A ködös Albionban

Hogy lehetne átadni szavakkal hitelesen ami itt van? Eddigi tapasztalataim alapján ez valahogy nem működik...

Próbáltam tényekre hagyatkozni, érzelmek nélkül (ha-ha-ha), hogy amennyire lehet objektív legyek. Nem megy.

Dani és a jelenlegi munkahelye: július elején kapott egy részt a fizetéséből (nagy nehezen,  ld előző irományt), kézbe, egy cetlire lefirkálva a főnökének a gondolatmenetével... (persze, hogy tiszta zagyvaság, de tételezzük fel, hogy mi vagyunk hülyék...). Mellette azt mondta, hogy  a maradék fizu a hónap végén lesz. Megint ugyanaz a körömrágás: augusztus 31-én estefele Dani már felhívta (mivel addig semmi nem történt!) hogy akkor most mikor kapja meg a fizetésének a másik részét?! Válasz: másnap otthagy egy csekket...

1) ahogy számolt, az alapján Dani fizetése az itteni minimálbért sem éri el.

2) nem kapott semmilyen fizetési papírt, amin rajta kell(ene) lennie, hogy mennyi levonás van az adóra illetve a társadalmobiztosításra.

Ez idáig kapásból törvényellenes. Ezek után komolyan gondoljátok, hogy hunyászkodjon meg és türjön???

Mert arról még nem is írtam, hogy folyamatos lelki nyomás alatt tartják és fikázzák a munkáját, meg ilyet mondott neki a főnöke, hogy nem termel Dani neki semmi profitot! 2008. június 2-ától van ott, gyakorlatilag 33 napja. Egyértelműen nem egyformán kezelik a többi ott dolgozóval (összesen vannak 3-an a főnökön kívűl...).

Lépni muszáj, nekünk ez a véleményünk... Megírtunk egy levelet, amiben megkértük, hogy írásban tájékoztasson egy pár dologról (pontos órabér, fizetési papír, a fizetés napja, szabadság stb.) Nem voltunk se fenyegetőek, sem bunkók. Információt kértünk arról, amit már az elején meg kellett volna adnia... és szerdán megyünk egy munkajogászhoz tanácsot kérni...

Velem a helyzet abszolút változatlan: a kamara ül a papírjaimon (és az idegeimen) és még mindig nincs semmi.

Nem megy. Ez már idáig is túl sok volt... nem tudunk "normálisan" élni itt. Az egész már egy rémálom (ami szeptember óta megy), és nagyon vissza kell fognom magam, hogy ne induljon el bennem az a sok - érzelmekkel teli - kiakadás és véleményáradat arról ami itt van, amilyenek az emberek, ahogyan viselkednek... Persze, hogy hibás lenne, mert erős általánosítás. Csak annyira semmitmondó az a közhely, hogy mindenhol van mindenféle ember...de vannak olyan dolgok, amik nagyon jellemzőek (vagy nem jellemzőek: pl a főzés vagy a precízség).

Amennyire negatív ez az egész, annyira nagy, sőt nagyobb örömünk van. Mostmár egyre kevésbé megy ki a fejemből, mert egyre nagyobb a pocakom :)  De hál' Istennek jelentéktelen hányinger volt csak az elején, meg fáradtság (ez még megvan), meg mostanság néha-néha szédülés. De lényegében semmi extrém dolog nem kísérte ezidáig. Szóval egy pici élet növöget, az ultrahangos véleménye szerint egy kisfiú (ami persze majd csak a születésekor lesz tuti) és december 24-re van kiírva...  :)

Amikor csak eszmbejut, eltörpül ez a sok marhaság ami körülvesz... jó lenne ha többször jutna eszembe...

 

 

 

Elnézést azoktól, akik nézegették a blogot, de semmi újat nem találtak rajta... nem jött össze az írás. Se ihlet, se alkalom (de inkább az előbbi hiányzott). Bevallom őszintén most is egy kisebb fajta erőszakkal tudok csak nekifogni. Nehezebb is, hogy több minden van, amit le szerettem volna írni, de elmúltak. Ilyen volt a május 31-i yorki kirándulás, ahova a volt főnökömmel és családjával mentünk, abból az alkalomból, hogy a legkisebb fiuk - a rézfúvós zenekarral - fellépett a yorki apátságban. Egy mindent összegző mondatra emlékszem, ami belénkszorult Danival: York, mintha egy másik országban lenne! Nagyon szép város! Főleg az amerikaiak és a japánok kedvelt helye, de nagyon sokféle turista jár arrafelé, hát nem véletlenül (hogy a túróba kerültünk mi pont ide!?) Képeket majd a picasára rakok, érdemes megnézni! ;) (sajna itt még nem sikerült rájönnöm, hogy képeket hogy illesszek be... :(  pedig mindig is azt hittem, hogy jobban megy ez a kitalálósdi).

Ezután nagy izgalomban voltunk a hazamenetel miatt, amit már nagyon vártunk. Szívem szerint én mindenkinek a nyakábaborultam volna, de úgy láttam, jobb ha visszafogom magam. Persze az ilyenkor szokásos menetrend megvolt: háztól-házig, intéznivalótól-intéznivalóig, több kevesebb sikerrel. Hú, de uncsi amit írok...

Aztán most újabb problémák... a nagy megkönnyebüléssel fogadott munka, amit Dani dolgozik, jól megszivatott minket (miért is csodálkozunk?). Ugyanis a főnök azt találta ki, hogy addig egy peták fizetést nem ad, amíg a Home Office-tól meg nem kapja az engedélyt a munkavállalásra (Worker Registration Scheme). Na ez az, amivel az otthoni média hallgat, vagy amiről - "jóhiszeműen" - nem is tud, hogy persze, hogy nyitott a munkavállalói piac ebben az országban CSAK... fizess ennyit, meg regisztráld magad, pusztán a statisztika kedvéért... Az, hogy Dani munkáltatója ennyire korlátolt, hogy nem tudja, hogy a magyar munkavállaló (is) legálisan dolgozhat itt, és hogy ez az egész csak egy regisztráció, nem engedély kérés (mondjuk félrevezető, mert azt írja hogy ezután dolgozhat legálisan, meg hogy klf szankciók vannak ha időben nem regisztrálsz az már csak hab a tortán)... mindegy, mi persze megszívtuk (ezzel is), mert nagyon számítottunk a fizetésre... inkább hagyjuk mennyire... De a sejtésem azt mondja, hogy ilyet nem csinálhat, mert ez diszkrimináció. A másik fantasztikus dolog, hogy ezidáig képtelenség volt kinyomozni, hogy ilyet csinálhat-e! (már rengeteg telefonon vagyunk túl, meg kérdezősködésen). Más tészta, hogy ha sikerülne is kinyomozni, hogy joga van-e visszatartani a fizetését, akkor most papírt lengetve menni és a főnök orra alá dugni, nem kifizetődő. Igen, ezt hívják kiszolgáltatott helyzetnek.

Saját részről pedig, úgyszintén csak negatív dolgokat tudok írni... (fő a változatosság, kész élvezet lehet ezt a blogot olvasni...). "Kedves" (néha bunkó) oktatóm a tréningem utolsó előtti hetében közli, hogy addig nem tudja leigazolni a gyakorlatomat, amíg nem csinálok meg egy elsősegély-tanfolyamot (az utolsó héten - idén harmadszor - külföldre ment nyaralni). Itt volt 6 hónap rá, de nekem emiatt (is) ismét késik a kamarai regisztrációm! Ergo még mindig nem lehetek gyógyszerész ebben a  kb országban! Igaz ha már több mint 10 hónapja gürizek ezért, még egy pár hét meg se kellene hogy kottyanjon... minek a magasabb fizu, minek az hogy végre úgy kezeljenek mint egy gyógyszerészt, ugyan minek is jöttem én ebbe az országba? Ja, az is ott van, hogy másnak meg nem írják elő ezt a tanfolyamot (félreértés elkerülése végett nem az zavar, hogy meg kell ezt csinálni. A gond vele az, hogy itt volt erre az egynapos kurzusra az a 6 hónap...).

De csakazértis valami pozitívval fejezem be! A volt főnököm férje, Simon, egy kórusban énekel, ahol az egyik kórusvezető elég gyakran jár Magyarországra, hasonló célból (többet én sem tudok). Amikor márciusban Dani idejött, akkor egy kedves kérésnek tettünk eleget. Ui. ez a kórus Kodály-darabokat készült megtanulni, magyarul!!! Ez már így önmagában megér egy "uh"-t. A kórus lelkes volt és nagyon ügyes. Az egyik kedvenc "ki"szólásom az volt, amikor a próba végefele az egyik kórustag megkérdezte: "Hogy tudtátok ezt a nyelvet megtanulni?!" Abban biztos vagyok, hogy ha nem a magyar nyelv lenne az anyanyelvem, képtelen lennék megtanulni... mondjuk épp ezért örülök, hogy ez az anyanyelvem :) meg az is "májhizlaló" számomra, hogy egy olyan nyelvet beszélhetek ami különleges :)))  Szóval március már elmúlt, sajna a kocsilopás miatt többet nem is nagyon tudtunk elmenni (elég messze van innen... innen minden messze van!). Viszont most június végén meghívást kaptunk a koncertjükre, amin elénekelték a darabokat...

Elakadtam. Nehéz szavakat találni. Egy júniusi szombat este, egy kis angol templomban, Heptonstall-ban, egy lelkes kórus gyönyörűen zengi az "Ének Szent István királyhoz", "Túrót eszik a cigány" című darabokat. A könnyeimmel már nem tudtam mit kezdeni, amikor felhangzott záródarabként az "Erdő mellett estvéledtem".

Hatalmas sikerük volt.

 

Múlt hét csütörtökön újra behívta Danit a hangszerműhely. Nem mondták miért, persze gondolta az ember, hogy döntöttek. Már ez is valami, mivel rengeteg helyről nem jeleztek vissza semmit. És... megkapta az állást! Képtelen vagyok kifejezni mit éreztünk... hihetetlen! Össze sem lehet hasonlítani azt a két légkört, hangulatot ami előtte illetve ezután volt itthon.
Június 2-án kezdhet. Ezt az utolsó hetet még "kiélvezi" a gyárban, de például pénteken, mikor ismét eljátszották velük reggel 6-kor, hogy "bocsi ma nem kelletek dolgozni", egészen máshogy fogadhatta...
Amúgy egészen elképesztő, hogy viszonyulnak ezekhez az emberekhez. És mindezt nemzetiségtől függetlenül (igaz, sokkal több a kelet-európai, mint az angol ezekben a gyárakban).

A jelentős változásnak köszönhetően Dani megszervezett egy kirándulást Saltaire-be. Ez egy kis település Bradfordtól észek-nyugatra, amit Sir Titus Salt alapított 1853-ban. Nevét az alapítóról és az ott kanyargó Aire folyóról kapta és a világörökség része. Itt több minden le van írva:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Saltaire_ipari_falu
Igazság szerint inkább a természet vonzott, így nem annyira a faluban voltunk, hanem egy 8,8 km-es túrát tettünk a Leeds-Liverpool csatorna mentén. Nagyon megnyugtató volt a zöldben lenni. Érdekes megfigyelést tehettünk, hogy egy nagyon szép, napos szombaton kutyásokon és egy kevés futón kívűl senki nem járt arrafelé...
Egy pár képet itt megtalálhattok :)
http://picasaweb.google.com/monika.buhaly/SaltaireIKirNdulS

... azt, hogy legközelebb akkor írok, amikor valami pozitív tapasztalatra teszünk szert... najó, most így gondolkodva tudok is írni egyet. A tesco házhozszállítása. Minden úgy zajlott, ahogy ígérték a honlapon és tényleg megérkezett minden. Hú, ez most egy kicsit cinikusan hangzik... pedig tényleg nem úgy szántam :)
Viszont nem tudok kibékülni azzal, hogy a lejárt folyékony gyógyszereket simán kiöntik a csapba... és hogy ez a természetes, amikor rákérdeztem :( 
(igazszág szerint nem is értették miért kérdezek ilyet. Egyedül a közvetlen főnököm értette, de sajnos ő is természetesnek vette)
Otthon is így van, vagy csak én vagyok (megint) ilyen naív?
(tudom, hogy a patikák begyűjtik a lejárt, nem használt gyógyszereket, de azokat speciális helyre viszik, ugye? Mondjátok, hogy igen...)

Dani munkája még megvan, egy nagy szerencsének köszönhetően sikerült 15 fontért vennünk egy használt, jó állapotban levő biciklit. Így mostmár csupán elég 4:45-kor kelnie, hogy betekerjen 6-ra (pfu). Közben volt egy interjúja egy hangszerműhellyel, ami nagyon kecsegtetőnek hangzott. Ahogy Dani mesélte, elég komolynak tünt. Időre szét kellett szednie majd összeraknia egy fuvolát. Az egyetlen dolog amiből következtethettünk bármi eredményre, hogy a tulaj a kezébe adta az egyik 7000 fontos fuvolát... jó jel! :)
Persze teljesen 50-50%-os a dolog, majd meglátjuk. 

Komolyan megdöbbentő... nem tudom minősíteni. Átélni még szarabb lehet (szegény Dani).
Munkaszüneti nap, korán reggel Dani felkel, megy a megígért (definitaly) munkahelyre. Körbemutatják, aláíratják (!) a papírt, majd a 7 emberrel közlik, hogy akkor ez a 4 ember maradjon dolgozni, a másik 3 hazamehet... Hogy mi alapján... fogalmunk sincs. Erről ennyit.

Más. Tátott szájjal bámultam kifelé, amikor jött a kukásautó... lusta volt bekanyarodni ebbe a kisutcába. De, hogy ne maradjanak kiürítetlenül a kukák mit csinálnak?! Besétál az ürge, kézzel kiszedi a kuka tetejéről az összekötözött tesco-s meg különböző zacskókat és azokkal sétál a kukásautóhoz... Ilyen van otthon???

Miközben a kukás élményeimet írom, hívták Danit az ügynökségtől: holnap be tudna-e menni dolgozni reggel 6-ra... (ugyanaz az ügynökség, ugyanaz a munkahely). De most nagyon komolyan kérdezem: így történik a szervezés???!!! Mivel busz akkor még nincs, az autónkat ellopták, ezért Dani megkérdezte, hogy más műszak lenne-e, mert nem tud bejárni. A nő: taxi? Azt hiszem az itteni gondolkodás olyan távol van tőlünk, hogy azt elképzelni sem tudtuk... micsoda luxus, taxival munkábajárni... szuper. Mi folyik itt? Komolyan nem értem! Velünk van a baj?! Mindegy, mivel tele vagyunk ajánlatokkal, kénytelen Dani a lábbuszt választani, ami "jókis" séta lesz... (de már azon se csodálkoznék, ha holnap ott megint közölnék vele, hogy "bocsi, mégsincs munka").

Arra lennék csak kíváncsi, hogy van valami szervezet akik ezeket az embereket védik? Anglia úgy odavan az erős szakszervezeteivel, de csak a szerződéssel rendelkezőket védik? A többiek el vannak felejtve??? És itt most csak az alapvető emberi hozzáállásra gondolok...

Most jött el az a pont, ami hatására azt éreztem, hogy ezt mostmár tényleg le kell írnom blog formájában, mert el szeretném mesélni mi történik velünk itt.
Tudom, már 8 hónappal ezelőtt el kellett volna kezdeni, de valahogy nem jött össze. Van szerencsém több blogot olvasni, többségükben nagyon élvezetesek (99%) és épp ezért kettőséget alakított ki bennem: 1, én olyan jókat nem tudok írni ;)  2, kedvet kaptam ;)

Belevágnék a közepébe, mert zömében ismeritek az előzményeket (akik nem azoktól elnézést), másrészt iszonyat hosszú lenne (lerövidítve is) az elmúlt 8 hónap leírása, ettől inkább megkíméllek Titeket :)

No, az a pont. Tudjátok, szegény Dani a munkakeresés sűrűjében van, annak minden előnyével és hátrányával (főleg ez utóbbi). Megpróbálom leírni nagyjából (pontosan már nem követhető) hány helyen próbálkozott: 6 zenebolt, 1 kertészeti áruház, Royal Mail, Ikea, Argos, TNT, busz társaság, egy pékség, egy ruha áruház, könyvesboltok, szállítócégek, min. 14 ügynökség és mindezek mellett ennek többszöröse a neten.
Mivel voltunk olyan okosak, hogy a nyomtatónkat kihoztuk, viszont a zsinórokat nem, ezért az előző és a jelenlegi munkahelyemen nyomtattuk ki rakatszámra a cv-ket.

A helyzettel és a rengeteg visszautasítással küszködve hatalmas reménysugarat jelentett amikor kedden (ápr. 29-én) reggel felhívták Danit az egyik ügynökségtől, hogy lenne munka, menjen be amikor tud. Dani azonnal bement és aznap délután 2-kor el is kezdte a munkát... nem túl izgalmas, de legalább végre van valami.  Szalagra fel- illetve lepakolni  az üres vagy épp teli flakonokat...  Dani  csinálta, ahogy tudta, míg 2 nap után (ismétlem: 2 nap után!) felhívta az ügynökség, hogy nem kell mennie többet, mert túl lassú... Mi van???!!!! Életében nem dolgozott futószalag mellett, meg sem mutatták neki mit 's hogyan kell csinálni, hát ő csinálta ahogy tőle telt... Egyszerűen ehhez képtelen vagyok bármit hozzáfűzni... önmagáért beszél, mind erről a gyárról és az ottdolgozó emberekről, mind erről az ügynökségről akik elfogadják a 2 nap utáni ilyen "jelentést". Nyílván a bántódottság beszél belőlem/ünk, de az is érdekes volt, hogy az itteni emberek is elképedtek (főleg akik már ismerik valamennyire Danit...).

De, hogy valami jóval fejezzem be az első blogunkat, azóta egy másik ügynökség hívta, és ott emberibb módon körbemutatták a munkahelyet. Viszont ennél 6 jelentkező van 2 pozícióra, tehát kétesélyes. Viszont közben ugyanez az utóbbi ügynökség hívta, hogy van egy másik munka, amivel már hétfőn kezdhet is.

Hogy mindebből mi lesz, nem tudjuk. Kicsit olyan mintha játékbabák lennénk és önkéntes kisistenek játszanának velünk... nem egy felemelő érzés.

A remény még megvan.