, szuper, akkor minden rendben (óh, én balga lélek, hát nem tanulok az eddigi tapasztalataimból??!!) Másrészről van ezer dolgom bent, bár tudom, ez az én egyéni (tényleg egyéni?) szociális problémám. Naszóval. Ma jött egy ímél (belső neten, cégen belül) a novemberi beosztásról. Persze nem volt benne a szabim (értsd: úgy volt elkönyvelve, hogy dolgozok...). Kissé feszült lettem (bezzeg ekkor már előjöttek a régebbi tapasztalatok... a fene). Hívom Davidet (most ő az OSM, operational support manager, vagyis a területi vezető jobbkeze, aki Paul volt még régen). Halovány f..ogalma se volt arról mi a problémám. Iszonyú ideges lettem. Na, ilyenkor van az, hogy képtelen vagyok angolul beszélni. Szóval klassz helyzet. Kértem Kim segítségét, aki látta rajtam, hogy elkezdtem a "10-ig számolást". Miután Kim elmagyarázta neki a helyzetet, azt mondta neki David, hogy ez a november 24-i dátum túl közeli, szerezzek magam helyett locum-ot (külsős helyettest) MIVAN??? Erre még Kim is egyből azt reagálta, hogy azért ez egy kissé kivitelezhetetlen, mivel oly' sok embert nem ismerek... főleg nem locum-ként dolgozó gyógyszerészeket (jééé). Angol hidegvérrel megtárgyalták, hogy elfaxolom mégegyszer a papírt (rögtön faxoltam a januári szabimat is, mivel anno már 1x azt is elküdtem...) Kb fél óra múlva megszólalt bennem a kütyü: mi van, ha ez sem érkezik meg valamilyen rejtélyes módon? (megj: minden faxolásnál kinyomtat egy bizonylatot, ami percre pontosan jelzi, hogy mikor, hova lett faxolva és hogy megkapta-e a célszemély (akarommondani a célszám. Most áldottam az eszem, hogy ezeket a papírokat elraktam hozzátűzve a nyomtatványokhoz) Újfent hívom Davidet, aki autóban ült épp (ezt úgy közölte velem, mintha tudnom kellett volna, amikor megerősítést kértem, hogy MOST megérkeztek-e a papírok...) Nagynehezen közölte, hogy most megy vissza az irodába és akkor megnézi, majd visszahív. Nem érkeztek meg... (eszembejutott az az eset, amikor szintén nem találták a papírjaimat (ami pénzvisszaigénylést tartalmazott - helyettesek kérhetnek üzemanyagpénzt) és hónapok után, folyamatos zaklatásaimra találták meg: valami fénymásológép mögé becsúszva... ) A jelenlegi helyzet, hogy David eljön hétfőn a papírokért. Tudom ne sírjon a szám stb, de akkor is elegem van. Szép hétfőnk lesz: pont jön a dán lány, jön egy másik patikából egy asszisztens, aki Kim-et fogja helyettesíteni amíg Kim szabin lesz (Egyiptomba megy az élettársával) és jönni fog egy másik asszisztens, aki Chrissie helyett kerül ide. Ketten szoktunk lenni, néha még egymásnak is útban vagyunk, annyira pici ez a patika, most meg leszünk 7-en! Atyaég, mi lesz itt. Mindegy, valahogy csak túléljük.

Nem is emlékszem, hogy írtam-e, hogy Chrissie felmondott és most hogy betanítottuk (amennyire lehetett) pont Kim nyaralása előtt lép le. Szóval jól benne maradtam a slamasztikában. Nem akarok bunkó lenni, de egy icipicit még így is örülök. Chrissie nagyon gáz volt, rengeteget hibázott és állandóan javítgatni kellett (Azt mondom, hogy csak az nem hibázik aki nem is dolgozik, de ez sok volt). Pl 3 dobozzal tartoztunk a betegnek, erre rendelt 2-t. 75 microgrammos tapasz helyett a 100-asat rendelte meg. Nekem az volt a legdurvább, amikor EGY beteg nevére csinálta meg a címkéket, miközben az egyik recept a férjéé volt. Baromira megijedtem, mert majdnem kiadtam, csak véletlenül tünt fel, hogy jé, különböző a születési dátum... Ma lett volna az utolsó napja, de nem jött be... (ilyenkor valakit szerezni kell, aki bejön 1 órára, amíg Kim ebédszünetét lefedi).

Pánikszerű kapcsolatépítésbe kezdtem. Leeds-ben élő magyarokkal vettem fel a kapcsolatot és vannak babások, kisgyerekesek is. Talán sikerül találkoznunk.

Melyek a fáradtság fokozatai? Az, hogy mondom Daninak megyek kezet mosni, majd azt veszem észre hogy mosom a fogam kétségkívűl szignifikáns (pfff). Vagy reggel a zsömlére szórom a kakaóport a még mikróban melegedő tej helyett. Átmentem gépi üzemmódba. Viszont ez nem igazán kedvező a munkámat tekintve... Pedig itthon szó szerint semmit nem csinálok, mert Dani mindent kézben tart. Legfeljebb besegítek neki. Mondjuk mindig is 3x annyit szerettem volna csinálni, ergo nincs változás a "semmire nincs időm" érzéssel...

Azt hiszem jobb ha megyek aludni. Úgy se jön most (...) értelmes gondolat belőlem. 

Zsomi átment helyzetváltoztatóból helyváltoztató mozgásba, vagyis mászik. Megjelent a hiszti is, szóval elképzelései is vannak, hogy épp mit akar és ha ez ütközik az elképzeléseinkkel (mondjuk felkapom a parkettáról mert az hideg és ráteszem a szőnyegre), akkor jön a hangos nem tetszés, vagyis ordítás. Hiába próbálom felkelteni az érdeklődését, hogy maga másszon vissza a szőnyegre (ritkán sikerül), mert a szelektív hallás MÁR kifejlődött nála :))) Közben jön az ötödik fog, általában 1-2x van nagy felsírás a lefektetés után. Szegénykém akkor nagyon sír, de aztán megnyugszik és bealszik.

Meglett az "eltünt" 100 font... Kim elszámolt valamit... erről ennyit. Az újabb érdekes helyzet, hogy Chrissie itthagyja a céget mert talált másik állást, ahol 2 hét múlva már kezdhet is... ami azt jelenti, hogy Kim akkor megy szabadságra... Pont kezdtem megnyugodni, hogy lehet nem is lesz olyan vészes amíg ketten leszünk, erre lelép (kevés neki a heti 16 óra, anyagilag nem jön ki. Szóval teljesen érthető amúgy a döntése). Nade, hogy ki fog jönni, azt nem tudom és egyenlőre senki nem tudja... egyre érdekesebb... az biztos, hogy egyedül nem lehetek. Paulaaaa  :)

Visszatérve Zsomira. A nappali alvás, főleg elalvás nehezen megy :) viszont amikor bealszik, olyan pozitúrákat vesz fel, hogy dőlünk a röhögéstől. Íme egy kis ízelítő:

 Az a két narancssárga a két tappancsa... 

  Kaptam egy díjat Christine-től. Nagyon köszönöm! Nem igazán számítottam valaha is ilyesmire, úgyhogy meglepődtem :) nagyon jól esett! Már csak nekem kéne azt éreznem, hogy igen, tényleg jó ez a blog... :D  Csak hát ahhoz nem kéne így összecsapni... na, akkor most hagyom abba az önszapulást :D jó, nem jó, így sikerül :D

Más. Mai események. Reggel még elég viccesen fogtam fel, hogy valaki megitta a teámat... Sok munka volt, Kim elkészítette a teákat/kávét, 3-an voltunk. Egyszercsak odanézek: a bögrémben (rajta van a nevem, anno ajándékba kaptam) kb egy kortynyi teamaradék. Kérdezem Crissie-t, hogy akkor ez most kié. Nem az övé, az övé a másik (megj: ami majdnem tele volt). Kérdezem Kim-et, hogy akkor ez most itt mi. Mire mondja, hogy ő teleöntötte teával... kérdezi Crissie-t, aki váltig állítja, hogy hozzá se ért a bögrémhez... oké, ennyi, nem lényeges (biztos egy szellem volt).

A következő érdekes dolog az volt, amikor Kim hozta a munkafüzeteit (épp csinálja az egyik kurzust) amiben vissza lett dobva egy számolásos példa, hogy nem jó és segítsek már elmagyarázni neki, hogy hogy kell megcsinálni (sajnos egyből rácuppantam, pedig rakat más dolgom lett volna. Sajna (vagy nem sajna), de szeretem az ilyen számolásos példákat). Megvolt, beírta, örült, majd az egész paksamétát felemelte - kapkodva, ahogy alapból dolgozik (mázlimra nem vitte el, hanem) egy közeli polcra lerakta, majd elviharzott  ebédelni. Nézem az asztalom, nincs ott amivel előtte foglalkoztam... elég hamar felmerült bennem a gyanú: összefogta a saját paksamétájával...

Ezekkel az apróságokkal csak annyi a gond, hogy mindennaposak... Próbálok egyszerű és egyértelmű rendszert vinni a dolgokba, de most rohadt mérges vagyok... mert állítólag eltünt 100 font borítékostul...

Soha nem értettem az üzletpolitikához. Főleg nem a gyógyszerészet terén... El nem tudom képzelni, hogy hogy a túróba várják tőlem (meg a többiektől), hogy több legyen a beváltott vény vagy az eladott vénynélküli gyógyszer (OTC)... én inkább annak örülök, ha kevesebb... Managgger fórumon voltam szerdán. Érdekes volt. Hmm. Finom volt a kaja.

Szerencsére nem kellett nyílvánosan beszélni (attól még az anyanyelvemen is írtózok). Jelenlegi területi vezetőnk betegszabin van, ezért egy teljesen idegen tartotta a fő előadást. Aranyos volt, mert a mi területünk (Bradford és környéke) mutatói a legrosszabbak a nagyobb régión belül és ezeket úgy summázta, hogy "lehetőségek"  :)))

A héten volt egy enyveskezű, fürgén futó tolvajunk, másik nap reggelére betörték a szomszéd "fish&chips"-es üvegajtaját téglával. No, hát ilyen a környék...

Kezdem megismerni a betegeket és egyre jobban félek attól, amikor Crissie-vel leszek... (rettenetesen önállótlan és jaj)

A lényeg. Zsomi 9 kiló, 3 fogacskája szépen látszik, jön a 4. Még nem indult el mászásilag, de nagyon közel van hozzá. Kitartóan próbálkozik azzal, hogy állásba felhúzza magát a kanapé vagy szék mellett. Nagyon jól eszik. Az "úszás" kiesett a kedvenc időtöltések köréből, egyenlőre nem tudjuk miért (volt egy székről lezúdulásunk hirtelen, de azután még élvezte). Megpróbálunk átjelentkezni egy hétvégi órára és akkor én is megpróbálkozom vele. Konkrét kommunikációink vannak, persze szavak nélkül. Fantasztikus látni, ahogy megtanul dolgokat, érdeklődve figyel, felfedezi a környező kis világot. Jó lenne, ha mindig hétvége lenne :)

neked van? nincs? helytelen, legyen! méghozzá rendszeresen... nem is gondolja az ember mennyire fontos... Persze, persze dehogynem, tudjuk mindannyian, hogy fontos, csakhát... most ezt kell csinálnom, most meg az jött közbe... micsoda? hogy magamra? ugyanmár, majd amikor szabin leszek, nyugdíjba megyek, meghalok...

Helyesen leírva: "ME TIME" csupa nagybetűkkel. A magamra fordított idő. Olyan sokat hangoztatták itt a kismamáknak és nagyon okosan! Kinek mi: egy jókis forró fürdő, vagy egy kis olvasás, séta, vagy akár fodrász, pedikür, manikür, na, a masszázsról már nem is szólva... hjaaaaj.

...és az mit csináljon, aki a magára fordítandó idejét örömmel fordítja másra? Az is kimerül. Itt nincs kifogás vagy akármi. Abban a félórában (ötpercben?) csak "ME", vagyis "ÉN". Nem, ez nem önzősség... mégis sokan azt gondoljuk egyből, hogy az. Talán még lelkiismeretfurdalást is okoz... helytelenül.