Mindig is szerettem ha tisztában vagyok az érzéseimmel. Mit, miért stb. Ez most nem műkődik. Sokat olvasni arról a "baby-blues"-ról, ami a kismamát elér(het)i szülés után. Nekem fogalmam sincs ez az-e, én egyszerűen furán érzem magam. Nehéz mit kezdeni az egymásnak teljesen ellentmondó érzésekről. Legtöbb babás oldalon (meg a felszinesebb kommunikációban) csak a pozitív oldalakról hallani. Pedig van negatív oldala is, de attól még ugyanúgy érzek a babám iránt. A paradox érzések olyanok, hogy pl. 24 órán keresztül gyönyörködnék a kisfiamban, de eszméletlen jól esik amikor végre elalszik és egy kis szünetem van. Vagy egy másik példa: a szülő nő teste a szülés után (a visszaváltozás hossza egyénenként változik, ha van). Akár tetszik akár nem, egyszerűen elváltozik (most nem írok erősebb kifejezést) :) nincs mit szépíteni, a lógó has messze nem olyan mint volt, hát nem egy szép látvány... és zavaró. Másrészről viszont még nagyobb változást is bevállalnék. Érdekes, hogy mennyire ellentmondó érzések ezek... állítólag normális...

Az izoláltság érzése engem is elért... mondjuk fogalmam sincs, hogy otthon is ugyanígy lenne-e, mert itt én a nyelv miatt érzem. Állítólag tök jó foglalkozások vannak, amikre el lehet menni és ingyenesek (babamasszás, szoptatási tanácsadás, klf. összejövetelek, ingyen ebéd hmm...) és szívesen mennék, de iszonyatosan frusztráltnak érzem magam. Egy hatalmas gát van bennem ami akadályoz abban, hogy menjek... nem értem miért... pedig szeretnék. De majd talán összeszedem magam... Zsominak biztos nagyon jó lenne.