Pénteken nekivágtunk ennek az útnak, Zsomival. Muszájból. A legközelebbi tiszteletbeli konzul ott lakik és ő hivatott igazolni, hogy azok vagyunk akik... Mondanom se kell, Dani - annyi sok negatív tapasztalata ellenére - ismét rámbízta a navigációt... hát el is tévedtünk. De mentségemre legyen mondva, a google útvonaltervezője egy nagy rakás ... túró. Most kivételesen nem én voltam a hibás! Nade, hála Istennek aki megáldotta Danit a tájékozódás jó képességével, no meg egy útközben vett térképpel, odataláltunk. Az egy darab pecsét után (amit a konzul tett Zsomi útlevél igénylő lapjára) gondoltuk sétálunk egyet. Komolyan mondom, úgy néztünk ki, mint akik még soha nem jártak nagyobb városban! Majdhogynem tátott szájjal forgattuk a fejünket: "Nézd, kirakatok, jééé, mennyi üzlet meg kávézó egymás után!" Röhej...
A hazafele út nagyon kemény volt. Szegény Zsomi nyűgösködött, majd én is, mert útközben nem vehettem az ölembe... kínok-kínja... Nagyon elfáradtunk. A picasán vannak képek. Most ide két mai képet teszek fel. "Az első hangszerem" címmel... :))) (persze 7 hetesen még a véletlenen múlt, hogy pont a kezében is maradt ez a kis csörgő.) A fogóreflex működik. :))) (Köszi Ilga!!!) A mózeskosarat kezdi kinőni... Megjegyzem ebben a csíkos pizsiben még az apukája is rugdalózott :)
Utolsó kommentek