A ködös Albionban

Összességében azt kell hogy mondjam, jó volt. Minden szépen ment, ahogy kellett. Délelőtt 10-re terveztük az elindulást és - most egy komoly önvállveregetéssel - negyed 11-kor sikerült is elindulnunk. Persze leszámítva, hogy az útra előkészített vizet, a megmaradt 2 darab joghurtot ottfelejtettük az asztalon, de ez legyen a legnagyobb problémánk. Zsomi végigaludta az utat Manchesterig, Dani meg gyönyörűen odatalált a parkolóba... annak ellenére, hogy a kedves felesége elfelejtette a parkoló nevét (van vagy 8 parkolócég, akiknél ott lehet hagyni az autót, amíg az ember elrepül s vissza) és előző este valamiért nem működött a nyomtatónk, így nem volt kinyomtatva a visszaigazolás... Minthogy nem volt más hátra, mint előre, odablattyogtam a bódéhoz és töredelmesen bevallottam feledékenységemet és segítséget kértem, hogy nézze már meg jó helyen vagyunk-e. Rendes volt a fazon, mivel a lefoglalt időpontra és a nevemre emlékeztem (hehe) rámvigyorgott a csekkolás után és közölte: jó helyen vagyunk :)

Kipakolás, Malcolm (az autó) otthagy, kis buszmegállóba beáll. 15 percenként jár busz, ami kivisz a megfelelő terminálra. Semmi gond nem volt. A reptéren igyekeztünk megszabadulni attól amitől lehetett, úgyhogy feladtunk a nagybőröndöt (21,9 kg volt! 22 a megengedett...) aztán rákérdeztünk az autósülésre. Fura, mert azt külön kellett feladni (parázós révén szinte mindenhol visszakérdeztem: "és ugye egyben kapjuk meg?" Volt ahol azt mondták: "erre nincs garancia..." he? Legalább őszinte volt) Szóval a 6 csomagból így lett 4 + Zsomi. Aztán mentünk átvilágosodni. Ez különösen tetszett, mert ahogy meglátták a babakocsit, áttereltek a gyors sávba. Igen ám, de emlékeimben az élt, hogy a zacsik, amikbe bele kell tenni a 100 ml-nél kisebb folyadékokat (a kézfertőtlenítő volt) szabadon elvehetők. Na, ezen változtattak, 1 fontért lehetett venni, kis műanyag kapszulába téve 2 darabot. Persze hogy persze: nem volt nálunk 1 fontos. Dani vissza, vált, bedob, zacskózunk majd átvilágosodunk (még a babakocsi is) Zsomi nagyon jól viselte a ki-bevételeket. Ezután burger king, diszkrét szopi, majd beszáll. Na, itt már kevésbé volt jó, hogy valamiért a gép belsejébe adták a beszállókártyát. Ezt tetézte, hogy leszállásnál se magyar, se angol, se akármilyen nemzetiségű nem engedett ki minket, így utolsónak szálltunk le a gépről. A babakocsi a gép mellett lecseszve a placcra.. persze a kisbuszok megtelve, mi meg akkor szerencsétlenkedünk a kinyitásával, majd Zsomi belerakásával. Na, ekkor jött az érdekes: a buszsofőr meg kiáll és el kezdett hajtani minket... én nem vettem észre, mert pont háttal voltam, de Dani látta, hallotta...  no, nem kellett több, hogy felcsesszék a kobakják. Leszálláskor Dani szépen úriember módjára úgy kiosztotta a nagydarab embert, hogy nem győztem szélesen mosolyogni a "nincs semmi gond, nyugodtan tovább lehet menni" arckifejezéssel. Később rájöttem, hogy ez jelentős terápiás tényezővel bírt Dani esetében: végre magyarul adhatta ki a mérgét és végre olyannak aki érti is amit jelent... megérkeztünk :)

Atyaég! Ránéztem a visszaszámlálóra! Már csak 3 nap! Ez lehetetlen... Annyira fura: 7 hónapja nem voltam otthon. Vajon Zsomi hogy fogja viselni az utazást? Mennyire fognak segíteni a légikísérők? Remélem minden rendben lesz.

Egyik beírásban azt ígértem, hogy visszaemlékezés gyanánt elkezdem leírni a kezdetektől az ittlétemet az angliai utazás-munka ügyben. Nem megy. Nemcsak időhiány miatt. Nem tudok ráhangolódni, de amennyire csak eszembejut felkavar egy kicsit. Semmi extrém, csak érzelmileg... nagyon nehéz volt. Nem csinálnám mégegyszer végig, vagy legalább is nem ennyi idősen. Vagy előtte jobban utánanézek az ország részeinek, területeinek, mi hol merre hány mérföld. (Pedig ez nagyon más addig, amíg nincs benne az ember). A nagy törést az autónk ellopása jelentette. Akkor elvágódott minden. Pont egy éve, Húsvétkor. Benő, a kis 18 éves, 3 ajtós Opel corsa. Mintha az első gyerekünk lett volna (akkor még..) Jó állapotban volt. És itt valakinek gyűjtési vágyból, vagy szórakozásból, vagy amire jelek utaltak idegengyűlöletből el kellett vennie tőlünk... azóta se került elő, semmi. Nem tudjuk mi történhetett vele... (és ezt mondták jó környéknek)

Valami vidámabbal zárva. Az egyik angol csatornán szombatonként x. alkalommal zajlik a nagy tehetségkutató műsor. Szeretem ezeket a műsorokat, meg azt hogy tényleg lehetőséget kapnak emberek, hogy bemutassák mit tudnak. Tény és való, nem kímélik azokat, akik nem ütik meg a mércét. Most szombaton volt egy hölgy, aki hát hogyismondjam, meglepett mindnekit. Az egykori "chokito" reklám ugrott be: ne ítélj elsőre :))) De a kedvencemet, a görögöket, se hagyhatom ki. Akinek van ideje, javaslom nézze meg, fenomenálisak! :)

Jessica Fletcher 2-től 3-ig nyomoz. Méghozzá a bbc2-n. A tv az egyetlen dolog aki visszaválaszol nekem napközben (ez már súlyos, tudom). Érdekes, hogy mindig ott történik gyilkosság, ahol épp sertepertél és mindig széles mosolya zárja a filmet. Mivel nincs távirányító a tv-hez (a tulaj hagyta itt, valószínűleg kidobta volna ha nincs ez a lakása) és elég korlátozottan tudok felugrálni a szoptatásból, tovább néztem a műsort. Az angolok kedvenc foglalatossága az árverés, legyen szó házról vagy bármi más kisebb-nagyobb tárgyról. (rengeteg ilyen műsor van) Az illető elviszi erre az árverésre a megunt tárgyát, leül az igen lelkes elemzővel, aki képes egy biliről is hosszú, összetett mondatokat kreálni, vagy legalább is megmondja az eredetét és négyzetcentiméterről négyzetcentiméterre kielemzi. Egy aranyos helyzet alakult ki: a néni egy szép vázát szeretett volna pénzzé tenni, az elemző meg megkérdezte miért. Erre a válasz többek között az volt, hogy most még egyben van, nála nem biztos hogy ép maradna, ezért amíg ilyen jó állapotban van, inkább eladja. Következő bemondások egyike: "Let's put the vase under the hammer" (Tegyük a vázát a kalapács alá)  :)))

A hét elején valahogy megfáztam. Fogalmam sincs hogyan. Ráadásul voltam olyan buta, hogy nem fogadtam meg egy tanácsot, mármint hogy ne nagyon emelgessek nehéz dolgokat. Csak hát könnyebb volt Zsomit az autósüléssel cipelni ide-oda, ami így együtt már több mint 5 kiló. Persze én meg nem vagyok egy erőművész. Ennek hatása pedig az volt, hogy az izületeim (sajnos kívétel nélkül) veszettül fájtak. Na, ilyen amikor az ember totál kidől(ne), persze amennyire lehetett, mert így Zsomival nem sok lehetőség volt rá. Még jó, hogy lehet fekve szoptatni. Az elmúlt éjszaka Zsomi tündéri volt, rekordot döntöttünk: 8,5 órát átaludt. Az első ébresztése reggel 5-kor volt! Így 6 órát egyhuzamban aludhattam. Január 4-e óta a leghosszabb alvásom volt :)  Remélem ezt a bacit nem kapja el tőlem. Reggel szörcsögött egy kicsit, de tudott szopizni.

Tegnap (pénteken) délelőtt úgy bealudtam Zsomival, hogy átaludtuk a postást. Ez önmagában nem fontos, csak amikor jöttem le a lépcsőn ott virított lent a piros értesítő. Ajánlott küldeményről adott hírt és csak Cleckheatonban lehetett felvenni, másnap. Zsomi otthoni anyakönyvezését és útlevélkérelmét február közepén indítottuk el és izgultunk hogy megérkezik-e minden időben (április végére). Emiatt folyamatosan nyomonkövettük az ügyet (telefonok: londoni nagykövetség, magyar bevándorlási hivatal, okmányiroda - köszi Jutka!) és megcsinálták! Kevesebb mint 2 hónap alatt! Ez önmagában is nagy szó, mivel csak az anyakönyvezésre 2 hónapot mondott a konzul. Szóval megérkezett Zsomi útlevele, 2 évre érvényes. (Vicces lesz 2 évesen a 6 hetes fotójával)

Dani megkért, hogy tegyem fel a kedvenc képét :)))

Csíkosak

Egy korábbi bejegyzésemben összehasonlítottam az itteni meg az otthoni oltási rendszert és a legnagyobb különbség a TBC elleni vakcina volt, konkrétan otthon adják, kötelező (még a kórházban), itt viszont nem. Egyik nap jött egy levél és behívtak BCG oltásra. Furcsáltam, de örültem neki. (nem akarok rosszmájú lenni az itteni egészségüggyel, de tényleg meglepődtem, hogy ezek szerint kiszúrták, hogy Zsomi szülei melyik országból valók és ezért Zsominak meg kell kapnia az oltást. Precíz munkavégzésre utal. Picur egészségkönyvében van egy oldal erről az oltásról és a melléírt információk alapján:

Reason for BCG (BCG oltás oka): Parent/Grandparent born in a country with a high TB rate (Szülők/nagyszülők olyan országban születtek ahol magas a TBC előfordulása)

Ez idáig rendben. Valamelyik évben otthon hallottam is hogy újra magas lett az arány, meg hát gondolom ezért is kötelező. A kíváncsiskodásom viszont nem ért véget és rákerestem. Ugyancsak a kiskönyvben jelzi, hogy a magas arány alatt a 40/100 000 -et értik. Ott van mellette egy link is, ahol ország szerint rá lehet keresni. Rákerestem. 2006-os adat, de össz-vissz 19 eset esik 100 000 emberre (Nagy-Britanniában 15)... akkor most hol van a magas arány? Na, mindegy, nem ez lesz az első amit nem értek.

www.hpa.org.uk/web/HPAweb&HPAwebStandard/HPAweb_C/1195733758290

Tegnap elautóztunk a gyerekcentrumba megmérni Zsomit. Minden rendben van, szépen hízott a kistökös. A közvetlen odavezető utcáról azt kell tudni, hogy szó szerint szlalomozni kell az utca mentén leparkoló autók között (ez egy kicsit hosszabb zsákutca). Mindig azon imádkozom, hogy épp akkor ne jöjjenek szembe... eddig megúsztam, de tegnap pont állt 2 autó és a 2 sofőr egymással beszélgetett. Nem kellett sietnem, ezért megvártam, úgy is láttak. Megköszönték, aztán próbáltam leparkolni. Odajött az egyik (aki ugyanabba az irányba ment), hogy azt tanácsolja inkább alrébb parkoljak, mert itt pont felújítanak az X-ék. Megköszöntem és menni is akartam, amikor megkérdezte: "Amerikai vagyok?" Hogy ezt miből gondolta??? Már sok országot mondtak nekem (szeretnek találgatni, a legtöbbször természetesen lengyel voltam), de hogy pont Amerika?! De aranyos volt, amikor mondtam az országom, akkor rögtön mondta, hogy egy magyart ismer és Budapestet is rögtön megemlítette. Ilyenkor örülök. Lehet, hogy csak villogtatta a tudását, de jól esett és kedves volt. :)