A ködös Albionban

1999. március 13-án délelőtt volt egy kevésbé izgalmas programom. Írásbeli nyelvizsga angolból. Dani értem jött a végére (még nem jártunk együtt), majd hazakísért. Elköszöntünk egymástól, hogy akkor este találkozunk megint. Ugyanis aznap volt egy másik, sokkal izgalmasabb programom, Dani elhívott egy Kaláka koncertre. Azután megszerettem a Kalákát :)

Innentől számítjuk, hogy együtt járunk. Persze a nyelvvizsga akkor nem sikerült :P

Igaz ez a kép 2 évre rá (2001-ben) készült, ezt találtam a legkorábbinak, viszont a helyszín ugyanaz (Pecsa).

Egy használaton kívüli állomás peronján állok és várok egy vonatra. Nem azért, hogy felszálljak, csak megnézzem, ahogy elsuhan. Amíg közeledik az volt a jövő. Amíg az állomáson átsuhant, az a jelen és amikor már csak a végét látom, akkor az már a múlt. Mennyire vártuk Zsomi érkezését és pillanatra azt éreztem, hogy a 3 idősík egyszerre homályosodik össze; a várakozás (az akkor még) JÖVŐbeli eseményre, ami egy - viszonylag - rövid időre jelen lesz, majd hirtelen, egyre erősebb múlt...

Van mentségem: éjjel fél egy van...

Anyai érzések

Most nagyon szentimentális leszek. Egyik este lefekvéskor tört rám. Az a kép, hogy magamhoz ölelem Zsomit és szorítom, miközben egy gondolat születik: "Most már mindenem megvan"... hát persze, hogy el kezdtem bőgni. De jó volt ám. Csak fura :)))

Elfelejtettem leírni, hogy kedden elmentünk Zsomival egy közelebbi "children centre"-be (nem jut eszembe jobb szó rá, ezért nyersen fordítottam... ötlet?). Ez picit jobban tetszett. Ugyanúgy súlymérés meg játékok a szoba közepén körbe anyukák. Kicsit kultúráltabbnak tünt. Viszont kicsit elhültem, amikor egyszer csak egy anyuka megjelent egy csupapöttyös babával... hm, próbáltam nem túl látványosan eltávolodni...

Ja, és nem tévedtem el :)

Kicsit nehezen indultunk el, mert egyrészt délelőtt meg kellett várni a gáz- meg villanyóraleolvasót és utána indulhattunk csak el, másrészt Zsomi nyugtalan volt 2 etetés között, így elég nehezen készültem el. De aztán csak összedobtuk a dolgot és hopp... bankkártya sehol. Hmmm. Dani... persze mérges voltam, de még mindig jobb (sokkal), hogy megvan, nem veszett el, csak hát Daninál maradt... no, irányhorány a munkahelye (még soha nem voltam ott) autóval (kb 5 perc). Viszont odataláltam :))) igaz vissza már eltévedtem... pfff, tudom, ez most vicces, hogy lehet. Ugyanarra akartam visszajönni, de valahogy máshol lyukadtunk ki :D a lényeg, hogy még parkolni is sikerült (szerda kora délután kevesen voltak) és minden rendben volt. Zsominak érdekesek voltak a színes polcok, már amikor épp nem aludt. No, csak ennyi.