Nem megy nekem ez a rendszeres blogírás ;) Pedig igyekszem... :)

Múlthét csütörtökön volt az utolsó munkanapom... úgy vártam, mint a Messiást! Pedig belegondolva - a terhesség szempontjából - jobb helyen nem is lehettem volna: bármikor leülhettem, nem volt se az állás, se az ülés domináns, tehát mozgásban voltam, ami szerintem a legjobb, viszont baromi nehezen bírtam így is. A vezetést élveztem, bár kezdtem aggódni a figyelmem csökkenése miatt (fáradtság).

Viszont csütrötökön valami iszonyú letargia vett erőt rajtam... nehéz kitalálni pontosan miért is. Persze többminden, egyszerre, biztos... honvágy, hormonok, barátok hiánya stb. stb. Munka során Kim-mel lassan-lassan úgy éreztem képtelen vagyok együtt dolgozni. Egyik nap nem bírtam tovább és elpanaszoltam Paulának az előző napot... nehéz, mert egyrészt nem akarok bunkó lenni, másrészt meg hogy magyarázzak el valamit, ami a saját anyanyelvemen is nehéz. Annyit tudtam mondani, hogy olyan érzésem van, hogy Kim nem is akar megérteni... ez triplán nehezebbé teszi az együtt végzett munkát... Mindemellett Paulával meg teljesen egyhúron mozgunk. Lényegében csak ezt az egy mondatot mondtam neki, és a reakciója ez volt: tudom, mire gondolsz. Ez nagyon jól esett. Paula se nagyon bírja, ahogy Kim dolgozik. Nem is gondoloná az ember, hogy milyen idegesítő tud lenni ha valaki össze-vissza kapkod körülötted... ezt Paula se bírja, de tetszik ahogy kezeli. Mondta, hogy amikor Kim van az egyik helyiségben, akkor ő zömében hátul dolgozik... (és tényleg így volt, ahogy megfigyeltem). Az utolsó napomon vittem be egy kis bonbont, mert Sue-éktól így láttam, hogy ez a szokás, bár én nem a patikavezető voltam, csak helyettes és Paulát leszámítva nem kötődtem annyira ehhez a patikához, mintha hónapok óta ott dolgoztam volna. Ennek ellenére úgy éreztem ez kell a lelkemnek :) Érdekesen alakult a nap hátralevő része. Kim 4-kor végzett, elköszönt és elment. Paula kicsivel később kiment cigizni... az asztalnál álltam, és magam mögött egy kis csörgésre lettem figyelmes... ott állt Paula egy kis ajándék zacsival és egy gyönyörű virágcsokorral! Elbőgtem magam... amúgy is magam alatt voltam, de ekkora figyelmességre nem számítottam! Kifejezhetetlen mennyire jól esett! (A kis ajándékzacsiban egy micimackós, füles babatörülköző volt!) És ezt tőle és Marktól (a párjától) kaptuk! Komolyan ledöbbenek ahogy visszagondolok, hogy itt van ez a két ember és az egyikőjükkel mennyire nem jövök ki, a másikójukkal meg nagyokat beszélgettünk meg nevettünk! És mindeközben azzal küszködve, hogy nehezen veszem fel a "fonalat" a beszélgetésekben... mivel ez nem az az angol, amit anno tanultam... a többszavas kifejezésekről nem is beszélve, na meg persze a zsargonokról se...

(vicces, hogy a munkáról írok, közben meg az "itthon" címet adtam ennek a bejegyzésnek) :)))

Pénteken lejárt az autó műszakija, itt évente kell megcsináltatni, de már jó előre (valamikor november elején) az autóval együtt "öröklött" szerelővel felvettem a kapcsolatot és lebeszéltem a dolgot. Persze nem ment át, vagy 6-8 "dangerous" (veszélyes) bejegyzést kapott. Ennek ellenére a hétvégére odaadta az autót, hétfőn pedig visszavittem... most ott van... remélem Mocorgó még bennmarad addig amíg nem kapjuk vissza :I Ezek a javítások bele fognak kerülni egy nagy adag pénzbe :(

Fura itthon, nem is emlékszem mikor volt olyan - betegséget leszámítva - hogy nem dolgozom, hanem "csakúgy" itthon vagyok... lehet, hogy a letargiám annak is köszönhető, hogy itt eléggé terápiás értéke volt a munkának... (pláne amikor Dani még nem volt itt! A hétfőt szerettem, a pénteket utáltam! Minden milyen relatív...). Most is volt egyfajta "munkábamenekülés", meg önmagában dolgozni szeretek... igaz, már túl hosszúak voltak a munkanapok... Ha logikus lett volna, akkor lehetett volna részmunkaidőben folytatni, de akkor meg a bevétel jelentősen lecsökken... így az időpontot totózva ugyan (vajon meddig bírom?), de abba kellett hagynom... nem mintha unatkoznék itthon (bárcsak), csak fura. 

Ja, a kórházas látogatásról elfelejtettem írni... Dani mindjárt hazaér, és kell neki a net egy "kis" munkához a sulijába, úgyhogy - reményeim szerint - mostmár hamarabb írni fogok :)

(ez utóbbi mondat nagyon logikusra sikeredett)  :)))