A műtét után mindhármunkat átraktak a ward 2-re, ahol arra voltam hivatott, hogy regenerálódjak, majd fokozatosan megszabaduljak a csövektől. Ennek Zsomi semmi akadályát nem jelentette, viszont ez egy 4 ágyas szoba volt, egy kismama-kisbaba párossal amikor odatettek. Az éjszaka emiatt a szegény kisbaba miatt maga volt a borzalom. A rákövetkező éjszakára már tele lett a kórterem, úgyhogy koncert volt, több szólamban, persze már Zsomival együtt... Ez nagyon el lett szúrva. Rettenetesen szükség lett volna a pihenésre. Ez meg is mutatkozott azon, hogy az idegeim kezdték felmondani a szolgálatot, amikor kiderült, hogy aznap mégse mehetek haza (pedig valamelyik védőnő azt mondta)... valószínűleg kicsi a tűrőképességem, az alvásra meg alapesetben is baromi szükségem van/volt (mindig is nagy alvó voltam), mostmeg pláne... De ha ezt most hanyagoltam volna is, azon végképp kezdtem kibukni, hogy Zsominál sárgaságot állapítottak meg, meg feltünt nekik, hogy magas a hőmérséklete... ez azért dühített fel, mert én, mint tapasztalatlan hülye alig mertem szólni a sok tapasztalt embernek, hogy egy kissé meleg van ebben a kórteremben (én majd megsültem, a babákon meg dupla takaró. Éjszaka rákérdeztem az egyik védőnőnél, aki rávágta, hogy ezért van 1 pokróc Zsomin... megjegyzem: kettő volt.) De Zsomi magas hőmérsékletét nem úgy oldották meg, hogy akkor esetleg ne legyen ebben a környezetben vagy akárhogy, nem, időközönként megmérték és kész. A másik a sárgaság: a 4 ágyat függönyökkel lehetett elválasztani egymástól, mi nem az ablak mellett voltunk... semmi természetes fényt nem kapott Zsomi, persze, hogy besárgul! Persze, lehet, hogy nem ez volt az egyetlen kiváltó ok, de nagyban segítette... de ezt sem oldják meg (csak megjegyezték, meg adminisztrálták), se inkubátor, se természetes fény... Szóval amikor az aktuális védőnő felajánlotta, hogy akarok-e külön szobába menni, akkor kerekre nyílt a szemem és majdnem káromkodtam egyet... de összeszedve a már rég nem létező nyugalmamat, csak annyit mondtam: ha lehet, mindenképp. Szóval a 3-ik napra kezdett normalizálódni a helyzet, amikor egy szimpatikus védőnőnek meg az tünt fel, hogy Zsomi nagyon remeg, nyugtalan (a nyugtalanságán nem csodálkoztam, az előző napokat kicseréltem volna...). Megmérte a vércukrát, alacsony volt. Emiatt még mindig nem mehettünk sehova, mindig újabb és újabb szoptatás után újabb eredményre volt kíváncsi. De nagyon tetszett ez a védőnő, mert úgy tünt, hogy alaposan végzi a munkáját. Persze megismertük az aggódásnak e formáját, nagyon gáz. Hála Istennek az egyik eredménynél az jött ki, hogy rendben. A sárgasága ellenére hazaengedett minket szerdán (7-én).
Összességében nem tudnám jellemezni az egészet... mindig csak annyi jut eszembe, hogy hihetetlen. Ja, kedves kismama ismerőseim! Nem igaz, hogy ez 24 órás szolgálat... ez 48... (én már a 49-ben tartok épp).
Köszönöm a szurkolást és a támogatást!!!
Utolsó kommentek