Csak összecsapva: az út olyan volt, hogy jobbat nem kívánhattam volna! Féltem, hogy az izgő-mozgó, mindent kipróbáló Zsomi (meg persze én magam) hogy fogja bírni a repülőutat, meg csak szimplán hogy megyek el klotyóra a repülőn, hiszen idegen helyen sírva fakad ha eltünök és ugye azok a kis fülkék nagyon kicsik. No, Zsomi a felszállás utáni pillanatban bealudt (eddig csak a kiságy vagy az autósülés jöhetett szóba elalvás témában) és bő másfél órát aludt az ölemben vagyis az út 3/4 részét. Amikor felébredt, akkor is jókisfiú módjára szépen elvolt (mondjuk nagy mázli volt, hogy a 3as ülést teljes egészében birtokolhattuk). Aztán a klotyó-problémában is teljesen meglepedt. Egy néni felajánlotta, hogy vigyáz rá, amíg eltünök, és azalatt is szépen elvolt.

Daniék - a kezdeti nehézségek ellenére - időben elindultak és minden a tervek szerint haladt (sőt az esti megérkezés helyett délutáni sikerült!). Legnagyobb rizikó itthon volt Magyarországon, az esőzések miatt, merthogy a 81-es úton mentek a cél felé, ahol aznap este már lezárásokat mondott be a rádió. De a lényeg: minden rendben :)

Köszönöm a jókívánságokat!

UI.: Második este volt nagyon nehéz. Zsomi nagyon sírt, kereste a kiságyát, a megszokott környezetet és persze apát (első este későn érkeztünk meg, úgyhogy bealudt hamar). Annyira keserves volt az egész (mindeközben tudom, hogy az már nem jön többé vissza...) vele együtt sírtam én is (jókis megnyugtató anya vagyok, nem?) Aztán azóta egyre rövidebb ideig sír, hamarabb megnyugszik, de nem jöhetek ki a szobából, amíg el nem alszik. Újra meg kell majd szoknia... (ezt nem gondoltam volna, hogy ennyire megmarad benne a hely). Nappal nincs semmi gond. Jaaaj, de rendezkednék már! Türelem, türelem... ezt mondogatom Zsominak is :)