A ködös Albionban

Gyerekcentrum, súlymérés előtt, egy nagy párnán hanyatfekve épp vetkőztetem Zsomit, hogy készen legyünk mire ránk kerül a sor. Mellettünk, szintén egy párnán, egy hasonló korú kislány. Zsomi felé nyúl, majd a kislány is, és megfogják egymás kezét (It's a good beginning of a beautiful friendship" vagy hogy is van. Miben is volt ez?). Persze nem volt nálam fényképezőgép, pedig annyira édesek voltak.  :)))

Visszaolvastam... hát eléggé összecsaptam (a terjedelmével ellentétben). Nekem úgy tűnik nem jön át igazán, mennyire gáz volt ez az időszak. Persze még mindig van folytatás, de már nem sok. Hamarosan "elérek" a blog elejére. :)

No akkor. Folytatom.

Bradfordba kerültem. A költözésem környékén újra lett területi vezetője a cégnek (erre a környékre), Andrea személyében. Sok mindent nem tudok róla írni, szimpatikus volt, dícsérték mert megbízható volt és ... december közepén ő is otthagyta a céget. Két busszal tudtam be- (vagy ki-) járni dolgozni (először be kellett buszoznom a nagy buszmegállóba, majd onnan tovább. És hazafelé vissza). Ez a buszozás akkor volt "kellemetlen", amikor este a pózna mellett szarráázva nem jött a busz (ilyenkor legyalogoltam a kisbolthoz, mert az már egy másik vonal, ott nagyobb eséllyel jött). Mindeközben vigyorogva integettem az autóval hazahúzó kollegáknak. Felemelő érzés volt. :)

Októberben internetet hajkurásztam. Ebben csak annyi volt az idegesítő, hogy a lakótársam ígérgette, hogy majd ő felhívja a szolgáltatóját, hogy vezetéknélküli legyen a lakásban... szerintem már ekkor kezdtem az agyára menni, mert mindig kérdezgettem, hogy beszélt-e velük. Persze mindig "nem" volt a válasz, amit meguntam. Beviharzottam egy t-mobilos boltba és ott rögtön tudták mit értettem mobilinternet alatt és le is köteleztem magam egy 2 éves szerződésre. (Később azt hallottam, hogy mázlim volt, hogy külföldi létemre, másfél hónapos itt tartózkodással belement a cég ebbe a szerződésbe... merthogy kitudja megbízható ember vagyok-e nekik...). Nekem viszont az internet a lételememet jelentette/ti. Az októberre még az volt a jellemző, hogy egyre nagyobb várakozással telt, ui. Dani november elején készült meglátogatni, pár napra. A találkozás maga volt a mennyország, a búcsú a pokol. És nem ez volt az utolsó. Az ezutáni időszakban döntöttük el, hogy tavasszal (6 hónap után) Dani végleg utánam jön... (merthogy 1 évet terveztünk... tudom, őrültség volt. Nem tudom kibírtuk volna-e) Mindeközben továbbra is dolgoztam a birkenshaw-i patikában és akkor még arról álmodoztam, milyen jó lenne ott lakni Bradford helyett. Most nem akarom leírni Bardfordot, van szép része, de sok csúnya. Iparváros, 4000 (!) textilüzemmel rendelkezett a környék, amikor az 56-os magyarok idekerültek (jelentős részét leépítették, úgyhogy elég sok a kőkeményen lepusztult gyár). London után itt van a legnagyobb muszlim közösség (1950-es évek után jelentős bevándorlás volt Pakisztánból) továbbra is megtartva a saját, zárt közösségeiket és hagyományaikat. Annyira zárt ez a közösség, hogy pl. Muhammad anyukája vagy 30 éve itt él, de nem beszél angolul. Ahogy figyeltem, ez némi felhőrdülést váltott ki angol kollegáim között. Bennem az váltotta ki ugyanezt, hogy hiába brit állampolgár Muhammad és járt brit iskolába (nem ismerem mennyire komoly az oktatás), de annyira nincs semmi fogalma az európai kultúráról, hogy az állam is leesett. (Még mindig hitetlenkedek, de nem hülyéskedett amikor azt mondta: nem tudja ki mondta a "Lenni vagy nem lenni" mondatot. Én már az asztalba kapaszkodtam, amikor visszakérdezett: "Miért, ez valami magyar dolog?" ... Vivaldi sem mondott neki semmit. Amúgy rendes volt. Ez van.) Vallási dolgokban nagyon ott volt és később a nagy vizsgája is nagyon jól sikerült (csakhogy valami jót is írjak már). Sok hindu templom is van erre (a legnagyobb Észak-Angliában). Nade, elkalandoztam. Én személy szerint elég rosszakat hallottam a közbiztonságról. Mondjuk lehet, hogy ez nem tartozik ide, nekem egyszer kellett a tűzoltóságot hívnom (életemben először). Közben Birkenshaw-t mondták jó környéknek, ami ránézésre igaznak tünt. Persze, akkor még nem tudtam, hogy majd a rendőrséget is hívnom kell...

Szóval ez itt a ház eleje, az én szobám hátrafele nézett és itt a kilátás a szobám ablakából:

A baloldalon lent látszódó fakerítés égett le.

A lakásról annyit, hogy elég lepusztult állapotban volt. A fűtést sajátos sufnituninggal kellett újraéleszteni ha leállt, majd decemberben végleg feladta. A hátsó ajtónál lent pedig nem volt szabad állni amikor valaki lehúzta a klotyót. Ez amúgy egy fajta szociális lakás lehetett, egy társaság tulajdonában állt és baromi olcsó volt. Sue segített otthonosabbá tenni a kis szobát, Simon a férje pedig rakott fel függönyt. Rendesek voltak. (Még kistévém is lett.)  Közben az iwiwen találtam egy magyar lányt, akivel felvettem a kapcsolatot és néhány vasárnap átjártam hozzá, meg a barátjához főzöcskézni. Nem mondom, hogy ennyi volt minden kikapcsolódásom, mert a kollegáim annyira összetartottak, hogy mindig volt valakinél valami kajálásos összejövetel (számomra ez volt az ideális munkakapcsolat, valóban csapatot alkottak. Persze ehhez gyorsan hozzá kell tennem, hogy "amennyit én láthattam meg érthettem ebből". Később voltak érdekes dolgok) Nem tudom minek volt köszönhető, hogy jó csapatot alkottak akkor. Szóval rengeteg segítséget kaptam... azt hiszem ez nem nagyon tetszett a lakótársamnak... De ekkor még elvoltunk, 1x sikerült is összehozni és együtt mentünk be a városba. Ennek ellenére valahogy nem sikerült jó kapcsolatba kerülnünk. Szerelmes volt egy török pasiba, akivel egyik héten a boldogságban úszott, a másik héten meg finoman szólva ki volt bukva és nekem mondogatta, hogy ne engedjem felhívni, mert tuti most is a volt feleségénél van... Úgy döntöttem, jobb ha engem ebből kihagy. Lényegében egy szakmai mondatot se váltottunk.

A lényeg, hogy zömében sínen volt minden, amikor is kaptam a munkahelyemre egy levelet a kamarától... és itt kezdődött el a kálváriám. Még otthonról be kellett szerezni mindenféle papírt, engedélyt (Egészségügyi és Engedélyezési Közigazgatási Hivatal) stb, amely többek között bizonyítványt adott ki, hogy az X. számú eu-s direktívának megfelelek. Na most az itteni kamara pedig okosan megállapította, hogy ugyanennek az X. számú direktívának nem felelek meg. Akkor kevésbé lehetett érteni (ráadásul az angolok engem kérdeztek, hogy ez most mi. Én meg csak annyit tudtam, hogy "ti vagytok országon belül, mittudomén mi van") Ez az egész igen kellemetlen szituba sodort, úgy éreztem hazugnak néznek (nem közvetlenül). Mint később kiderült azért akadtam fel a kamarai rostán, mert ez a drága szervezet kijelentette - valamikor, de még frissiben -, hogy 6 hónapos "állmavizsgás" gyakorlatot ír elő. Enélkül kiesel a kamara kegyeltjei közül és az egyoldalas űrlap helyett 20 oldalasat kell kitölteni, még plusszban szillabuszt (tantárgyankénti tematikát) kértek, mellette az ő papírjukat, amire saját magamnak kellett kitöltenem, hogy tantárgyanként miket tanultam és 100valahány fontos jelentkezési díj helyett 631 fontot kértek (ez utóbbi totál betett volna nekem, ha a munkáltatóm, Sue-nak köszönhetően, ki nem fizeti. Méghozzá egyből, nem majd utólag.) A többi beszerzendőre már nem is emlékszem. A szillabuszon viszont majdnem fennakadtam. Ja, merthogy nekem 4 hónapos volt az a bizonyos gyakorlat. Azt magasról leszarták, hogy a végzés után egyből és folyamatosan dolgoztam. A szillabusz után Dani rohangált otthon, szegény. Az otthoni dolgokra most nem térek ki. Ja, megvan, még eredeti referenciákat kért (ezt gondoltam megoldom úgy, hogy a munkáltatómtól visszakérem, mert neki úgyis küldtem még anno. Ez azért érdekes, mert a csaj a központba heteken keresztül ígérgette, hogy küldi. Szóval épp papírokat hajkurásztam, vártam, idegeskedtem. Az idő meg ment. December elejére sikerült mindent összeszedni (ez annyira kemény volt számomra, hogy többször elbőgtem magam a patika klotyójában vagy konyhájában, ahol "sikerült") A központban a csajt már Sue hívta fel, aki elmondta, hogy sajnos nem találja a referenciáimat... újat kell beszerezni... de azonnal. De azért elküldi a másolatokat, mert azok megvannak (másolatot nem fogadott el a kamara). Sur ráhagyta, akkor küldje - legalább - azokat. Akár hiszitek, akár nem, egyik nap megjött ez a boríték, bontom ki és... az eredetiek voltak...

Minden egyben, elküldve a mindenható kamarának. Vártuk a döntést. December 21-e, péntek, emailen megérkezik a válasz (mint valami bírói döntés): 6 hónapot kaptam... Fél év gyakorlat. (előtte azon filóztunk vajon mennyit fognak megítélni... mint valami börtönbüntetés...). És a korona az egészre: amit addig végigdolgoztam, az a majd' 4 hónap nem számít! Szóval az a 6 hónap attól kezdve él, hogy elküldtem a jelentkezést a gyakorlatra (pre-regisztrációs képzésre)... December 23-án hazarepültem. Miért jöttem vissza? A rozsseb tudja. Mert egy idióta hülye vagyok. Mert dac volt bennem, hogy megmutassam az ittenieknek... Január elsején délután újabb elválás Danitól... és egy borzalmas visszaút után... hoppá, hát az újabb költözésemet meg el is felejtettem... Ui a kedves lakótársam decemberben kirakta a szűröm. Ez konkrétan a fűtés tönkremenetele miatt alakult ki, "rettenetesen" érdekes módon (mert őt hívtam, nem a társaságot. E cselekedetem hátterében az állt, hogy az én véleményem szerint inkább a karbantartókat kellett hívni, akiknek a számát csak ő tudta... Viszont ő épp a barátjával kirándult és nem lehetett elérni... én viszont kezdtem szétfagyni a lakásban. Szóval lényegében valami ilyesmit küldhettem a sokadik sms-ben neki, hogy hol a p*csában vagy, (najó, finomabb voltam) amit ő csak akkor olvasott el, amikor már otthon volt, és ezen besértődött. Szóval erre az sms-emre olyan dolgokat vágott a fejemhez, hogy lestem. Mindenesetre elég egyértelművé vált a számomra, hogy ő élethosszig tartó hálát várt (volna) el tőlem, mert befogadott és épp emiatt alsóbbrendű lakó voltam ott. Mondjuk ilyesmiket én nem nagyon veszek fel, talán önvédelem, nem tudom, de nincs szemem erre. Ha neki az tetszik, hogy fennhordja az orrát, hát hordja, csak hagyjon békén. Azt a személyes észrevételemet megjegyezném még, hogy képtelen lettem volna úgy élni ahogy ő (finoman szólva kupiban élt). Így decemberben újra lakásproblémám lett. Na itt volt a hatalmas mázli (vagy ki tudja már), hogy itt Birkenshaw-ban, a patikával szemben, Judy a kolleganőm meglátott egy táblát. Pont ennél a lakásnál. A mázli az volt, hogy privát volt meghírdetve (mert ugye meg se próbáltam az ügynökséget... 2,5 hónappal) Ici-pici gondolkodási idővel igent mondtam és duplán jó dolgom volt: 1, Sue-ék át tudtak költöztetni úgy, hogy a volt lakótársam már hazarepült, én aludhattam itt egy éjszakát és másnap innen repültem haza, így ide jöhettem januárban vissza 2, amikor az albérleti szerződést böngészte Simon (előtte ezen filóztam, hogy oldjam meg azt, hogy Sam, a tulaj adjon legalább fél napot míg átrágom magam rajta), kiderült, hogy a bradfordi városházán az ingatlanok bérbeadásával foglalkozik... Simonról azt kell tudni, hogy a világ legalaposabb embere. Gondot fordított arra, hogy pontosan elmagyarázza mit fogok aláírni, belejavítgatott, megbeszélte Sam-mel. Minden rendben ment. Egy hatalmas kő esett le a szívemről és tetszett a lakás (főleg a bradfordihoz képest). Azt hiszem ez segített visszajönni. Januárban még volt szerencsém egy találkozóra a "kedves" volt lakótársammal, mivelhogy a kulcsot vissza akartam adni, és a kamarától vártam levélben azt amit email-ben írtak (merthogy postán küldték az újabb űrlapokat a tréninghez). "Szép" lezárása volt ennek a fantasztikus "barátságnak". A lány nem hozta a postám a megbeszélt találkozóra, közben engem szidott, hogy hogy merészeltem elvinni a kulcsot (jó, elárulom, a postám miatt tartottam magamnál, de nagyra nyílt szemekkel néztem, hogy emiatt félni nem kell tőlem, nem fogom kirabolni vagy ilyesmi...) Mivel a posta fontos volt nekem, azt találtam mondani, hogy akkor adom a kulcsot, ha megkapom a postám (itt már kezdtünk átmenni izgalmas teleregénybe), mire ő kijelentette, hogy akkor hívja a rendőrséget (ekkor én már röhögtem, hogy ez nem normális), persze ezt cselekedettel is alátámasztotta. Mondtam neki, hogy esetleg nem lenne értelmesebb ha mindeketten elmegyünk a postámért? Beleegyezett. Elbuszoztunk.  Közben szidott meg fenyegetőzött, hogy eljön a patikába és elmondja itt a többieknek, hogy milyen ember vagyok... amire én felajánlottam neki, hogy rendben. Valamiért az sem tetszett neki, hogy nem akartam bemenni a házba (addigra kellőképpen megutáltam, meg amúgy is minek menjek be). Nagykegyesen kihozta azt az egyszem értesítőt (ajánlott küldeményről), mire odaadtam a kulcsot. (Az értesítő decemberben érkezett, valóban a kamara küldte de addigra már rég visszakerült a címzetthez, így felhívtam őket és megbeszéltem, hogy újra küldjék el más címre). Búcsúzásképp felvettem a "legpléhebb" pofám és kultúráltan elköszöntem tőle (ezt most komolyan írom), mire rámordította, hogy "Kurva" és becsapta az ajtót. Akkor mindezt jól viseltem, de persze a patikában megint kiborult a bili, kissé remegtem is. Attól nyugodtam meg a legjobban, amikor elmeséltem nekik, hogy ide akar jönni, hogy elmondja milyen ember vagyok, mire Anne (a legidősebb asszisztens) válasza az volt: hát csak jöjjön! (miközben előszeretettel használták azt a nemzetközi jelzést a középső ujjukkal) Ez jól esett. (Persze egy darabig még féltem, hogy beállít ide a lakásra vagy mittudom én. Végül is totál egyedül voltam.)

2 hétig volt olyan arany dolgom, hogy a bejárati ajtón kilépve kb 10 lépés után a munkahelyem ajtajánál voltam. Akkor még 1 óra ebédszünetem volt, úgyhogy haza is ugorhattam bedobni valamit. Nem volt rossz :) A lakás frissen felújítva (így csak rondíthatunk az állagán persze) némi bútorral (a fotel nem saját):

A bejárati ajtó a lépcsővel

A hálószoba (a "szekrény" Jayne-től)

A fürdőszoba

A konyha (a rettenetesen funkcionálatlan csappal) :)

A nappali

Emlékszem Sue-nak tetszett, hogy mennyire szellős... hát már nem az :)

 Január közepén elkezdődött a 6 hónapos "kiképzésem", amit nem tölthettem ebben a patikában, mivel itt már volt egy pre-reges (Muhammad) és kettő nem lehetett. Sue mindent megszervezett. Így kerültem Cleckheatonba, Andrew-hoz, aki az oktatóm lett. Ez  a gyógyszertár a nyugodt kisváros dacára és a birkenshaw-ihoz képest egy daráló. De inkább a rossz munkaelosztásnak köszönhetően. A vezetővel együtt 3 ember volt aki a gépet kezelte (Andrew, Jenny és én), ketten a könyöküket laposították elől. Ez elég bosszantó szitukat eredményezett, de nem volt beleszólásom. Eleinte Sue még azt is leszervezte, hogy Andrew vigyen be a patikába (mivel ő is birkenshaw-i), de nem szeretem magam cipeltetni (meg nagyon látszott, hogy púp vagyok a hátán), gyorsan megszerveztem a buszos utzagatásaimat... amit elég hamar meg is utáltam, de ez volt. A buszok nagyon ritkán jöttek pontosan (volt hogy ki is maradt járat, ami miatt elkéstem (úúútálok késni, nekem ez lelki traumát okozott. Mondjuk erre mág rájött az, hogy ez az én munkaidőmet hosszabbította meg, úgyanis nem érdekelte őket mi miatt késtem) koszosak voltak és az iskolásoktól (kamaszkor közeli korosztály) egyenesen rosszul voltam (csak egy példa: egyik reggel egy fiúcsoport azon versengett, hogy melyikőjök hmm szellentése jobb szagú. Álmos reggel, zajos buszon azon gondolkoztam: "Ezért jöttem én ebbe az országba??? ") Azóta persze már új buszt dobtak be erre a járatra... A két gyógyszertár alkalmazottait össze se lehet hasonlítani. Az újban (mármint nekem új, amúgy pont régebbi) rideg távolságtartás hűvös jópofizással,  nekem vadiúj nyelvvel (kiejtéssel) és olyan filozófiával, hogy "magasról lesz@rom a munkahelyem". Ez meglátszott a patikán is. Kb hárman voltunk (az előbb említettek), akik loholtunk minden után. Az egyik érdekes szitu az volt, amikor az ottani "supervisor" másodszor ment el ebédszünetre. Bátorkodtam megkérdezni Andrew-t, hogy Rebecca-nak hány ebédszünete van? Mire Andrew megvonta a vállát, hogy ő nem tudja... (a vezető). Na, erre nem tudtam mit mondani... Fejetlenség volt. Ahelyett, hogy tanítgatta volna az embereit pl a számítógép (címkegyártás) használatára, hogy egyenletesen el legyen oszlatva a munka, nem volt türelme és inkább megcsinálta. Én csak a 6 hónap leteltét vártam, de nagyon. Közben március elején hazarepültem, hogy aztán Danival együtt autózzunk egy nagyot...

Atyaég! Ez hosszú lett. Őőőő, izé... bocsánat.