A ködös Albionban

Csak hogy ne csak az otthoni postát szidjuk

A rendőrség beszigorított. Persze nem maradhattunk ki belőle, Danira is lesújtottak, mivel egy késő este fuvarozott egy itteni magyart és a 30 mérföld/órás sebességhatár helyett kemény 37 mph-val ment. Jött is a levél amelyben két lehetőség közül választhat:   A, 60 font büntetés+3 pont a jogsiba vagy   B, egyalkalmas kurzus ami a biztonságos vezetésről szól, ára 60 font (ebben az esetben nincs 3 büntetőpont a jogsiba). Legyen B. Időben vissza lett küldve a levél (nov 26.), méghozzá ajánlottan, másnapi kiszállítást kérve, blokk elrakva. Eltelt egy kis idő és jött a rendőrségtől egy újabb levél, hogy akkor fizessük be a büntetést és küldjük a jogsit... Felhívtam őket, hogy akkor most mégsincs az a lehetőség a kurzusról? Erre kiderült, hogy semmilyen levelet nem kaptak vissza (ezért automatikusan az A verzió lépett életbe). Nagyon rendes volt a rendőr(vagy mittudoménmilyen)bácsi a telefonban, mert elindította a B, verziót (vagyis átadta a kurzusszervezőknek (önmormányzat) az adatokat.) De közben engem érdekelt, hogy akkor miért fizettünk 5 fontot egy darab levélért, úgyhogy felhívtam a postát (dec 15). A válasz: most küldjük.

A patikában egy kissé elmérgesedett a helyzet... Sajna én már ott tartok, hogy rosszul vagyok amikor Kimet meglátom. Valami nem 100as nála. Már amikor visszamentem dolgozni feltünt, hogy amikor kérdezek tőle valamit nem a kérdésre válaszol. Az rendben, hogy több mint fél évig egyedül volt itt, mindenféle helyettessel, akiket nem érdekelte konkrétan a patika helyzete, ők általában csak az aznapi feladatra koncentrálnak (legtöbbször nem is a cégnek dolgoznak, hanem külsősök). Ezért Kim megszokta, hogy ő irányít és azt is természetesenek veszi, hogy ha egyedül ő tudja X.Y-ról, hogy akkor most nyaralni megy, csak 2 hét múlva jön a gyógyszeréért, vagy épp ezért hamarabb kell megrendelni a receptjét stb és ezt velem nem közli. Ez csak akkor gáz persze ha valahogy belekerülök a képbe (mondjuk valami változás van és épp én veszem fel a telefont). Azt határozottan kijelenthetem, hogy nagyon sok mindent ráhagyok, nem bolygatom meg, csinálja a saját rendszere szerint, még ha nem tűnik logikusnak nekem. Viszont amit csütörtökön csinált az kissé túlzás volt. Konkrétan segítségre lett volna szükségem, mert egyszerre kellett volna azonnal megcsinálni 2 dolgot (visszajött egy drogos+a szállítót kellett volna hívni sürgősen). Erre kértem Kimet, hogy felhívnád Ian-t, mire ő elkezdett hatalmas hanggal magyarázni (mindent megmagyaráz, mégha hatalmas baromság is), hogy neki rengeteg dolga van és folytatta a reggel megérkezett gyógyszerek polcrapakolását... megnyúlt a pofám rendesen. Nem ez volt az első eset, de ez volt a legegyértelműbb. Általában nem is vettem fel eddig, de ez így szerintem nem működik. (Kicsit "poénos", hogy pont pár héttel ezelőtt egy kedves ismerősömnek írtam ímélben, hogy itt működik a csapatmunka... hát ez jelenleg úgy néz ki, hogy nem). Tényleg nem tudom, hogy most szimplán a korom miatt nem hajlandó azt csinálni amit kérek, vagy mert külföldi vagyok vagy már annyira pánikol a sok tennivaló miatt hogy ez így nyílvánul meg... Mivel ez így nem mehet tovább beszéltem Daviddel. Először furán éreztem magam, de mivel egyértelműen azt érzem, hogy erről jobb ha kettőnkön kívűl más is tud, úgy gondolom jól döntöttem. Persze első körben kettőnknek kell ezt megoldani, ez még ránk vár (vagyis le kell ülni megbeszélni... érdekes lesz), aztán meg majd meglátjuk. Mondjuk egyáltalán nem csodálkozom miért nem maradt itt egy vezető se... és Davidnek is volt egy olyan mondata, hogy érti miről beszélek...

Koncert

Fantasztikus volt. Dani valamelyik bulin találkozott - többek között - egy magyar lánnyal, aki vigyázott Zsomira amíg mi szórakoztunk. Nem volt semmi probléma. A koncerten 1x visszatapsoltuk a zenekart és akkor játszották az előző bejegyzésben bearkott számot... jó volt együtt énekelni a közönséggel :) ja,a közönség. Daninak volt egy olyan - kissé túlzott - megjegyzése, hogy mi képviseltük az 50 év alatti korosztályt :))) Jó volt egy kis kultúrát hallgatni.

Rohamosan közeledik a Karácsony... nem hiszem, hogy csak én érezném így :) Biztos, hogy csak 24 órából áll egy nap?

Összecsapok

Szabi előtt betörtek a patikába (csak idő kérdése volt szerintem), nem volt mázlim, mert Kim pont (egyszer) később (értsd: időben) jött be, vagyis hamarabb voltam ott... A klotyó ablakát törték be (miután felfeszítették a hálórácsot, majd széthúzták a nagyobb rácsot (pici ablakról van szó). De mivel semmit nem vittek el, arra gondoltunk, hogy összetévesztették a mellettünk levő kisbolttal (hátul egymás után vannak ezek a kisablakok). Érdekes volt gumikesztyűben dolgozni az ujjlenyomatok miatt... mondjuk kihagytam volna. A szabi alatt megvolt a karácsonyi munkavacsi, amire általában mindig azt érzem, hogy egy hatökrös kocsival se tudnának elvonszolni, de menni kell, úgy illik, meg hát azért az ingyenkaja se rossz, aztán mindig kellemesen csalódok. Négyen voltunk, Kim, Ann, Stephen (Ann férje, ő is a cégnél dolgozik, szállító) meg én. Nem volt az a fergetegesen jó, de nem volt vészes.

Szabi: iszonyú jóóóó! Valahogy el bírom viselni ezt az itthonlétet :))) Zsomi túl van egy masszív orrfolyásos, nyűgös időszakon, eljutottunk oda, hogy átköltöztettük a kisszobába. Nagyon fura, úgy megszoktam, hogy ott volt mellettünk. Nincsenek problémák az alvással (kivéve az orrfolyós időszak alatt), de olyan jó volt arra ébredni, hogy ott csücsül a kiságyban és mesélget pocakmacinak (vagyis gügyörészik). Mondjuk a kiságy rácsa pont mellettem volt és most hogy nincs ott, jöttem rá, hogy a rácsok baromi nyomasztóak voltak... (mai eszemmel biztos, hogy 3 oldalas kiságyat vennék (kivehetős oldallal)). Átköltözés óta a jóéjtpuszi után van egy kis méltatlankodás, ami egy "baba felhördülésnek" felel meg, majd a következő pillanatban már csönd és szundi 6-ig. Egyre többet lehet vele játszani. Pl elbújok, de úgy, hogy még épp látott, amire hatalmas iramban mászni kezd utánam és nagyokat kacarászik :) Ma voltunk a helyi kocsmában (George IV) gyerek-mikulásozni. Érdekes, mert a facebookon találkoztam vele (bejelöltem a kocsmáros nénit, mégiscsak ismerem)  :)  és ott is meghírdette. Zsomi nagyon élvezte, mászkált mindenhova:

Jött a Mikulás is, de az ajándékosztás után (merthogy előtte az anyukák, apukák által hozott, névreszóló csomagocskákat begyüjtötték) olyan gyorsan eltünt, hogy nem tudtam lefényképezni Zsomival, pedig tetszett neki a manós jelmez (a manók segítenek a Mikulásnak)  :) 

Megtört a jég, megyünk Danival koncertre. Ennek az az előzménye, hogy már két éve terveztem, hogy el kéne menni Maddy Prior koncertre, de nem jött össze (költözés, majd szülési időpont miatt... pedig tavaly mehettünk volna) :) Idén viszont nem Maddy Prior lesz, hanem Steeleye Span! Egy folk-rock stílusban játszó angol zenekar, akik a 40 éves fennállásukat ünneplik ezzel a koncertkörúttal (Maddy Prior az énekesük volt egy ideig). nagyon kíváncsi vagyok milyen hangulatú lesz maga a koncert, nagyon szeretem őket, még az is elképzelhető, hogy csápolnék nekik (ezen most röhögni kell)  :))) Ízelítőül itt egy 1975-ös felvétel az egyik leghíresebb dalukról (-1 éves voltam akkor hihi)

Na, hol is kezdjem. A szabiról: persze David nem jött be. Épp más vette át a kordináció szerepét, Jade-nek hívják és ő hívott, hogy akkor most mi is van. Kiderült, hogy nem a helyi irodába kell elfaxolnom ezeket a papírokat, hanem neki... (határozottan emlékszem, hogy nekem az irodát mondta David...). Rendes volt Jade, mert azt mondta majd hívja az irodát és megszerzi. Egy kis idő után hív, hogy ezzel a novemberi szabival az a gond, hogy a 4 napból csak 3-at tudott megoldani, péntekre nem talált senkit... (hétfőn muszáj bemennem, mert akkor jön vissza Kim és semmit nem fog tudni mi hol merre). Persze engedtem, úgyhogy akkor bemegyek. Mindegy. Viszont a decemberi 1 hetet megkaptam és a januárival se volt gond. Később David felhívott és elnézést kért. Ez rendes volt tőle. Megoldva.

Nazja, a dán lány nagyon aranyos volt, jött minden nap a héten. Kicsit később esett le, hogy ez neki gyakorlat volt, úgyhogy befogtam :))) de nem voltam túl szigorú, mert délután 2 fele hazaküldtem. Nekem csak az volt a fura, hogy mondogatta, hogy ők hogy mondják ezt meg azt dánul... nekem ilyen soha nem jutott eszembe. Ha kérdezték, akkor mondtam, de csak úgy, soha. Amúgy pont beszéltük is, hogy milyen jó ha van erre lehetőség, hogy csak úgy megnézni, hogy működik itt (vagy egy másik országban) egy patika. Nem tudom, de nekem nem is jutott volna eszembe, hogy csak úgy magam ezt így elintézzem (pedig 2x is voltam cserediák nyári gyakorlatra). Igaz, ez egy költséges mulatság, mert egyrészt telefonon addig telefonálgatni, amíg valaki azt nem mondja: "rendben, ide jöhetsz", aztán az útiköltség, meg a szállás (Nazjának laknak rokonai Bradfordban). Nagyon nehéznek éreztem, hogy angolul kellett magyaráznom (sokszor jutott eszembe, hogy mekkora könnyebbség lenne magyarul beszélni). Vicces volt, hogy kérdezte milyen itt a gyógyszerészképzés... hm, na erről nem sok mindent tudtam mondani.

Kim elméletileg hétfőn és kedden dolgozott még, gyakorlatilag annyira be volt sózva, hogy bejött még szerdán is. Írt listát, hogy tudjuk kinek mikor kell szállítani, elkészíteni a gyógyszeres dobozát, mi szállítjuk vagy értejön stb. Amúgy pontosan ez a probléma, hogy mindezt Kim fejből tudja és kész. Írt egy kis füzetbe is, de elég zagyva, mert van amit 2x is leírt benne és persze adódott olyan, hogy csak lestünk, hogy akkor ez most DEL (delivery, házhozszállítás) vagy COL (collection, értejön). Aki Kim-et helyettesíti most, egy 25 év körüli lány, Kelly. Szerintem jól dolgozik, néha meg kell kérni, hogy akkor most ezt kéne megcsinálni, de elég önálló. Aki meg Chrissie helyett jött, Ann, középkorú nő. Ő egyedül a bolti részben dolgozik. Vagyis nem nyúl a géphez bent (nem gyárt címkéket). Azt mondta tetszik itt neki, mert sokkal több feladatot kap (hát elég sokat nyaggatom, hogy akkor most ezt kéne megcsinálni, meg azt... pont ahogy én is kapom az infókat, mit kell megcsinálnia az embereknek, de ezeken kívül ráhagyok egy csomó mindent. Egyrészt én nem is szeretek a bolti résszel foglalkozni, másrészt nem is tudom mit kellene ott csinálnom. (meg szerintem az tényleg nem az én dolgom... tudom, tudnom kéne, de...) Hátul az irodai gépen viszont nagyon forszírozom, hogy megtanuljon dolgokat, mert könnyebb mindenkinek ha el van osztva a munka. Ann-re egy kicsit jobban oda kell figyelni, mert pont úgy csinálja ahogy itt nagyon sokan: nem tudja/nem csinálta meg, de rámondja mégis, hogy igen... (egészen kezdek hozzászokni. mármint kezelni.)

A probléma viszont ott volt, hogy Kelly péntek délután nem dolgozik, vagyis egyedül maradtam hátul. Mondjuk nem is készültem fel rá, az igaz, de össze is sűrűsödött minden. Ezek olyan szituációk, hogy pl van egy váró beteg X recepttel, amit be kéne vinnem a gépbe, csörög a telefon, amiben egy (szomszéd)néni kérdezi, hogy miért nem kapta meg Mr és Mrs H. a gyógyszereit ma (péntek délután van). Na ilyenkor már tuti van egy plussz adag adrenalinmennyiségem. Észreveszem, hogy basszus, ők nincsenek a listán, mert újak, és a bácsié kész van csak elfelejtettük odaadni a szállítónak, viszont a néniét nem találom, de ha ezen még túl is jutok valahogy, akkor is ott a helyzet: hogy jut el hozzájuk, merthogy a szállító már letudta az aznapi melót... (közben a beteg a patikában még mindig várja a gyógyszereit), betoppan egy drogos is, nagyszerű (még jó, hogy a drogosok adagját mindig elkészítem reggel/délelőtt), de most ő is vár. Közben a nénitől kérdezem, hogy messze laknak-e, mert én nem ismerem a környéket (gondoltam majd én elviszem nekik, mást nem tudok csinálni), de megszán és eljön értük. Aszongya 5 perc múlva itt lesz. Nagyszerű, nagyon megköszönöm. Igenám, de még a másikat meg kell találnom! Ann hátrajön, hogy mivan. Látja rajtam, hogy áááá én ezt nem bííírom egyedül csinálni. megtalálom az ottmaradt másik gyógyszeresdobozt, csak még nincs leellenőrizve (beteg még mindig vár), csodás, nekiesek a várósnak, ezerrel pötyögök, nyomtat, előszed, ragaszt, ellenőriz, befogom Ann-t, hogy csomagolja össze, mert ez kész mehet. nekiesek a megtalált gyógyszeresdoboznak, az egy kissé több időt vesz igénybe, néni ideér, telefon csörög, nem akarom felvenni, atyaég a drogost meg el is felejtem, gyorsan előszed, még egy pillantás, mehet. Felveszem a telefont. Egy néni panaszkodik, hogy nem kapta meg a gyógyszerét pedig ő visszavitte. Először azt se tudom miről beszél, aztán leesik, emlékszem az volt a baja, hogy nem a tevás gyártmányt kapta, ezért hívott előző nap, mondom neki, hogy tegnap hívtam azokat akiktől rendelünk, de az most nincs, mire ő dehát neki azon kívűl még az x gyártmányú is jó... (örülök, hogy ezt most közli. Közben nem tudok rájönni, hogy itt volt a nap folyamán, visszahozta ami nem jó neki, aztán meg hazament???) Mondja, hogy még van neki 2 darab, mondom, akkor hétfőre beszerzem az x gyártmányút, morog majd elköszönünk egymástól. Közben doboz rendben, Ann-nel csomagolunk, elnézést kérek, megígérem persze legközelebb stb. Annyi időm sem volt, hogy leüljek és megegyem az ebédem. Persze hogy a sírógörcs határán voltam a nap végére, de szerintem azért nem tört el a mécses, mert ahhoz is túl fáradt voltam.

Hétfőn az egyik legfontosabb tennivalóm volt, hogy hívjam Libby-t (ő koordinálja az asszisztenseket), hogy nekem ez a péntek délután nem jön be egyedül. Persze mindenhol préselés van, mert eleve kevés embert foglalkoztat a cég (legalább is errefelé), meg sokan betegek. Persze senkit nem talált, (én meg azon voltam, hogy na akkor Ann-t betanítom, mert valamit csinálni kell) egyszer csak Kelly szólt, hogy kapott sms-t Libby-től, hogy tudna-e tovább maradni pénteken. Kicsit ki tudta húzni, úgyhogy most pénteken könnyebb volt (meg egy kicsit készültem is rá. Csütörtökön csináltam meg egy pár dolgot, meg leültem ebédelni amíg ott volt Kelly). Most viszont a szállítóval volt gond. Három gyógyszeres dobozt (plussz 3 csomagot) hozott vissza, hogy nem nyitottak ajtót... ez most is eléggé aggaszt ahogy belegondolok, mert nem tudom, hogy akkor közülük ki maradt gyógyszer nélkül a hétvégére (kinek van még tartaléka). Ilyen még nem fordult elő, hogy ennyi csomag visszajött volna... persze már 4-kor jött egy hívás, a néni érdeklődött a gyógyszere felől... mondtam, hogy a szállító ott volt de senki nem nyitott ajtót. hát az lehetetlen, mert ő egész nap otthon volt. Sakk-matt. Most miatúrót csináljak. Kérdezem el tudna-e jönni érte (hülye kérdés, valószínűleg nem véletlenül kért házhozszállítást). Válasz: nem. Elkérem a telefonszámot, megígérem, hogy visszahívom és kitalálok valamit. Taxi. Megoldva.

A drogosokkal viszont nagyon problémás volt az elmúlt 2 nap. Egyrészt csütörtökön pont záráskor jött 2, amire azt kellett volna mondanom (mondjuk mondtam is), hogy sajnálom, de zárunk. Szerintem volt bennük egy adag, mert elég zagyvák voltak. Nagyon mérges voltam... (ma is voltak, úgyhogy emlékeztettem őket, hogy legközelebb ilyen nem lesz, meg hogy 4 előtt jöjjenek, vagy menjenek egy tovább nyitvatartó patikába). Viszont a mai eset baromira megijesztett. Ez egy nagyon problémás személy, középkorú, lepukkant nő, nevezzük T-nek. Már előfordult, hogy hívtam a mentorát, mert voltak vele bajok. Sajnos neki is ott kell elfogyasztania a nyelv alatt feloldódó tablettáját, amit nekem felügyelni kell (ne kérdezzétek miért. Én személy szerint ezzel nem értek egyet, nem értem ezt miért találták ki. Tiszta smasszernek érzem magam ilyenkor.) A héten az volt a sláger T.-nél, hogy a taxija milyen drága lesz, hadd menjen már el, jaj meg juj. Pénteken minden drogos jön, mert ilyenkor kapják meg a hétvégi adagot is (amit persze nem felügyel senki). Persze T. megint kezdte a heti dumáját (de milyen rinyát levág ilyenkor), mire elkezdtem neki magyarázni hogy sajnálom, de a napját nem én szervezem meg, az az ő dolga, nekem ezt így kell csinálnom stb stb. Ráadásul azt mondta, hogy hadd vigye el a hétvégi adagját, majd visszajön a maiért... (ilyenkor eszembejut, hogy most teljesen hülyének néz?) Mondom neki, nem lehet sajnálom. Szervezze úgy a napját, beszélje meg a mentorával stb. Rinyál tovább, már totál kivan, mire hirtelen odakap a hétvégi adagjáért. Hál' Istennek gyorsabb voltam (hogy az aznapi adagját odaadjam, le kellett tennem a pénztárgép mellé - szerencsére magamhoz közel, belülre, úgyhogy én voltam közelebb hozzá). Azt hittem nem térek észhez. Na, ha eddig még nem néztem szúrós szemekkel, akkor most igen (ha meg igen, akkor most mégjobban). Akkor kezdtem felocsúdni, hogy most mi is történt. T. kissé lenyugodott végre, (nem tudom mit látott rajtam) elnézést kért, meg hogy most nagyon stresszes (nahát, tényleg?). Ezután - amíg oldódott a hülye tablettája - próbált beszélgetést kezdeményezni, de nem nagyon voltam rá vevő. A hétvégi adagját szorítottam a kezemben, amíg meg nem kapta végre... Na, ezek után megfogadtam, hogy T-hez nem megyek ki egyedül és még egy pillanatra se teszem le pénteken a hétvégi adagot semelyik drogosnál. Persze hívtam a mentorát, mert mindenképp tájékoztatni akartam a történtekről. Megbeszéltük, hogy ha még egy ilyen eset lesz, akkor máshova lesz küldve (mondjuk fura nekem ez a megoldás, mert szerintem ugyanúgy folytatni fogja ott is ezt. Legfeljebb nekem lesz könnyebb).

Kicsit vidámabb téma. Jelenleg Steve a területi vezetőnk, az eredeti ember beteg. Nemrég elindult egy nagy kampány (tv reklám stb) és ilyenkor azt a terméket boldog-boldogtalannak ajánlanunk kell. Igenám, viszont a cég szereti ezt leellenőrizni, vagyis mystery shopper-t (na, puff, hogy mondjuk magyarul... álvásárló?) küld, aki igencsak kielemzi milyen szögben és mennyire mosolyogtál rá... (rettenetesen úútálom a mystery shoppert). Mázlim volt, mert még Kim kapta ki, de nagyon ügyes volt. Ha már 80% feletti az eredmény, akkor minden oké (ha nem, akkor is minden oké)  :P  Én már nem is emlékszem mennyit kaptunk, de nem volt rossz. Arra emlékszem, hogy Kim mondta nekem, ahogy végigolvasta a jelentést, hogy minden szuper volt, mondhatni tökéletes a leírásban is, akkor meg miért nem lett maximum... de nem lényeg. Erre a héten, kedden hív Steve, hogy a jelentést kijavították, mert hiba volt benne, ami azt eredményezte, hogy megkaptuk a 100%-ot és nagyon gratulál, mert nagyon rossz volt a mutató a térségben és mi vagyunk az egyetlen patika, akik elérték a 100%-ot és másnap beugrik....

(Megjegyzem Kim totál odavolt, mert azt ígérték neki, hogy még a szabija előtt eljönnek (Daviddel). Persze nem jöttek és én (is) rohadtul sajnáltam, mert Kim több mindent tud a környékről, a rendelőkről, betegekről, forgalomról stb stb. másrészről jobban el tud velük cseverészni, mint én.) Persze arra fogadtam volna, hogy nem jön el, de nem jött be: eljött. Méghozzá egyedül. (Ez azért fura, mert eddig akit láttam területi vezetőt, az mindig a jobbkezével, az OSM-mel jött) Steve nagyon üzleti beállítottságú, lényegre öszpontosító embernek tűnik, olyan lehet, aki a szarból is pénzt csinál. Vagyis ért a munkájához. Az asszisztenseket (főleg Kim-et) az érdekli, hogy mennyire van alapja annak a pletykának, hogy minket be akarnak zárni. Steve nem elodázni akarja a feladatot, hanem kiaknázni belőle amit lehet. Olyan tervet vágott le nekem, hogy azt mondtam, ez igen. Persze meglátjuk mi jön ki belőle. Érdekes lesz. Az álvásárlásos ügyre mondtam, hogy Kim érdeme, de rendíthetelenül gratulált, sőt még külön Kelly-éknek is :)   (akkor még itt se voltak) De majd átadom Kim-nek, tuti teljesen odalesz (meg vissza).

Zsomi

Igen, már áll, kapaszkodva, nagyon élvezi és egyre kevesebb akadály van előtte, hogy elérje a könyvespolcot. Rendíthetelenül mászik át kanapépárnákom, néhai szopipárnán, alrébb tol széket vagy alternatív útvonalat választva az asztal alatt halad a cél felé. Egyre jobban érdekli a kicsi, zegzugos hely, kanapé mögötti rész vagy minden "még nem láttam" rész/hely, ami - valljuk be, egy 10 hónapos részére - igen könnyen akad. Találtunk egy zeneórát babáknak, ma volt az első, állítólag nagyon tetszett Zsominak (mondjuk az úszás is így kezdődött).

Ez most nagyon rátette nekem az i-re pontot... borzalmas volt ez a hét (majd írok), épp mennék aludni amikor Dani mondja, hogy mit mesélt neki az egyik magyar srác, aki Bradforban egy nem háztartási hulladékokat összegyűjtő telepen dolgozik. Azt mesélte, hogy nagyon gondolt Danira amikor egy ... Istenem, leírni is szörnyű, komplett zongorát zúzott be a daráló... nem pianínót, egy egész, teljes, ép zongorát... csak ropogott.

miééééééért???

     ... legalább is próbálom erről az oldaláról felfogni... persze sikertelenül. Valahol reménykedtem, hogy visszatérésem után - főleg, hogy patikát kaptam és nem rakdide-rakdoda helyettesnek vesznek - nem lesznek olyan esetek, szituációk, mint a szülés előtt, vagy legalább minimálisra csökkennek. Hát nem. Eléggé lebénító azzal a "na, ebből elegem volt" érzéssel viszonyulni az egészhez, miközben - jelenleg - nem ugrálhatok. A szabadságomról van szó. Augusztusban kinyomoztam, hogy hogysmint merre mennyi (illetve a mennyit csak magam számolgattam, foglamam sincs pontosan mennyi jár, mert nem kaptam megerősítést róla), meg azt is hasznos tudni, hogy 3 hónappal előbb kell szólni. (Ez utóbbi szabály inkább figyelmeztetésül szolgál. Mondjuk szokatlan, de nem rossz, ha minél előbb eldönti valaki: legalább valami biztos az itteni körülmények között... vagy nem) Szóval szeptemberben elfaxoltam a "holiday form"-ot. Semmi válasz, reakció. Jó. Gondoltam, szuper, akkor minden rendben (óh, én balga lélek, hát nem tanulok az eddigi tapasztalataimból??!!) Másrészről van ezer dolgom bent, bár tudom, ez az én egyéni (tényleg egyéni?) szociális problémám. Naszóval. Ma jött egy ímél (belső neten, cégen belül) a novemberi beosztásról. Persze nem volt benne a szabim (értsd: úgy volt elkönyvelve, hogy dolgozok...). Kissé feszült lettem (bezzeg ekkor már előjöttek a régebbi tapasztalatok... a fene). Hívom Davidet (most ő az OSM, operational support manager, vagyis a területi vezető jobbkeze, aki Paul volt még régen). Halovány f..ogalma se volt arról mi a problémám. Iszonyú ideges lettem. Na, ilyenkor van az, hogy képtelen vagyok angolul beszélni. Szóval klassz helyzet. Kértem Kim segítségét, aki látta rajtam, hogy elkezdtem a "10-ig számolást". Miután Kim elmagyarázta neki a helyzetet, azt mondta neki David, hogy ez a november 24-i dátum túl közeli, szerezzek magam helyett locum-ot (külsős helyettest) MIVAN??? Erre még Kim is egyből azt reagálta, hogy azért ez egy kissé kivitelezhetetlen, mivel oly' sok embert nem ismerek... főleg nem locum-ként dolgozó gyógyszerészeket (jééé). Angol hidegvérrel megtárgyalták, hogy elfaxolom mégegyszer a papírt (rögtön faxoltam a januári szabimat is, mivel anno már 1x azt is elküdtem...) Kb fél óra múlva megszólalt bennem a kütyü: mi van, ha ez sem érkezik meg valamilyen rejtélyes módon? (megj: minden faxolásnál kinyomtat egy bizonylatot, ami percre pontosan jelzi, hogy mikor, hova lett faxolva és hogy megkapta-e a célszemély (akarommondani a célszám. Most áldottam az eszem, hogy ezeket a papírokat elraktam hozzátűzve a nyomtatványokhoz) Újfent hívom Davidet, aki autóban ült épp (ezt úgy közölte velem, mintha tudnom kellett volna, amikor megerősítést kértem, hogy MOST megérkeztek-e a papírok...) Nagynehezen közölte, hogy most megy vissza az irodába és akkor megnézi, majd visszahív. Nem érkeztek meg... (eszembejutott az az eset, amikor szintén nem találták a papírjaimat (ami pénzvisszaigénylést tartalmazott - helyettesek kérhetnek üzemanyagpénzt) és hónapok után, folyamatos zaklatásaimra találták meg: valami fénymásológép mögé becsúszva... ) A jelenlegi helyzet, hogy David eljön hétfőn a papírokért. Tudom ne sírjon a szám stb, de akkor is elegem van. Szép hétfőnk lesz: pont jön a dán lány, jön egy másik patikából egy asszisztens, aki Kim-et fogja helyettesíteni amíg Kim szabin lesz (Egyiptomba megy az élettársával) és jönni fog egy másik asszisztens, aki Chrissie helyett kerül ide. Ketten szoktunk lenni, néha még egymásnak is útban vagyunk, annyira pici ez a patika, most meg leszünk 7-en! Atyaég, mi lesz itt. Mindegy, valahogy csak túléljük.

Nem is emlékszem, hogy írtam-e, hogy Chrissie felmondott és most hogy betanítottuk (amennyire lehetett) pont Kim nyaralása előtt lép le. Szóval jól benne maradtam a slamasztikában. Nem akarok bunkó lenni, de egy icipicit még így is örülök. Chrissie nagyon gáz volt, rengeteget hibázott és állandóan javítgatni kellett (Azt mondom, hogy csak az nem hibázik aki nem is dolgozik, de ez sok volt). Pl 3 dobozzal tartoztunk a betegnek, erre rendelt 2-t. 75 microgrammos tapasz helyett a 100-asat rendelte meg. Nekem az volt a legdurvább, amikor EGY beteg nevére csinálta meg a címkéket, miközben az egyik recept a férjéé volt. Baromira megijedtem, mert majdnem kiadtam, csak véletlenül tünt fel, hogy jé, különböző a születési dátum... Ma lett volna az utolsó napja, de nem jött be... (ilyenkor valakit szerezni kell, aki bejön 1 órára, amíg Kim ebédszünetét lefedi).

Pánikszerű kapcsolatépítésbe kezdtem. Leeds-ben élő magyarokkal vettem fel a kapcsolatot és vannak babások, kisgyerekesek is. Talán sikerül találkoznunk.

Melyek a fáradtság fokozatai? Az, hogy mondom Daninak megyek kezet mosni, majd azt veszem észre hogy mosom a fogam kétségkívűl szignifikáns (pfff). Vagy reggel a zsömlére szórom a kakaóport a még mikróban melegedő tej helyett. Átmentem gépi üzemmódba. Viszont ez nem igazán kedvező a munkámat tekintve... Pedig itthon szó szerint semmit nem csinálok, mert Dani mindent kézben tart. Legfeljebb besegítek neki. Mondjuk mindig is 3x annyit szerettem volna csinálni, ergo nincs változás a "semmire nincs időm" érzéssel...

Azt hiszem jobb ha megyek aludni. Úgy se jön most (...) értelmes gondolat belőlem. 

Zsomi átment helyzetváltoztatóból helyváltoztató mozgásba, vagyis mászik. Megjelent a hiszti is, szóval elképzelései is vannak, hogy épp mit akar és ha ez ütközik az elképzeléseinkkel (mondjuk felkapom a parkettáról mert az hideg és ráteszem a szőnyegre), akkor jön a hangos nem tetszés, vagyis ordítás. Hiába próbálom felkelteni az érdeklődését, hogy maga másszon vissza a szőnyegre (ritkán sikerül), mert a szelektív hallás MÁR kifejlődött nála :))) Közben jön az ötödik fog, általában 1-2x van nagy felsírás a lefektetés után. Szegénykém akkor nagyon sír, de aztán megnyugszik és bealszik.

Meglett az "eltünt" 100 font... Kim elszámolt valamit... erről ennyit. Az újabb érdekes helyzet, hogy Chrissie itthagyja a céget mert talált másik állást, ahol 2 hét múlva már kezdhet is... ami azt jelenti, hogy Kim akkor megy szabadságra... Pont kezdtem megnyugodni, hogy lehet nem is lesz olyan vészes amíg ketten leszünk, erre lelép (kevés neki a heti 16 óra, anyagilag nem jön ki. Szóval teljesen érthető amúgy a döntése). Nade, hogy ki fog jönni, azt nem tudom és egyenlőre senki nem tudja... egyre érdekesebb... az biztos, hogy egyedül nem lehetek. Paulaaaa  :)

Visszatérve Zsomira. A nappali alvás, főleg elalvás nehezen megy :) viszont amikor bealszik, olyan pozitúrákat vesz fel, hogy dőlünk a röhögéstől. Íme egy kis ízelítő:

 Az a két narancssárga a két tappancsa... 

  Kaptam egy díjat Christine-től. Nagyon köszönöm! Nem igazán számítottam valaha is ilyesmire, úgyhogy meglepődtem :) nagyon jól esett! Már csak nekem kéne azt éreznem, hogy igen, tényleg jó ez a blog... :D  Csak hát ahhoz nem kéne így összecsapni... na, akkor most hagyom abba az önszapulást :D jó, nem jó, így sikerül :D

Más. Mai események. Reggel még elég viccesen fogtam fel, hogy valaki megitta a teámat... Sok munka volt, Kim elkészítette a teákat/kávét, 3-an voltunk. Egyszercsak odanézek: a bögrémben (rajta van a nevem, anno ajándékba kaptam) kb egy kortynyi teamaradék. Kérdezem Crissie-t, hogy akkor ez most kié. Nem az övé, az övé a másik (megj: ami majdnem tele volt). Kérdezem Kim-et, hogy akkor ez most itt mi. Mire mondja, hogy ő teleöntötte teával... kérdezi Crissie-t, aki váltig állítja, hogy hozzá se ért a bögrémhez... oké, ennyi, nem lényeges (biztos egy szellem volt).

A következő érdekes dolog az volt, amikor Kim hozta a munkafüzeteit (épp csinálja az egyik kurzust) amiben vissza lett dobva egy számolásos példa, hogy nem jó és segítsek már elmagyarázni neki, hogy hogy kell megcsinálni (sajnos egyből rácuppantam, pedig rakat más dolgom lett volna. Sajna (vagy nem sajna), de szeretem az ilyen számolásos példákat). Megvolt, beírta, örült, majd az egész paksamétát felemelte - kapkodva, ahogy alapból dolgozik (mázlimra nem vitte el, hanem) egy közeli polcra lerakta, majd elviharzott  ebédelni. Nézem az asztalom, nincs ott amivel előtte foglalkoztam... elég hamar felmerült bennem a gyanú: összefogta a saját paksamétájával...

Ezekkel az apróságokkal csak annyi a gond, hogy mindennaposak... Próbálok egyszerű és egyértelmű rendszert vinni a dolgokba, de most rohadt mérges vagyok... mert állítólag eltünt 100 font borítékostul...

Soha nem értettem az üzletpolitikához. Főleg nem a gyógyszerészet terén... El nem tudom képzelni, hogy hogy a túróba várják tőlem (meg a többiektől), hogy több legyen a beváltott vény vagy az eladott vénynélküli gyógyszer (OTC)... én inkább annak örülök, ha kevesebb... Managgger fórumon voltam szerdán. Érdekes volt. Hmm. Finom volt a kaja.

Szerencsére nem kellett nyílvánosan beszélni (attól még az anyanyelvemen is írtózok). Jelenlegi területi vezetőnk betegszabin van, ezért egy teljesen idegen tartotta a fő előadást. Aranyos volt, mert a mi területünk (Bradford és környéke) mutatói a legrosszabbak a nagyobb régión belül és ezeket úgy summázta, hogy "lehetőségek"  :)))

A héten volt egy enyveskezű, fürgén futó tolvajunk, másik nap reggelére betörték a szomszéd "fish&chips"-es üvegajtaját téglával. No, hát ilyen a környék...

Kezdem megismerni a betegeket és egyre jobban félek attól, amikor Crissie-vel leszek... (rettenetesen önállótlan és jaj)

A lényeg. Zsomi 9 kiló, 3 fogacskája szépen látszik, jön a 4. Még nem indult el mászásilag, de nagyon közel van hozzá. Kitartóan próbálkozik azzal, hogy állásba felhúzza magát a kanapé vagy szék mellett. Nagyon jól eszik. Az "úszás" kiesett a kedvenc időtöltések köréből, egyenlőre nem tudjuk miért (volt egy székről lezúdulásunk hirtelen, de azután még élvezte). Megpróbálunk átjelentkezni egy hétvégi órára és akkor én is megpróbálkozom vele. Konkrét kommunikációink vannak, persze szavak nélkül. Fantasztikus látni, ahogy megtanul dolgokat, érdeklődve figyel, felfedezi a környező kis világot. Jó lenne, ha mindig hétvége lenne :)

neked van? nincs? helytelen, legyen! méghozzá rendszeresen... nem is gondolja az ember mennyire fontos... Persze, persze dehogynem, tudjuk mindannyian, hogy fontos, csakhát... most ezt kell csinálnom, most meg az jött közbe... micsoda? hogy magamra? ugyanmár, majd amikor szabin leszek, nyugdíjba megyek, meghalok...

Helyesen leírva: "ME TIME" csupa nagybetűkkel. A magamra fordított idő. Olyan sokat hangoztatták itt a kismamáknak és nagyon okosan! Kinek mi: egy jókis forró fürdő, vagy egy kis olvasás, séta, vagy akár fodrász, pedikür, manikür, na, a masszázsról már nem is szólva... hjaaaaj.

...és az mit csináljon, aki a magára fordítandó idejét örömmel fordítja másra? Az is kimerül. Itt nincs kifogás vagy akármi. Abban a félórában (ötpercben?) csak "ME", vagyis "ÉN". Nem, ez nem önzősség... mégis sokan azt gondoljuk egyből, hogy az. Talán még lelkiismeretfurdalást is okoz... helytelenül.

Zsomi a játszó "kiságyban" pakolászik, rázza a csörgőt, belekiabál a joghurtos dobozba, lapozgatja a műanyag kiskönyvét, szóval elvan. Dani hangokat próbál összerakni a gitár segítségével (épp egy Jeszenyin vers van soron). Kezd sötétedni. Kb fél óra múlva fürdetés. Nekem meg ezzel a borzalommal kell foglalkoznom. "Élethosszig tartó tanulás", continuing professional development (és nagybetűkkel kellett volna írnom...). Március elsejéig kilencet minimum. Azt se tudom hogy működik. Ráadásul tréninges koromban egy másik honlapon keresztül csináltam két tesztet, ami teljesen máshogy néz ki... Tudom, hogy ez kell, persze, de mikor??? Nekiültem, hátha rájövök hogy működik az egész rendszer... persze nem megy. Megtalálom a leírását: 56 oldal pdf... ááá, játszani akarok Zsomival!

Dani épp ezt teszi. Szőnyegre pokróc, játékok is kiszabadulnak a "szabadba". A nagy kedvenc, amikor amit csak lehet egymásba rakok és egy szép torony lesz belőle, amit egy laza, kis babakezes mozdulattal fel lehet dönteni.  :)

Na, most meg se nem tanulok, se nem játszok... ezen gyorsan változtatunk :)

 Végre eljutottam idáig, erre nem emlékszem mit akartam írni...

 Mindegy, leírom hogy telik egy nap. Hétköznap. 6.15-kor bekapcsol a Classic FM ("your relaxation station), de addigra Zsomi általában már fent van. (A biztonság kedvéért egy mobil is be van állítva Dani párjája alatt). Többnyire negyed órán belül sikerül kimászni az ágyból, attól függően hogy előző este bekapcsoltam-e a gépet. A felöltöztetés és a reggeliztetés az én dolgom, közben Dani a kettőnk reggelijét elkészíti. Az egyik legnehezebb dolog, hogy a jóllakott Zsomit lerakjam az ölemből a játszó"kiságyba", de mivel az idő nem túl kegyes haladni kell. Ha Daniéknak nem kell az autó, akkor 8.20-kor el kell indulnom, hogy beérjek 9-re. Zsomi már integet :)

Az itthoni továbbiakról Dani tudna hitelesen írni :) De itt egy kis videó egy ebédről, miközben apa és fia beszélget :))) 

A héten elindult az úszás Zsominak, Batley-ban egy iskola medencéje. Három kis picur van, plussz az oktató. Azt mesélte Dani, hogy Zsomi volt az egyetlen aki nem sírt (hízott a májam) :))), élvezettel csapkodta a vizet (ahogy a fürdés alatt szokta). Egyedül az a nehéz, hogy a férfiöltözőben nincs peluscserélő alkalmatosság :) és a földre nem szívesen rakja le Dani Zsomit... Nem tudom milyen hely lehet. Azóta megint volt súlymérés: 8540g bababa (most így hívom, mert ezt már mondja). Aztán voltunk fotózáson, mert az ajándék zacsiban, amit még a kórházban adtak, volt kupon. Persze közös fotót is szerettünk volna, úgyhogy csak repültek a kismadarak... aztán nekünk meg a lélegzetünk repült el, amikor mondta a csaj az árakat. Az odáig rendben, hogy ezek masszívan minőségi képek, meg vászonra nyomtatottak is vannak közöttük (canvas), de 1000 fontért köszönjük nem kérünk (he-he), úgyhogy erősen leredukáltuk a képeket. De azért nem semmik: A4-es papíron miniatűr méretben odaadták, hátha mégis meggondoljuk magunkat...

Jól eltértem a naptól :) Szóval. 9-kor nyitunk, Kim legtöbbször előttem beér. Nem sokkal utána megérkezik a délelőtti áru, én a drogosoknak kimérem az aznapi "állami" (ingyen) drogot, hogy készen legyen (ez pénteken mindig 3x-os adag). Közben a betegek receptjét ellenőrzöm, vagy tanácsot kell adni, vagy a telefonra válaszolni (ezt amennyiszer csak lehet Kimre hagyom) A legtöbbször olyan problémák vannak, hogy nem kapta meg, pedig úgy volt... én meg nem látom át Kim rendszerét, úgyhogy - remélhetőleg csak egyenlőre - nem foglalkozom ezzel. Közben megjön 10-re Crissie. Ő a besegítő, délután 1-ig. Most kissé kínosan nevetek a "besegítő"-n. Ugyanis annyi hibával dolgozik, hogy Kimmel ellenőriznünk kell a munkáját... (azt is amit amúgy nem kellene). Ez elég bosszantó. Közben meg nagyon sajnálja, meg cikinek érzi. Eleinte még nem szóltam, de amikor egyik délután nekifogtam egy "gyógyszeres doboznak" (dossette box - ez egy nagy műanyag doboz, amiben egy hétre előkészítjük a beteg adagját, 7x4 kis mélyedéssel, mert egy naphoz tartozik a reggel, délben, "teatime" és este. Na, ebben az egy dobozban (amit az asszisztensek készítenek elő és nekem kell ellenőrizni) 3 nagyvolumenű hibát is összehozott. Nem tudom hogy sikerült neki... (egyik gyógyszert nem kellett volna beleraknia, a másikat duplán rakta, a harmadik meg már nem is jut eszembe). Igazán most attól vagyok megijedve, amikor Kim szabira megy november elején... Közben meg állítólag jönni fog egy lány Dániából, egy gyógyszerészhallgató, aki 1 hetet szeretne eltölteni a patikában, hogy megnézze hogy műkszik... szegény... pont minket tudott felhívni... Először örültem az ötletnek, de később - amikor besűrűsödött a forgalom, meg a tennivaló, már nem nagyon... mindegy. Izgi lesz. Amúgy egy kicsit gáz, hogy mindenki laza patikának tartja ezt, mert kevés a forgalom, de közben meg annyi tennivaló van... példúl az első hetem azzal telt, a napi teendők mellett, hogy rendekraktam. Volt még 2005-ös naptár, meg 2007-es számlák... hát ilyen ha nincs konkrét vezetője egy patikának, csak helyettesek (megj.: azért volt, csak rövid ideig). Szóval azért napi szinten előfordul, hogy egyszerre kell 3 dolgot csinálni (problémát megoldani). Kimmel - ahhoz képest, hogy nem jöttem ki vele régen - egészen kezdünk összedolgozni. Amúgy aranyos volt amikor el kezdtem dolgozni, mert örült nekem. Mesélte, hogy neki 3 nevet is mondtak, közte az enyémmel és örült hogy én jöttem. Kérdeztem miért? Erre azt mondta, hogy az aki -nem közvetlenül - előttem volt tavaly, nem csinált semmit. Na, ezt annyira nem tudom elképzelni. Nem azért, hogy ömlengjek, de nem bírnám ki, hogy csak üljek egy helyben ha épp nincs ellenőrizendő. Össz-vissz két bajom van Kimmel:

1, a kapkodását nem bírom... nagyon kihat rám, és úgy ellenőrizni nagyon nehéz (és veszélyes manőver) Ahogy észrevettem próbálja kezelni, de eléggé be tud pörögni. Nem túl logikus a munkamenete, egy kis változtatással hatékonyabb is lehetne, de nem hiszem, hogy elfogadná tőlem a változtatásokat (ő már eléggé összenött ezzel a "bolttal" - kedves gyógyszerészek, most ne tessenek megkövezni, amiért boltot írtam. Higgyétek el, ez itt az (is)). Szóval talán majd később, vagy lassacskán.

2, mit nem adnék, ha legalább egy icipicit szebben beszélne angolul! A kiejtésére gondolok... most pénteken elkaptam egy érdekes szót. (Amúgy többször - még a szülés előtt is) gondoltam arra, hogy hangfelvételt kéne készítenem, hogy ízelítőt adjak az itteni kiejtésekről, de valahogy olyan "izé" lenne... na, ezt most értitek, nem? :) Szóval a gyógyszer neve a Valoid volt, és a telefonban, nem változtatok semmit, ezt így mondta: "folojd".

Zömében sikerül 5-re befejezni a munkát és bezárni. Rettenetesen utálom, ha valamelyik drogos nem jön, mert a vérmérsékletétől függően kicsit ijesztő arra gondolni, hogy az autó felé menet odajön hozzám... Egyszer fordult elő, pont ráhúztunk Kimmel, nem lettünk kész, de bezártuk az ajtót. Persze az illető rendíthetetlenül kopogott az üvegajtón... Nem tudom mit fogok csinálni az óraátállítás után, amikor tök sötét lesz (anno Paula mindig kikisért az autóig. Annyira aranyos volt).

folyt köv mint mindig :)

Az előzőhöz annyit szeretnék még írni, hogy belinkelve szerettem volna a továbbadottaknak a nevét beírni, de a blog.hu nem engedte... Ha több időm lenne, már átmentem volna egy másik blogírós oldalhoz, mert hihetetlen mennyi időt elvesz csak a beírottak elküldése (publikálása). Folyamatosan eltűnik (már alapból kimentem előtte amit írtam), aztán hamar megunom, hogy akkor bemásolgatás, újra klikk, megint eltűnik és ezt még egy jópárszor...

Az újabb játék pedig - ismét Christine-től - arról szól, hogy írjam le azt az 5 dolgot, vagy érzést, amit szeretek. Kicsit csaltam, mert hagytam jó sok gondolkodási időt. Persze 5 "nemszeretek" dolgot kapásból fel tudtam volna sorolni... de jobb a jóra koncentrálni :)

No akkor:

1, Dani&Zsomi (azt hiszem ezt a pontot nem kell kommentálni)  :)))

2, mosoly. Ha öreg ha fiatal, férfi vagy nő, gyerek vagy felnőtt, nevetős vagy sírós, mindegy, csak mosoly legyen.

3, péntek. Most különösen. Péntek után 2 napig megint együtt lehetünk mindhárman!

4, egyenes beszéd. (nagyon nem szeretem a mellébeszélést).

5, tartalmas beszélgetéseket. Pótolhatatlanok

megint renitenskedek:

+1, az alkotás örömét. Mindegy mi az, rajzolás, festés, agyagozás, szövés, ajándékkészítés (bár több időm lenne)

Kinek adjam tovább?

Inkább nem nevezek meg senkit, hanem bátorítok minden kedves olvasómat, hogy gondolkodjon rajta és válaszolja meg (akár magának, akár ideírva). Rám jó hatással volt, mert addig se a negatív dolgokra figyeltem :)

Szép hetet!

Imádok játszani! Nagyon-nagyon köszönöm a meghívást Christine! Nem tudok ellenállni, most így éjjel fél egykor... úgyhogy nekiálltam lapozni. A játék abból áll, hogy az éppen olvasott könyv 161 oldalának 5. mondatát írjam le, majd invitáljak meg további 5 embert, hogy tegyenek hasonlóan. A nagy lelkesedésem némi akadályba ütközött, ugyanis már az fejtörést okozott, hogy melyik könyvről legyen is szó (de sajnálom, hogy nem akkor ért el ez a játék, amikor itthon voltam szülési szabadságon), ugyanis van befejezetlen, van még épp nem elkezedett (jó-jó, tudom, ez nem ér), van csak épp félretett, aztán van a mesekönyv stb stb. Aztán a "sok szék közül a földre ültem", ui. az egyikben nem volt 161 oldal, a másikban pont 2 mondat volt (vége egy fejezetnek),a harmadikban... hát, na majd leírom.

A poén kedvéért leírom az éppen olvasott egyik mesekönyv 161 oldalán olvasható 2 mondatot:

"Az estélyen a királyfi le sem vette szemét a gyönyörű szép, ismeretlen leányról. Azonnal beleszeretett és egész éjjel csak vele táncolt."

Hogy miért írom le mégis (úgymond játékon kívűl)? Mert előbújt belőlem a nagy romantika. Ma vagyunk 5 éve házasok Danival (pontosabban 57 perccel ezelőtt volt az a ma). És egy skót táncházban jöttünk össze. Persze erősen sántít a hasonlat (nemcsak a gyönyörűszép miatt ;) mert nem estély volt, hanem egy teljesen közönséges hétfő este, a Vörösmarty utcában, ahol minden hétfőn egy skót nő tanítgatta az ugrálni vágyókat. A barátnőmmel persze elkéstünk aznap, és mivel tél volt, nekem cipőt is kellett cserélnem. Mivel már épp magyarázás volt és kétsoros táncnak indult (fiúk a lányokkal szemben), úgy jött ki a lépés, hogy barátosnémat beállították Danival szemben. Közben befutott egy másik fiú, aki 2 méter magas, emiatt nem akaródzott beállnom (neki se nagyon), de Debby, a tanár nem foglalkozott ezzel, nem volt mese be kellett állnunk. A magyarázás közben, magas barátunk megfogta Dani vállát és egy laza mozdulattal helyetcserélt vele. Ez azt eredményezte, hogy Danival párok lettünk :) nem tudom mi járt akkor Dani fejében, de azután a tánc után már végig együtt táncoltunk (nemcsak aznap este, hanem később is). (Az első tánc után Dani megkérdezte, hogy lenne-e kedvem a következőt is vele táncolni. Próbáltam iszonyat semleges arcot vágni, amire - felhúzott szemöldökkel egy erőltetett "miértne" hangsúllyal - kinyögtem, hogy "jó, rendben" ... miközben kb ez volt bennem: igeeeeeen). Szóval a királyfi stimmel :)))

Öt évvel ezelőtt... hmm, de sűrű volt az nap... najó, most nem megyek bele. Így is elkanyarodtam a játéktól.

Szóval, maradjunk a szabályoknál. Ezzel egy baj van... nagyon kiábrándító leszek... ugyanis az épp forgatott könyvem (ha a hétköznapra gondolok és a legtöbbet kézbentartott irományra, akkor) az a BNF (British National Formulary, vagy mondhatnám gyakorlatiasan a brit "gyógyszergyűjtemény" vagy kompendium). És a 161 oldal 5. mondata - bármennyire nem szeretném leírni, de - így hangzik:

"Each metered inhalation of Symbicort 200/6 delivers the same quantity of budesonide as a 200-microgam metered inhalation of Pulmicort Turbohaler and of formoterol fumarate as a 4.5-microgam metered inhalation of Oxis 6 Turbohaler."

Ugye nem fogtok kerülni legközelebb hasonló játékokkal? Mert ha igen, akkor még ráadásul azt is bánhatom, hogy fél óráig küszködtem ezzel a mondatbeírással...

A további 5 potenciális játékosjelöltem:

Eszti, Anyamadár, Atti, Bea, Vera

eltelt. Nem volt olyan vészes. Azt hiszem ebben megint fordítva működök... sokfelé hallottam, amikor visszament dolgozni az anyuka, hogy az elején nagyon rossz volt... hát nekem nem az elején... majd akkor, amikor télen sötétben megyek meg jövök... amikor a "megint menni kell" érzés olyan keserűen rátelepszik az emberre, miközben annyira de annyira itthonmaradna. Na, de ez van. Amúgy tényleg nem vészes, mert 9-től 5-ig vagyok, hétfőtől péntekig. Kimmel vagyok zömében, van egy másik asszisztens is, de ő napi 3 órára jön be, besegíteni. Persze az adminisztráció el van rontva, majd ki kell találni valamit...

Most csak ennyire futja.

Ugyanúgy, mint minden szombaton, ma is bement a piacra. Dani is. De ma nem futottak össze. Pedig megörültek egymásnak ha találkoztak. Olyankor egy szál cigi, kis beszélgetés. Mintha Magyarországon lettek volna. Ez volt fontos neki is, de nem mondta. Buszvezető volt Leeds-ben. Előtte sokfelé járt a világban, hol kamiont, hol távolsági buszt vezetve. Most az engedélyt várta a DVLA-tól (többek között a jogsikat kiadó hivatal), hogy akkor most vezethet-e még. Volt egy infarktusa tavaly. Egyedül volt itt. Családja otthon. Péntekenként és vasárnaponként is lejárt a klubba. Beszélgetni, kártyázni az öregekkel. Ő volt az aki oldotta a feszültséget, amikor "nagy" ellentétek voltak a gyűlésen (a klubban).

A piacról már nem ment haza. Összeesett. 56 éves volt.

Isten veled Tibor, nagyon fogsz hiányozni nekünk.

Nagyon jó volt. A blogírásra nem maradt idő, már az indulás előtt sem igazán (megint szerettem volna visszaszámlálót...), de annyira meg kellett tervezni az utat, hogy lényegében az otthon töltött időt se terveztük meg rendesen előre (csak nagyjából).

Az út

Egyszer már megtettük, de akkor az ellenkező irányban és csak ketten. :) 27-én délután indultunk Kingston-upon-Hull-ba, ahol egy hatalmas komppal átkeltünk Rotterdamba, egy éjszaka alatt. Dani sokat gondolkodott a doveri átkelésen, de én nem mertem volna bevállalni az éjszakás autózást Zsomival. Érdekes világ ez a komp. Tele üzletemberrel, turistával, kalandkeresőkkel. Amikor idefelé jöttünk, akkor jó volt bebarangolni, kimenni a tetejére. Most a kabin kivételével semmit nem láttam az egészből (nem bántam annyira. Zsomi átaludta az egészet... talán még a ringatózás is segített ebben) Így másnap reggel 8 óra körül nekivágtunk a következő célállomásnak, ami Ilmenau volt, Thüringiában, ahol kedves barátainknál tölthettük a következő éjszakát (ahol ráadásul még szendvicsekkel is elláttak rákövetkező napra!). Ez kb 9 órás út volt, kisebb - de persze többszöri - eltévedésekkel (neeem, nem én... a gps volt... elég nehezen értettem meg Danival, hogy esetleg lassítsunk a lekanyarodásoknál, mert a kütyüvel nem vagyunk összhangban. Bár mentségünkre legyen mondva, néha tényleg nagy marhaságot mutatott. De a nagy kedvencünk az volt, amikor beállítottuk magyar nyelvűre és a hangot is bekapcsoltuk (ami nincs rajta persze, csak ha külön fizetünk érte).  Először azt hittük hollandul beszél (a holland városok nevei miatt), aztán jó pár kilométer után leesett, hogy angolul ejti ki a magyar szavakat... írtó vicces volt, jót szórakoztunk. Egy pár példa: fordzsuldzson dzsobra, kovessze... (a hangsúlyok aláhúzva). Aztán a 3. napon várt a leghosszabb rész, kb 12-13 óra, Budapestig. Este fél 9-re érkeztünk meg, Zsomi szegénykém nagyon nyűgös volt (nem csodálom). Úgy terveztük, hogy az ezutáni (illetve a hazaindulás előtti) napon ne üljön autóba. Így is csodálkozom, hogy nem lett elege az autósülésből :)

Otthon

Ahogy ilyenkor lenni szokott: sűrű (pedig egy félreszervezésnek köszönhetően volt egy nap, amikor teljesen egyedül voltam Zsomival... Azt hiszem nem láttam át a dolgot rendesen, jobban is megszervezhettem volna) Aznap akkorát sétáltam Zsomival, hogy mindkét talpam vízhólyagos lett (nagy élvezet...), de ennyi legyen a legnagyobb bajom :) Pest után Miskolc ("dédinagyi") ahonnan kicsit nehezünkre esett továbbutazni a várvavárt táborig, Teresztenyére (pedig az volt a cél). Úgyhogy egy napot lefaragva elmentünk a barlangfürdőbe. Számomra ez volt a nyaralás csúcspontja! Olyan időben vízben lubickolni a legjobb :) Zsomi is élvezte.

Teresztenye

Egy pici falu, Aggtelektől nem messze. Rengeteg embert el tudnak szállásolni, a környék festői, nyugi van. Dani zenésztársai szervezik ezt a tábort, 2-3 évente, zenélni nagyon szerető emberkék gyűlnek össze, egy hétig próbálnak, majd valahol a környéken (műv.ház, intézmény stb) előadják. Főleg népzenéket adnak elő, de a világ nagyon sok részéről (pl a fiatalok afrikai ritmusokat énekeltek). A nem zenélő társaknak, gyerekeknek pedig mindenféle kézműves lehetőségek vannak (szövés, agyagozás, batikolás, polófestés, gyöngyfűzés stb). Ha jól emlékszem 2001-ben voltunk először. Számunkra 2006-ban volt a legjobb. Hogy miért pont akkor, arra még nem jöttünk rá. Most se volt rossz, csak egy kicsit elszakadva éreztük magunkat... (mondjuk a táborozók 90%-a német, mert az egyik zenekari tag régi zenésztársai jönnek ilyenkor Magyarországra) Nagyon jófejek, annak ellenére is, hogy engem zavar, hogy csak angolul tudunk velük beszélgetni (és nem mindenki beszél angolul). A kedvencem a koncert utáni örömzenélés, ilyenkor rendes táncházat tartunk, aki tud valami táncot, az megtanítja a vállalkozókedvűeket...

... most épp megint nem sikerül képeket feltölteni... több órája próbálom és még az első 5-öt se sikerül a picasára... grrrrrrr... (pedig új hónap van, az állítólagos túlhasználásom már nem számít, mert újból indult...)

Az egész nyaralás egy "haranggörbével" jellemezhető, mert innen az eddigi állomások újra jöttek, csak visszafelé: Miskolc, Pest majd Ilmenau és végül a hajó. Zsomi minden éjszakát átaludt (komolyan mázlisták vagyunk), most aludt először hason és megjelent egy icipici fogacska (bal alsó 1-es).

Holnapután indul a munka... nem tudom, hogy sikerül majd blogot írnom, mennyi időm lesz, majd megpróbálom, valahogy.

A képekkel még adós vagyok... azok jobban elmesélik a nyaralást :)

Bizony, bizony. Internetszolgáltatóm elémlépett a képernyőn és lesújtott. Aszongya ejnye-bejnye rossz kislány voltál, pedig figyelmeztettelek, hogy többet használtad, mint amennyiben lassan 2 éve megállapodtunk... és ez nem feeer, mert minden hónapban ugyanannyit fizetsz és mi azt nem emeljük, ha többet használod, ezért most minden klikkre előlépek és emlékeztetlek erre és nem engedek letölteni még egy icipici klippet se, sőt feltölteni se, semmit. Azt megengedem, hogy megnézd a leveleidet de azt is csak lassítva. Najó, csak délután 4 és éjfél között leszek ilyen szigorú meg lépek elő. Azt a 3 GB-ot nem szabad átlépni, ezt meg kell tanulnod, punktum. Hogy? Azt mondta a telefonban a női hang, hogy nem is érted el a 3 GB-ot? Nem baj, most már itt vagyok.

Most nincs kép... :)

El is felejtettem írni a szombati bradfordi veteránautó-találkozóról. Valamilyen bedobott helyi kis füzetben olvastam róla, együtt volt egy ún. kontinentális piaccal. Még közvetlenül előtte is elfelejtettem, csak a piac maradt meg a fejemben, mert aznap amúgy is mindig piacra járunk. De ez szabadtéren volt végig, hosszan. Volt finn pulóver, francia palacsinta, sajt, görög kenyér, lengyel sörkert, német édesség. Érdekes volt. Kár, hogy kis helyük volt az árusoknak (és a nézelődőknek), mert épp egy nagyadag felújítás volt a sétáló utcában. Aztán eljutottunk a "Centenary Square"-re, ami a Városháza előtti tér konkrétan és tátva maradt a szám. Az biztos, hogy nagyon szidtam volna magam, ha itthon felejtem a fényképezőgépet... Sajnálom, hogy nem értek a régi autókhoz (se), de annyira fantasztikusak voltak ezek a járgányok, hogy ha most időmilliomos lennék, akkor egyesével kinyomoznám melyik micsoda...

Van egy (illetve kettő) autós program a tévében hetente (?), amit Dani szokott nézni (Fifth Gear meg a  Top Gear) és az egyikben - persze épp autóban utazva - , mesélte Dani, hogy milyen idétlenül ejtették ki a Jaguár "becenevét". Ami konkrétan egy hosszan elnyújtott Jaaaaag (~dzseeeeg, olyan hullámosan kiejtve ahogy csak sikerül) Erre el kezdtünk játszani, hogy amíg az egyikőnk mondott egy autómárka elsőszótagot, addig a másiknak folytatni kellett - ha tudta. Pl nííííísssszzzz... Persze idétlen hangsúllyal, ami Zsominak nagyon tetszett :)))Nem is gondoltam, hogy ennyi autót fel tudunk sorolni (persze nem számoltam) :P

Zsomi

7870g tömény mosoly, kajáját türelmetlenül váró, kissé lusti, viszont az éjszakát teljesen átalvó tömör gyönyör. Nappal is alszik 2x (délelőtt meg délután). A babamasszázs végetért sajnos, Zsomi gondoskodott róla,hogy el ne felejtsem az utolsó alkalmat: 3x is pisilt és nagyokat dumált (merthogy elkezdett igen jelentősen kommunikálni, mint "tátá" meg "nyamnyam" és közben formálja a kis száját, szóval zabálnivaló) az óra végére meg nyűgös lett :) Konkrétan fogmanócska még nem bújt elő, bár az az íny ott zavarhatja néha, mert dörzsöli meg szorítja a "rágókáját".Igyekszünk minél többet emberek (zömében babások) közé menni, hogy lássa nemcsak mi vagyunk :) Így voltunk Preston mellett Melcsiéknél vendégségben (10 hós baba), Leeds-ben egy 2gyerekes családnál, ahol az anya magyar, aztán megvendégeltük Sue-ékat (volt főnököm), elutaztunk megnézni az Ír tengert Blackpool-nál és most hétvégén 2 baba-(gyerek) zsúrra vagyunk hivatalosak.

Magyar klub

A buli - én nem voltam, de állítólag - jól sikerült, több mint 60 ember jött el, volt szokásos balhé ("Az alkohol feloldja a kultúrmáz keltette bipoláris attitűdött és egyértelmű megoldást ad. Kinek ezt, kinek azt." ... mielőtt most bármit mondanátok, ezt Dani fogalmazta...), de összességében elérte a rendezvény a célját: lehetett ismerkedni. Már szervezik a következőt (amikoris nem leszünk Angolhonban).

Torna

Miután a végső határokat pedzegettem, vagyis egyik reggel Zsomi előtt arra ébredtem, hogy alig bírok megmozdulni (teljesen), leblattyogtam és nekifogtam egy nagyon enyhe tornának. Aztán egy hétig minden reggel csináltam, csak amikor újfent azt hitték, hogy terhes vagyok, na akkor már egy kissé lezuhantam... Nem egy nagy dicsőség, de még mindig sok maradt vissza (biztos van felesleg is, de szerintem nagyon megnyúltak a hasamon a szövetek/szalagok vagy akármi... (csak féléves anatómiánk volt). Állítólag még belefér az időbe (majd ha Zsomi után kell szaladgálni... tudom... de elég eltünthetetlennek tűnik ez az izé itt).De a remény hal meg utoljára :)

Egy kis Blackpool:

Ma végre sikerült eljutni egy kis locsipocsira Zsomival. Nagyon csodálkozott a nagy víz láttán. Csobbant nagyokat a kezemben, de a buksiját nem mertem a víz alá engedni (pedig olvastam róla, hogy lehet). Rajtunk kívűl egy egyéves kislány volt az anyukájával. Ez egy kis uszoda, így külön medence nem volt, csak az egyetlen medencéből elkerítve egy kis rész. A héten 1x van lehetőség babaúszásra. A vízben nagyon jó volt (nem kellett Zsomi teljes súlyát tartani ugye a víznek köszönhetően), viszont az öltözésnél rengeteget szerencsétlenkedtem... egyrészt rögtön Zsomit kezdtem öltöztetni, ami azt eredményezte, hogy nem vehettem rendesen ölbe, mert a vizes úszódresszemhez ért. Másrészt a végén vettem észre, hogy a pelenkázónál (ami a falról lenyitható volt) be lehetett kötni. Addig félkézzel törülköztem, meg öltöztem... Zsomi az egészet jól viselte, de ahogy tapasztalhattam, az öltözőszekrény zárja tetszett neki a legjobban :) Azzal is kínkódtam egy sort, mert a jegyvásárláskor kapott karkötő mágneslapja nyitotta. Ez egy kis hatásszünet után kattant egy nagyot. Egyszer a kinyitásnál és mégegyszer a zárásnál. Ez Zsominak annyira tetszett, hogy hatalmasakat felkacagott :D  (a végén amikor már készen voltunk még odamentünk külön és egy párszor ki- meg becsuktuk a szekrényt). Dani nem jött, mert így is elég drága volt a jegy (4,70 font).

Ismerősnek köszönhetően véletlenül kiderült, hogy a 3 féklámpánkból egyik sem ég! Ez igen tanulságos volt, mert ugye ellenőrízni illene időközönként... Dani felhívta az autószerelőt, rá 3 napra vihette... addig bele se mertünk ülni az autóba (még mi sem, nem hogy Zsomival). Javítás, majd könnyebbek lettünk 63 fonttal.. ekkor Dani arra is megkérte, hogy nézze át, hogy egy hosszú útra jó állapotban van-e az autó és megkérdezte, hogy bátran el lehet-e vele indulni. Erre igennel válaszolt. Eltelt 2,5 hét és a lámpák megint nem működtek. (Persze péntekre, így hétvégén megint autómnetesek voltunk - ami sok esetben jó, de van hogy nem) Ma vitte vissza Dani. Otthagyta. Vártuk a telefont. Mint minden egyes alkalommal, most is Dani hívta fel délután (annak ellenére, hogy megigérte hogy még délelőtt hívja) Mehetett érte, hazajött és szólt, hogy üljek be az autóba és nyomjam meg a féket. Nem működött... Na, megint vissza a szerelőhöz... Ekkor a szerelő mondta, hogy nem tudja mi a baj (...), bütykölt rajta valamit, majd közölte hogy nem tudja most meg miért működik... 
Annyit tudok, hogy ez elektronika az autón, először is egy másik szakembert hívott... de akkor most mi van?

Zsomibaba ma 6 hónapos :) kész nagylegény :D Nagy ünneplés nem volt, csak nagy játék :)

A babamasszázson Christina egyéb érdekes és hasznos ötletekkel, tanácsokkal lát el minket. Ilyen volt a kincses kosár. Ennek az a lényege, hogy egy kosárban (vagy akármiben, ami a célnak megfelel) belerakunk mindenféle tárgyat, ami otthon fellelhető (természetesen megfelelő méretű és alakú tárgyak), de az a lényeg, hogy ne műanyag legyen, hanem inkább természetes. Ezzel fejlesztjük az érzékszerveket, legfőképp a tapintást (fém, fa, szövet, különféle formák, a fém hideg, a fa melegebb, két egyforma tárgy (például két narancs) lehet nehezebb, könnyebb stb) hagyni kell, hogy ő kotorásszon a kosárban és ismerkedjen meg velük. Természetesen Zsomi türelmetlen anyja máris kipróbálta ezt :) persze Zsomi még nem szedegette ki a "kosárból", nekem kellett megmutatni a tárgyakat és először a jólismert műanyaghoz is ragaszkodott :)))

Aztán sikerült felkelteni az érdeklődését :)))

De a lényeg, hogy jól szórakoztunk :)))

Megint ömlesztek :)

Nagyon dühít, hogy itt a blogban az oldalsó sávban valamiért nem engedi a szerkeztést... már kérdeztem a blog.hu-sokat is, de olyan választ kaptam, amihez minimum egy programozó szakot kellett volna elvégeznem (jó, lehet túlzok, de a probléma még fennáll) :(((

Annyira gyönyörű az idő mostanság, hogy hihetetlen. Rettenetesen hiányzik egy kert. Így parkokba megyünk vagy messzebb merészkedünk (mivel most már Zsomival is lehet). Azt kell hogy mondjam nagyon szép helyet találtunk. Ez egy nemzeti park, a Peak District. Sajnos magyar nyelvű leírás még nincs a wikipédián róla. Még régebben terveztük, hogy elmegyünk és megnézzük, de valahogy nem jött össze. Aztán múlt hétvégén Dani és még két magyar elmentek Manchesterbe egy magyar összejövetelre (erről túl sokat nem tudok írni, mert klikkesedés volt és senki nem volt kíváncsi rájuk, úgyhogy fél óra elteltével hazajöttek) Viszont az egyik magyarnak csak ideiglenes jogsija van, ezért nem mehettek autópályán. Így kerültek el a Peak District egy részébe, ami lenyűgözően szép. Röviden úgy jellemezném, hogy olyan mint Skócia. :) Kisebb autóparkolók voltak az utak mentén, ahonnan hatalmas túrákat lehet tenni. Szívem szerint nagyon nekiindultam volna, de ahhoz Zsominak még nőnie kell :) Itt van egy kis bemutató, de előre szólok, nem kevés kép:

Közeleg a visszamenetel. Itt járt Ian aki tkp a jelenlegi főnököm, hogy megtárgyaljuk a visszamenetelemet. Az előzményben csak annyi volt érdekes, hogy amikor valami miatt kerestem (fizetési mizériák), egyszer sem hívott vissza. Most is üzenetet hagytam (azt is milyen ügyben) és visszahívott. Megbeszéltük melyik nap jönne. Aznap délután 2-kor már rátelefonáltam, hogy szívesen venném ha elárulná mikor ér ide. Nagyon sajnálta és akkor már én mondhattam időpontot... Érdekes volt ez a beszélgetés. Elmondta mi minden változás történt azóta (lényegében személyi változások - sajnos elment az az egyetlen személy aki megbízható volt). Készültem a kérdésre, hogy nekem mi az elképzelésem, úgyhogy mondtam neki, hogy lehetőleg egy helyen szeretnék dolgozni (azt mégegyszer nem csinálom végig, hogy ide-oda küldözgetnek. Így legalább Margaretet is elkerülhetem (ő a koordinátor, volt egy pár problémám vele... neki meg velem :D )). Sejettem, hogy a manchester road-i patikát fogja felajánlani, mivel egyszer elmentem oda, hátha találkozunk Paulával (akivel nagyon szívesen dolgoztam) és Zsomit is megmutatom és akkor kiderült, hogy nincs saját gyógyszerészük (az is elment, aki utánam jött). Nem tudom jól döntöttem-e, nincs nagy gyakorlatom ilyenekben, de elfogadtam. Előnyei:1, kisforgalmú 2, legalább már ismerem 3, csak 5-ig van nyitva (ez zár be a legkorábban) Hátrányai:  1, szar helyen van 2, Paula már nem dolgozik ott, csak Kim (akivel nehezen jöttem ki) 3, elég kemények a drogosok (+amikor ott voltam nem volt mikró, ahol az ebédemet meg tudtam volna melegíteni. Kim ott lakik a közelben, neki nincs rá szüksége és ezt többször is hangoztatta anno, hogy minek. Hátha azóta már van...) Tudom, örülök, hogy legalább van munkám. Valószínűleg nagyon fogok izgulni. Augusztus közepén kezdenék, addig meg ún. begyakorló napokra (keeping in touch days) mennék, hogy ne érjen sokkhatásként a visszatérés (hogy ebből mi lesz, nem tudom, Ian azóta megint eltünt). Amúgy lényegében a saját családjáról beszélt, majd kiderült, hogy pontosítanunk kellett: nem, nem Lengyelországból jöttünk. Ezután pedig nyugodtan megkérdezte, hogy Magyarországon kommunizmus van-e még... Nem csinált problémát a tájékozatlanságából és végig udvariasan, kedélyesen elbeszélgettünk. Nekem a "tipikus angol" benyomását keltve... már ha lehet ilyet írni :)

Dani egyre jobban izgul a szombat miatt. Akkor lesz ugyanis az első buli, amit ők (a fiatalok) szerveznek a bradfordi magyar klubban. Ez most az öregeknek is egyfajta bizonyítás, hogy igenis lenne igény a klub további működésére... Rengeteg meghívót küldtek szét net segítségével (wiw, facebook). Meglátjuk mi lesz...

Nem sok valóban értékes műsor van a tévében, de az a kevés nagyon ott van. Egy kétrészes dokumentumfilm ment a bbc1-en tegnap meg ma. Öt híres ember vállalta, hogy 10 napra hajléktalanná válik London utcáin. Az előzetesek felkeltették a figyelmem, úgyhogy nem a gép mellől néztem, hanem úgy hagyományosan leültem a tévé elé (régen volt ilyen) :)))

Az első rácsodálkozásunk az volt, hogy nem öt címlaplány, -fiú volt az öt önkéntes, hanem teljesen "emberi" emberek :)  (kiv. egyet). Szóval volt egy egykori teniszezőnő, egy lapkiadó, egy műsorvezető, egy színész és egy lord. Mind középkorúak és rendkívűl jómódúak. Először teljesen odavoltunk, hogy a lord (Churchill unokatestérének akárkije, dédunokaöccse vagy mi, de elég problémás viselkedéssel) - mutatták az otthonát - valóban palotában lakik - bevállalt egy ilyet...később érdekesen alakult, ő már az első éjszaka feladta, de ahogy ezt lekezelte, az durva volt (pl. egy szálloda parkolójába ment be, majd a filmkészítők ellenőrizték: nem volt ott. Vagyis kivett egy szobát... Az ő viselkedésében az volt a kiábrándító, hogy nem vállalta fel amit csinált. Végül kilépett) De nem is róla akartam írni lényegében, hanem a másik 4 emberről. Az első este kirakták őket London különböző részein, teljesen egyedül, pénz nélkül. Három napot így kellett eltölteniük. Egyedül koldulásból szerezhettek pénzt (a színész nagyon ügyes volt, felajánlotta a turistáknak hogy lefényképezi őket pár fontért/pennyért cserébe) A következő 3 napra valóban hajléktalan emberek mellé rakták őket (alkoholista, drogos, prostituált stb). Ez egyre durvább lett, míg az utolsó napokra hajléktalan szállókra rakták őket. Nagyon megrázó volt. Nálam akkor tört el a mécses, amikor az egyik szociális munkás elvitte a színészt egy temetőbe, ahol sírkővek nélkül... hatossával vannak eltemetve egykori hajléktalanok. Két dolog maradt a fejemben. Az egyik, hogy ez a négy ember baromi erős volt (persze, mindenki tisztában volt vele, hogy ők a forgatás után visszamennek a szép otthonukba, de mégis végigcsinálták (ezzel jótékonykodtak) és nagy valószínűséggel erősen kihatott a további életükre amiket tapasztaltak. A másik, hogy a valóban hajléktalanok nagyrésze azért vált hajléktalanná, mert olyanok voltak az otthoni körülmények, családi viszonyok (verés, zaklatásstb). Nagyon elszomorító. Akinek van affinitása és ideje nézze meg (szerintem a nyelvet sem fontos hozzá érteni).