A ködös Albionban

Éjjel fél 2... halkan szól a rádió, én pedig örülök, mert végre elért a szendergés állapota (pedig kiharcoltam egy kártyapartit Danitól éjfél körül... persze megnyerte...), lágy altatódal (lullaby) a komolyzenei adón, épp félálomban súlytalannak érzem magam, már-már mosolygok, szép lassan vége a zenének, 1 másodperc csönd, majd 4x akkora hangerővel berobban a rádió szlogenje: CLASSIC FM, YOUR RELAXATION STATION.

igen, igazuk van... addig tényleg relaxáltam...

Hú, ez nagyon nehéz... még az ember el is magyarázza magának, hogy tuti megvan a megfelelő időpont, a dátum, ami szülinap lesz :) és hogy az úgy lesz jó stb. stb. A türelmetlenségének is megpróbál határt szabni (már amikor sikerül). Viszont azzal nem tudok mit kezdeni, hogy Dani pont most itthon van, 5-én kell újra bemennie dolgozni és így a legideálisabb idő lenne beletanulnunk a babázásba. Eszméletlen jó helyzetben vagyunk, hogy itthon lehet, tkp. az elég kellemetlen fájásokat leszámítva teljesen élvezhető (mondjuk egy kiadós alvás nagyon hiányzik)... úgyhogy csak ezt figyelembevéve visszaszámlálás van, mert minél később jön Picur, annál kevesebb időt tudunk hármasban együtt tölteni...

A kellemetlen fájások és nem alvások hol elviselhetők, hol elviselhetetlenek... Eddig nem zavart, hogy kevés volt a vizsgálat, meg nem kellett annyiszor ide-oda menni, de mostmár - ahogy olvasgatom az otthoni tapasztalatokat, miszerint ekkorra már a kismamák tudják pl. mekkora súlyú a babájuk a pocijukban - jó lenne többet tudni. Az a kontrakciót vizsgáló valami is jó lenne (nst-nek hívják vagy mi, ha jól tudom). Na, de hát ez van...

Van egy nagyon jó honlap, amin bármilyen kérdést fel lehet tenni. Nem szakemberek válaszolnak (bárki válaszolhat, ha tud), inkább amolyan tapasztalatcsere-szerű. "Terhesség" témában többé-kevésbé figyelemmel kísérem, érdekes dolgokat tudhat meg az ember.

Ma viszont feltettem egy kérdést, méghozzá ezzel a nagyon erős, rohamszerűen jelentkező (de rendszertelen) derékfájásaimmal kapcsolatban. Elég összekavaró, mert konkrétan nem görcs, de nagyon fájdalmas (tudom... később még fájdalmasabb lesz). Úgy tettem fel a kérdést, hogy most akkor ez mit jelent...

Nagyon édes választ kaptam 8 perc elteltével:

"Hamarosan anyuka leszel, ez azt jelenti :) "

Nagyon köszönöm mindenkinek a bíztatást! Hihetetlenül jól esik és erőt ad, hogy gondolatban ilyenkor itt vagytok velünk!!!

Utolsó?

Ma (pénteken, 19-én) volt a védőnénis találkozó. Láttam a szemekben, ahogy rámnéznek: egyben van még? :) Megvoltak a szokásos ellenőrzések, amik - ahogy hallom - messze nem annyi, mintha otthon lennénk (vérnyomásmérés, vizeletvizsgálat, szívhang és pocak-tapizás. Ennyi.) Aztán Wendy betelefonált a kórházba, hogy lefoglaljon egy időpontot, hogy megindítsák a szülést, ha addig nem érkezne meg Picur-macur. Ez január 3. Szóval ha addig semmi, akkor aznap 7:30-kor fel kell hívnunk a kórházat és akkor megmondják a következő lépést... Ja, kérhettem (nem volt kötelező), hogy még addig egy ellenőrzés legyen. Ez december 31-én lesz, csak nem itt, hanem egy másik rendelőben (ahova ez is tartozik). Kértem. Talán arra már nem lesz szükség. :)

Ma még elblattyogtam a postára és meglepődtem, hogy nem kígyózott a sor (és mindkét ablak nyitva volt). Ekkora pocakkal már mindenki mosolyog rám/ránk, meg akár ismer akár nem, megkérdezik a kiírt időpontot :)  Mondtam, hogy egy kicsit félek, amire a másik ablaknál dolgozó ázsiai srác mondta bíztatásként: "breathing" :)))

Valójában ez az egész felfoghatatlan...

Egyszerűen fantasztikus:

Reggel ahogy ébredezek, rögtön eszembejut Prüntyő. Régen éreztem a mozgását, ezért kiejtett szó és pocakhoz nyúlás nélkül csak gondolatban megkérdezem tőle: "Hogy vagy Picur? Jól aludtál? Mozogj egy picit anyunak." És pár pillanat: elkezdődik a finom mocorgás!

:)

... dolgokról írok. Sokkal jobb téma :)

Elkezdődtek a kisebb-nagyobb problémák... gondolom ez csak fokozódni fog :)

Mindenféle párna ide vagy oda, a csipőm majd leszakad, a reflux is bemutatkozott és vesegörcs-szerűségeim vannak/voltak és amúgy is jobb lenne abbahagynom a szüléssel kapcsolatos könyvek olvasását :)))

Ma nagyon kedves élményem volt. Itt csücsültem már a gép mellett, amikor kopogtattak. A postáson és egyéb házalókon kívűl senki nem szokott hozzánk kopogtatni. A szemközti patikából Jayne és Fiona volt az (volt kollegáim), mert meglátták az autósülést a kocsiban. (Tegnap Dani berakta és gondoltuk benne is hagyjuk). Azt hitték Picur már megérkezett :)))

Volt egy nap amikor arra gondoltam, teljes marhaság ezt a blogot írni.

Biztos velem van a baj, hogy nem tudom úgy átadni azt ami itt van... vagy...

Valaki meg tudja nekem mondani, hogy miért jellemző ránk, magyarokra (utálom ezt az általánosítást, pedig van benne valami...), hogy látatlanban ítélkezünk, pálcát törünk és mindenkinél jobban tudunk mindent, sőt főleg a másiknál tudunk jóval többet, hogy neki hogy kellene csinálnia stb...? És imádunk csámcsogni a másikon, összehasonlítgatni...

Miért?

A trehányságról és a koszról

Trehányság alatt olyanokat értek, mint amelyek pl a rendelőkben vannak, főleg adminisztratív körben. A legutolsó patikában (nem szerencsés módon, nem rendelő mellett van) naponta többször előfordult, hogy valamelyik rendelő, vagy nem küldte a receptet, vagy rosszat küldött. Ilyenkor alapból megduplázódik az ember munkája, teljesen feleslegen, más hülyesége miatt. Ezek jóval azon túl vannak, hogy most valaki valamit véletlenül félrenézett... Konkrét példa: egy beteg gyógyszeres dobozon van (amiről már írtam, "dossette box") rendszeresen. Kórházban volt, ahol megváltoztatták a gyógyszerelését. Megkaptuk a lapot a kórházból, ami alapján le tudtam ellenőrizni, hogy mi az új, mi szünt meg és minek a dózisa változott. Továbblépni csak akkor tudtunk, ha a rendelőből is megkapjuk a javított recepteket. Rájuktelefonálás után kiderült, hogy nekik nincs meg az a kórházi papír (pedig a kórház elküldte nekik is). Aztán a mi bediktálásunk után megígérték, hogy küldik a recepteket. Ezek után megkaptuk mindenféle változtatás nélkül... (mindeközben a beteg lánya minket zaklat (valahol érthető, csak hát nem tudtunk mit csinálni), hogy miért nem adjuk ki a kórházi papírra... Újabb telefonálások... megkaptuk az újabb köteg receptet, amiken a régiek ugyanúgy fent voltak, de legalább az újak is (ez kisebb baj, mert legfeljebb nem adjuk ki a régieket). Viszont a megváltozott dózisok nem az új alapján jöttek a recepten... ezek alatt napok teltek el, szorított a határidő (mivel a betegnek el kell kezdenie szedni a gyógyszereket... nahát, nem?) Szóval ilyenkor már úgy döntöttem, hogy kiadom azt is és majd utólag becserkészzük azt az egy szerencsétlen receptet... immárron helyes dózissal...

(Ja, és a szállító napi 2 órát dolgozik ennek a patikának, tehát ha ő aznapra már leszerelt, akkor megint meg voltunk lőve. Legfeljebb maradt a faxolás... ha működött) Rengetegszer ki volt akadva Kim is meg Paula is...

De azt hiszem a munkáltatóm adminisztratív munkáját is írhatnám példának... (ld jóval előbb (útlevél, fizetés stb). A legutóbbi az a levél volt, amivel az utazási költséget igényelhettem vissza... A területi irodába küldtem, név szerint Paul-nak, tankolási papírral, meg még buszjegyekkel. (augusztusi+szeptemberi). Nem találták. Novemberben (!), sok-sok utánatelefonálás után, Paul egyszer hívott: megtalálták, be volt csúszva a nyomtató mögé... (de ezt úgy közölte, hogy most már nem kell emiatt zavarnom őket...). (itt most épp káromkodok). Az októberi és novemberi visszaigénylésről még semmi hír...

A patikákban előforduló trehányság olyan szintű, hogy az asszisztens mondjuk a nagy lazaság miatt nem foglalkozik azzal, hogy jó gyógyszert készítsen oda a receptre (gondolván, ott a gyógyszerész, majd ő úgyis ellenőrzi). Ez szerencsére ritka volt, meg ez kevésbé zavaró. Így a figyelmem legalább nem lankadt. Szóval az asszisztensek zöme rendesen, sőt van példa arra is, hogy keményen dolgozik.

A koszról

Amikor össze-vissza kellett utazgatnom és vagy 11-12 patikában is voltam (aug, szept), akkor megállapíthattam, hogy a cégnek zömében kétféle patikája van. Az egyik az új, ami szép, modern (és végre fiókokban vannak tárolva a gyógyszerek) és a régi... ez utóbbiban borzalmas a fűtés, nem elég tágas, polcos rendszer van és a polcokon ujjnyi vastag por... (szó szerint..)

A cég nem alkalmaz takarítót, spórolás végett. Talán kéthavonta (?) egy másik céget bérelnek fel, akik egy géppel fényesre "nyalják" a padlót. Ennyi. Elméletileg az aszzisztenseknek kéne portalanítani, de ezt nem tartom jó ötletnek, mert így is van elég dolguk.

Gondoltam kategorizálok egy kicsit. Ez mind szubjektív!

munkailag:

tetszik: hogy van értéke a szavamnak (amikor sikerül kefejeznem magam) :) Még ha nem is voltam patikavezető, csak helyettes, úgy is sokat ért ha én hívtam fel a rendelőt és tisztáztam egy ügyet. Vagy ha a munkáltatóm központját kellett felhívnom, ugyanez. Ha jó egy csapat, akkor nagyon jó ott dolgozni. Persze tökéletes soha nem lesz, de legalább egy kicsit. Az is tetszett, amikor kezdtem belejönni a dologba, illetve megtanultam megint valami újat (ez mind nagy harc, nem egyszerű dolog).

nem tetszik: a munkaidő. Valamiért itt az alakult ki, hogy a gyógyszerész legyen ott a patikában nyitástól zárásig. Ez eredményezhet vagy napi 10 óra munkát is (valahol többet is) és az kegyetlen! Persze érthető (a nap folyamán nála sűrűsödik be minden, a probléma megoldása egyszerűbb lehet), de akkor is túl hosszú. Így viszont vannak szabadnapok hétköznap (amelyiket te választhatod ki. Pl a hétfőt nem szabad, mert ha bank holiday van, azt általában hétfőre rakják és így elveszik a szabadnapod). De nekem nem jön be ez a szélsőségesnek tűnő munkarend... jobb ha el van osztva egyenletesen, szerintem. Persze meg lehet szokni, a szabadnapon meg el lehet intézni amiket csak munkaidőben lehet. Nagyon nem tetszik: a trehányság és a kosz.

itthon (a lakással kapcsolatban)

tetszik: nagyon szépen fel volt újítva, amikor beköltözhettem (mondjuk így csak amortizálódik persze). Szinte beleszerettem. És tágasnak is tünt (mivel alig volt benne valami). Cinizmus ide vagy oda, nem rossz összességében (főleg az előzőhöz viszonyítva). Kiderültek számomra olyan dolgok, amikhez régebben pont máshogy viszonyultam (pl nem szeretem a reluxákat és függönyös lettem vagy a szőnyegpadló is átcsúszott a "kössz, inkább nem" kategóriába). Ami nagyon jó, hogy ha van valami gond, Sam, a tulaj szinte rögtön jön és megpróbálja megoldani.

nem tetszik: a konyhai csaptelep. Juuuuj, borzalom. Nemcsak a keverőcsap hiánya, hanem annyira picike (a hideg is és a meleg is), hogy egy picivel nagyobb edényt kész művészet leöblíteni alatta. A fürdőszobában a csapnál sincs együtt a meleg-hideg, de legalább a kádnál igen (emlékszem ez volt az első amit megkeresett a szemem, amikor itt körülnéztem, mivel Bradfordban, ahol előtte laktam, ott még a kádnál se volt együtt... a zuhanyzást egy műanyag - erre készített - elég gagyi minőségű, Y alakú cső-zuhannyal lehetett megoldani... élvezet volt, amikor az egyik csap ledobta zuhanyzás közben az egyik ágát...) A már említett penész a másik nagy "kedvenc". Jelenleg a könyvespolc mögött van még, folyamatosan küzdünk ellene...

Szerintem majd még írok ehhez kiegészítést, mert egyenlőre több nem jut eszembe és amúgy is folyamatosan változnak a dolgok.

Bevallom, soha nem voltam egy nyelvzseni. Bármelyik nyelvórára visszagondolva (orosz, angol, latin), mindegyik gyönyörű szárnyalással indult (bizony, bizony akkor még 5-ös voltam belőlük), de aztán egyöntetűen, szép ívben elindultak lefelé és megálltak a 3-as szinten, bárhogy igyekeztem (volt hogy igyekeztem, komolyan!). Aztán nem hiszem, hogy ha lett is volna angolnyelvű adás otthon, akkor huzamosabb ideig lett volna türelmem nézni, és az a pár angolnyelvű könyv se lett rongyos (nem is emlékszem, hogy olvastam-e őket). Viszont 11 éve még lelkes voltam, hogy megpróbáljam a külföldi munkát, és akkor jelentkeztem bébi-sintérnek Skóciába. Hasznos volt, nemcsak nyelvi szempontból. Csakhát akkor voltam 21 éves. Enélkül - szerintem - nem tudtam volna megcsinálni a nyelvvizsgát. Ennyivel otthon vígan el lehet lenni. Zavart is, hogy évek alatt csak felejt az ember, mivel olyan intenzitással nem használja... A mostani kiutazással azt gondoltam: ha valamit nem tudok kifejezni, akkor majd körbeírom... na, ez csak elméletben működik (nálam). Biztos, hogy a 10 év nagy idő, az ember változik is, de nem tudok megbarátkozni azzal, hogy nem tudom úgy kifejezni magam, ahogy szeretném. És itt most nem csak a yorkshire-i akcentusra, a helyiek szlengjére vagy a zsargonokra gondolok... nem találom - csupán a nyelvi kifejezés miatt - a személyiségemet. Olyan, mintha a magyarul beszélő rész nem férne meg az angolul beszélő résszel... Nem tudom kiválasztani az adott szituban legjobban odaillő szót, mivel örülök, ha tudok egyet. Most ráadásul, hogy itthon vagyok, az otthoni rádiót hallgatom a neten... (tv-t ritkán nézek) szóval ebből nem tudom mi lesz. Mondjuk ennek ellenére ha kicsi is, de van fejlődés (csak nekem nem látványos). Pl az autó műszakiztatása során mostmár tudjuk, hogy mi a timing belt (amit ki kellett cserélni)... Gondolhatjátok milyen arcot vágtam, amikor a szerelő elmagyarázta az ékszíjcsere részleteit :)))  (persze, hogy ezt még magyarul se tudtam) Vagy a terheskönyvből kiderült, hogy hogy a túróba nevezik a "nyákdugó"-t. Szóval lassanként van fejlődés. Tudom, én vagyok a ludas, mert ha ennyire elégedetlen vagyok, akkor miért nem tanulok hozzá... ezután most következik az a közhely, hogy ha 24 óra helyett 48 lenne egy nap, az sem lenne elég... (most a kismamák ingatják a fejüket: mi lesz majd később)  :))) 

Mea culpa...

Meghívásunk volt egy karácsonyi koncertre. Ennek különösen örültem, mert tavaly is voltam ugyanezen a koncerten és nagyon tetszett. Sue, a volt "főnököm" legfiatalabbik gyerkőce szárnykürtön játszik ebben a rézfúvós zenekarban (nagy hagyománya van errefelé az ilyen zenekaroknak). Ők készültek Karácsonyra egy koncerttel (immár 12. alkalomból, ha jól hallottam). Azért is örültem neki, mert végre van valami kultúrális kikapcsolódásunk... ez a koncert se itt volt a közelben. Sue-ék vagy 3/4 órányira laknak innen (autóval) és még tőlük is autóztunk egyet. Mindenek ellenére valahogy mégis rossz volt... sajna. Azzal kezdődött, hogy Sue valamikor a hét elején azt mondta, hogy majd legkésőbb szombat délelőtt keres (sms vagy hív). Szombat délután 4-ig semmi. Személy szerint elég rosszul viselem az ilyen hozzáállásokat... most készüljünk? ne készüljünk? Én írjak neki? ... hát írtam. Arra válaszolt, hogy 5-re menjünk hozzájuk, lesz egy kis vacsi és onnan megyünk 7-re. Jó, rendben, így is lett. Maga a koncert nem volt rossz, a hagyományos darabok mellett (Jingle bells, White Christmas... stb) nem igazán értettem mit keresett Indiana Jones film zenéje, de érdekes volt. Vicces címe volt, bár nem egy nagy darab a Santa Claustrophobia, viszont a Queen-válogatás kimondottan tetszett (ezt se tudom miért lett karácsonyi darab...) Szóval lábunkkal doboltunk és tapsoltunk a "we will rock you"-ra egy anglikán templomban... érdekes volt.

Viszont érzelmileg igencsak megviselt... A karácsonyi darabokál a honvágyam csattant fel rendesen, amit segített az egyedüllét erős negatív hatása... Sokat törtem a kobakom, miért zavar ez engem annyira. Csak arra tudok gondolni, hogy amíg tavaly pár hónapos ittlét után voltam - valóban egyedül - ezen a koncerten, még teljesen érthető volt, hogy nem ismerek senkit (Sue-ékon kívűl) és így elfogadottabb érzés volt. Sokat gondoltam Danira, épp mit csinálhat és számolgattam vissza a napokat a hazautazásomig. Viszont eltelt egy év... Igaz, hogy Dani itt van (hála Istennek!) de az az egyedüllét-érzés az valahogy megmaradt (csak kettőnkre értve). Ugyanúgy nem ismertünk senkit (Sue-ékon kívűl) és iszonyat idegen volt az egész... nem hogy barátok nem voltak, de még ismerősök se... Ráadásul úgy tapasztaltam, hogy Sue is máshogy viselkedik... mintha csak illendőségból hívott volna meg (bár nem értem, mert senki nem kötelezte semmi ilyesmire...) Tipikusan az az angol hüvösség és távolságtartás volt rá jellemző, amit már oly' sok embernél tapasztaltam (csak nála nem még...).

Sajnos ezek arra ösztönöznek, hogy mégjobban bezárkózzak... Dani - szerencsére - nem viselte ilyen rosszul a dolgot. Ő is furcsállotta Sue viselkedését, de hát ez van. 

Ma reggel sok-sok figyelmeztetéssel hóviharról szóltak az időjáráselőrejelzők. Lényegében nem volt olyan vészes errefelé, de tényleg szép mennyiségű hó esett le. Ezen elgondolkozva megkérdeztem Danit, hogy mi van ha nem tudunk bemenni a kórházba az idő miatt (amikor aktuális lesz) ... Dani válasza: "Mi AKKORIS bemegyünk a kórházba"  :)))

No szóval. November 11-én és 18-án, két keddi napon, este 7-re mentünk a kórházba. Antenatal class-nak nevezik, és az első alkalom rémisztő volt... Egyrészt a körbeülés miatt (rettenetesen utálom), másrészt a várható feladatok miatt, amit hol egyénileg, hol csoportosan kell megoldani. Két megnyugtató dolog volt:

1, Wendy, a védőnőm vezette az egészet (a tanuló védőnőhallgatóval, Rachel-lel). Meg is lepődtem amikor megláttam őket.

2, sok-sok (kb 10-12) nagypocakos kismama, talán mégijedtebb arckifejezéssel. A feladat meg hál' Istennek nem volt nehéz. Kettessével dolgoztunk (két kismama+hozzátartozók), le kellett írni a félelmeinket meg a reményeinket.

A második alkalommal egy 2 napos babát fürdettek meg nekünk és a szoptatásról volt szó. Nagyon fárasztó volt egy munkanap után még angol beszédet hallgatni (Dani mindkét alkalommal bealudt)  :)))  De némi sikerélményt adott, hogy a beszélgetés 90%-át értettem, sőt végre megtudtam hogy mondják a "méhszájtágulás"-t... (otthon nem gondolná az ember, hogy mi minden válik fontossá, vagy elérhetetlenné... ui. ilyen szavakat a "nagyhírű" Országh szótárban nem lehet megtalálni (szakszótáram meg nincs sajna). Neten valahol biztosan megvan...). Körbemutatták a szobákat. A teljesen komplikációmentesek az ún. "midwife led unit"-ban szülnek, ahol a szobák egy egyszerű szállodai szobára emlékeztetnek, kis fürdőszoba (zuhanyzó) helyiséggel. Végül is semmi különös. Nekem az volt a fura, hogy semmi nem emlékeztett a szülésre benne (semmi vajúdáshoz való eszköz /labda, szülőszék stb./ nem volt benne... lehet, hogy nem ott tartják, csak behozzák, ha kéri a kismama, nem tudom). Van egy szoba, amiben beépített medence (birthing pool) van. Hatalmas, nagyon tetszett. Emellett már olyan szobák vannak, amik jobban emlékeztetnek a kórházi szobákra, de még ezek is hangulatosak (a plafonra kis világító csillagocskák vannak feltéve... Gondolom ez fog a legkevésbé érdekelni akkor...)  :))) Aztán ugyancsak a közelben van a műtő, ha császározni kell. Az egész "előadás" nagyon megnyugtató volt (nem 100%-ban, de azért jó, hogy volt). Számomra az a legfurább, hogy abszolút a természetességre helyezik a hangsúlyt. Wendy egyértelműen az otthonszülést pártolja, ez hamar kiderült, de semmiféle nyomást nem gyakorolnak a kismamákra. Van az ún. szülési terv (birth plan), amit javasolnak a kismamáknak, hogy majd amikor aktuális adják oda a szülésznőnek, hogy tudja mit szeretnék. Arról is többször volt szó, hogy ezt akár ott és akkor is meg lehet változtatni, semmiféle "leszólást" nem fog kapni a kismama. Teljesen a természetes út felé próbálják terelni az embert, ami mondjuk nekem tetszik is. Nincs beöntés, nincs borotválás, gátmetszés csak indokolt esetben. Érdekes, hogy amíg otthoni irodalmat olvastam vagy emberek véleményét hallottam pl az ordításról ("milyen ciki", "nem tudja moderálni magát" stb.) addig itt kimondottan helyeslik, mivel a fájdalom elviselésében segít... Sokkal, de sokkal nagyobb nyitottságot tapasztalok itt, még úgy is, hogy otthon saját tapasztalatom nincsen (bár az egyhetes védőnőhallgatói gyakorlatom a Margit kórházban anno (2000-ben) élményszerű volt...).

Hogy miért nem vagyok 100%-ban megnyugodva? Mutasson nekem valaki egy kismamát, aki igen... plussz erre rájön, hogy nem az anyanyelvemen fognak kommunikálni körülöttem... tartok tőle, hogy nem fogok mindent érteni és ez nem megnyugtató... Aztán mivel elég rossz tapasztalataim vannak kórházi személyekkel (ld gyöngyösi kórház... brrrrr) attól is tartok milyen lesz a szülésznő/védőnő (nem Wendy lesz, ő körzeti, nem kórházi védőnő). Muszáj bíznom benne látatlanban is. Jó lenne, ha nem pont akkor lenne a műszakváltás... Mondjuk az átlagosnál extrémebb helyzetekben nagyon segítőkészek tudnak lenni az angolok (végre pozitív élmény!). Pl múlthét csütörtökön el kellett mennünk a tesco-ba bevásárolni (nem tudtuk lesz-e utána autónk) és az volt az utolsó munkanapom... túlszámoltam az erőm, nem bírtam. De kaptam egy széket, egy levegős helyre kísértek és egy pohár vizet. Nagyon sokat ért! Ezalatt Dani megcsinálta a bevásárlást.

Ja, amitől a legtöbben megijednek: ha minden rendben zajlott, akkor akár a szülés után 2-3 órával már haza is küldik a kiscsaládot... Persze nem az éjszaka közepén. Erre így előre nem tudok mit mondani... egyrészt örülök, hogy ha nem kell a kórházban lenni, másrészt biztos ijesztő lesz egy párórás babával hirtelen "egyedül" lenni.

Talán az egész szülésben az a legijesztőbb, hogy nem tudjuk mi fog történni. Mennyire fogom elviselni a fájdalmat? Kis Prüntyő hogy lesz? Dani hogy fogja megélni az egészet? Türelmesen fogják elmondani épp mi történik? (ezt beírtam a tervbe, külön kérésként)  :))) és még sorolhatnám a kérdéseket...

Mindenestre hál' Istennek ezidáig minden rendben, Prüntyő focizik, táncol, nyújtozkodik, mocorog, csuklik és - állítólag - ásít is :))) Fantasztikusan tudja mi a dolga, remélem ezután is így lesz. Most csütörtökön elérjük a 37. hetet, ami azt jelenti, hogy kihúzta az időt (37. hét előtt koraszülöttnek számít). Ennek azért örülök, mert állítólag Nagy-Britanniában a legmagasabb a koraszülések száma. Hogy mi az oka, nem tudom.

Még mindig küszködök a képbeillesztéssel. De addig is itt van egy album (illetve több is), ahol van sok-sok kép :)   picasaweb.google.co.uk/monika.buhaly

Nem megy nekem ez a rendszeres blogírás ;) Pedig igyekszem... :)

Múlthét csütörtökön volt az utolsó munkanapom... úgy vártam, mint a Messiást! Pedig belegondolva - a terhesség szempontjából - jobb helyen nem is lehettem volna: bármikor leülhettem, nem volt se az állás, se az ülés domináns, tehát mozgásban voltam, ami szerintem a legjobb, viszont baromi nehezen bírtam így is. A vezetést élveztem, bár kezdtem aggódni a figyelmem csökkenése miatt (fáradtság).

Viszont csütrötökön valami iszonyú letargia vett erőt rajtam... nehéz kitalálni pontosan miért is. Persze többminden, egyszerre, biztos... honvágy, hormonok, barátok hiánya stb. stb. Munka során Kim-mel lassan-lassan úgy éreztem képtelen vagyok együtt dolgozni. Egyik nap nem bírtam tovább és elpanaszoltam Paulának az előző napot... nehéz, mert egyrészt nem akarok bunkó lenni, másrészt meg hogy magyarázzak el valamit, ami a saját anyanyelvemen is nehéz. Annyit tudtam mondani, hogy olyan érzésem van, hogy Kim nem is akar megérteni... ez triplán nehezebbé teszi az együtt végzett munkát... Mindemellett Paulával meg teljesen egyhúron mozgunk. Lényegében csak ezt az egy mondatot mondtam neki, és a reakciója ez volt: tudom, mire gondolsz. Ez nagyon jól esett. Paula se nagyon bírja, ahogy Kim dolgozik. Nem is gondoloná az ember, hogy milyen idegesítő tud lenni ha valaki össze-vissza kapkod körülötted... ezt Paula se bírja, de tetszik ahogy kezeli. Mondta, hogy amikor Kim van az egyik helyiségben, akkor ő zömében hátul dolgozik... (és tényleg így volt, ahogy megfigyeltem). Az utolsó napomon vittem be egy kis bonbont, mert Sue-éktól így láttam, hogy ez a szokás, bár én nem a patikavezető voltam, csak helyettes és Paulát leszámítva nem kötődtem annyira ehhez a patikához, mintha hónapok óta ott dolgoztam volna. Ennek ellenére úgy éreztem ez kell a lelkemnek :) Érdekesen alakult a nap hátralevő része. Kim 4-kor végzett, elköszönt és elment. Paula kicsivel később kiment cigizni... az asztalnál álltam, és magam mögött egy kis csörgésre lettem figyelmes... ott állt Paula egy kis ajándék zacsival és egy gyönyörű virágcsokorral! Elbőgtem magam... amúgy is magam alatt voltam, de ekkora figyelmességre nem számítottam! Kifejezhetetlen mennyire jól esett! (A kis ajándékzacsiban egy micimackós, füles babatörülköző volt!) És ezt tőle és Marktól (a párjától) kaptuk! Komolyan ledöbbenek ahogy visszagondolok, hogy itt van ez a két ember és az egyikőjükkel mennyire nem jövök ki, a másikójukkal meg nagyokat beszélgettünk meg nevettünk! És mindeközben azzal küszködve, hogy nehezen veszem fel a "fonalat" a beszélgetésekben... mivel ez nem az az angol, amit anno tanultam... a többszavas kifejezésekről nem is beszélve, na meg persze a zsargonokról se...

(vicces, hogy a munkáról írok, közben meg az "itthon" címet adtam ennek a bejegyzésnek) :)))

Pénteken lejárt az autó műszakija, itt évente kell megcsináltatni, de már jó előre (valamikor november elején) az autóval együtt "öröklött" szerelővel felvettem a kapcsolatot és lebeszéltem a dolgot. Persze nem ment át, vagy 6-8 "dangerous" (veszélyes) bejegyzést kapott. Ennek ellenére a hétvégére odaadta az autót, hétfőn pedig visszavittem... most ott van... remélem Mocorgó még bennmarad addig amíg nem kapjuk vissza :I Ezek a javítások bele fognak kerülni egy nagy adag pénzbe :(

Fura itthon, nem is emlékszem mikor volt olyan - betegséget leszámítva - hogy nem dolgozom, hanem "csakúgy" itthon vagyok... lehet, hogy a letargiám annak is köszönhető, hogy itt eléggé terápiás értéke volt a munkának... (pláne amikor Dani még nem volt itt! A hétfőt szerettem, a pénteket utáltam! Minden milyen relatív...). Most is volt egyfajta "munkábamenekülés", meg önmagában dolgozni szeretek... igaz, már túl hosszúak voltak a munkanapok... Ha logikus lett volna, akkor lehetett volna részmunkaidőben folytatni, de akkor meg a bevétel jelentősen lecsökken... így az időpontot totózva ugyan (vajon meddig bírom?), de abba kellett hagynom... nem mintha unatkoznék itthon (bárcsak), csak fura. 

Ja, a kórházas látogatásról elfelejtettem írni... Dani mindjárt hazaér, és kell neki a net egy "kis" munkához a sulijába, úgyhogy - reményeim szerint - mostmár hamarabb írni fogok :)

(ez utóbbi mondat nagyon logikusra sikeredett)  :)))

Elnézést a hosszú kihagyásért...

Ma sikerült hosszabb időre netezni és önző mód írás helyett az olvasást választottam (blogokat olvastam, mivel azzal is lemaradtam jócskán)  :)

Patikában

Kim szabadsága altt egész jól megvoltunk, Paula csinálta a dolgát, én is és működött. Egy kissé aggasztott, hogy valószínűleg közben középfülgyulladása volt annak minden kellemetlenségével, de nem hagyott ki egy napot sem (mondjuk elég nagy bajban lettem volna, ha kihagy, mert össz-vissz ketten voltunk) Így Paulának se volt meg az amúgy egyórás, nemfizetett ebédszünete (ez az asszsztenseknek van). Ezért szendvicsezés és kajarendelések vegyesen előfordultak, begyűjtöttünk egy rakat étlap (menű)-szerűséget. Érdekes, hogy kettő kajálda vállal házhozszállítást, abból az egyik meg is szüntette napközben a szállítást... Paula közben hátul olyan rendet rakott, hogy akár 2 mikró is elférne, de persze nem jártam utána, hogy lehetne beszerezni egyet... Viszont volt egy pozitív élményem. A csapnál már annyi lejárt gyógyszeres zsák volt összegyűlve, hogy alig lehetett elérni a kézmosáshoz... A zsákon levő telefonszámot felhívtam, érdeklődés gyanánt, hogy mikor fogják begyűjteni. Elmagyaráztam, hogy miért kérdezem (nemrég kezdtem, helyettes vagyok, mi a szokás.. stb.), amire azt válaszolták, hogy a hónap végén esedékes (ez nov. elején volt). Erre másnap jött egy fazon, aki vigyorogva mondta, hogy kapott egy telefont, hogy ugorjon be ide, hogy elvigye a zsákokat! Ez jól esett, nagyon megörültünk neki. Azt hiszem végre valami olyasmit csináltam, ami itt nem egy egyszerű feladat (és ez most komoly... Emlékszem Sue-nak is voltak harcai valami hasonló ügyben) és mégis valamiféle "menedzseri" (vagyis patikavezetői) feladatot láttam el... pedig csak helyettes vagyok.  :) Apró örömök :)

Azóta Kim hazajött egyiptomi nyaralásából, már hárman vagyunk, ami persze könnyebb, de a kapkodása sajna megmaradt. Próbálom vele felvenni a hangot, "együttműködni", ami néha-néha még sikerül is. Az már kiderült, hogy más rendszer szerint dolgoznak (Kim és Paula), de ahogy figyelem, próbálják rugalmasan kezelni. Aranyosak, mert elkezdték szervezni a karácsonyi vacsit (minden patika szervezhet magának ilyet, személyenként 15 fontot lehet összezabálni). Igazándiból én nem is számoltam ezzel, mivel a most következő héten abbahagyom a munkát. De mindketten lelkesen nekifogtak a tervnek és engem is belevettek, ami nagyon jól esett. Azon viccelődtünk, hogy Michael-t, a szállítót is illik meghívni, csakhát vele az a gond, hogy rengeteget beszél (és hülyeségeket). De amúgy rendes. Viszont ezzel a felállással rajtam kivűl mindenki haza tud menni ebédelni vagy valahova kiugrani, úgyhogy egyedül maradtam az ebédgondommal... (még csütörtökig). Sebaj.

Itthon

Pár héttel ezelőtt átrendeztünk a hálószobát, hogy a kiságynak legyen helye. Mivel a falak tök hidegek Dani rakott fel faliszönyeget. Így nagyon megtetszett, mert olyan kis kuckós lett a szoba... Viszont 1 hét után úgy bepenészedett a fal a szőnyeg alatt, hogy le kellett szedni... (pedig azon a héten még eső sem volt! Valószínűleg magas a talajvíz és régi a ház és talán a kapilláris jelenségnek köszönhetően feljön addig a víz...) Emiatt megint át kellett rendezni a szobát, immáron faliszőnyeg nélkül... Rendesen elkeseredtem, mert hideg és rideg lett a szoba ahhoz képest... :(  Ráadásul lent, a szobában a könyvespolc mögött is felfedezhettük a penészt, meg hullámosságot a falon (meg minden "természetes" anyagon, ami a közelében volt... pl Dani kis bőr böröndje, a klarinéttokja...) Mindemellett természetesen az ablakokban folyamatosan küzdünk a penész ellen... Legszívesebben azonnal elköltöznék, de a szerződés köt...(meg amúgy sem egy egyszerű dolog a költözés... meg 35 hetesen már nem "rohangál" az ember...). 

Valami kellemesebb: régi álmom volt egy lábtartós fotel (iszonyú kényelmesek szerintem), ami az ikeában 270 font körül mozog (otthon ugyanennyi átszámítva!), az argos-ban meg kb 200 font. Na, ennyit sajnáltam kiadni érte. Viszont a helyi újságban, a hírdetéseknél volt egy ilyen (reclining armchair) meghírdetve. Összeszedtem minden bátorságom és felhívtam. Megbeszéltünk egy "megtekintést" szombatra majd, megvettük. 60 fontért. Olyan fura, hogy ilyen gyorsan és simán ment...

Ma összepakoltam a kórházi cuccost, hogy szinte csak fel kelljen kapni amikor majd riasztó van :)  Elég vicces, hogy a pakolás közben azon kaptam magam, hogy nehogy berakjak 100 ml-nél nagyobb folyadékot... (mintha a reptérre csomagolnék...)

Amúgy kezd rémisztő lenni ahogy közeleg az időpont... egyre jobban zavar, hogy nem vagyunk anyanyelvi környezetben és hogy majd vajúdás közben arra (is) kell figyelnem, hogy megértsem mit mondanak... Biztos máshogy fogom látni majd utána...  Mindenestre nagyon jó, hogy rendben van minden, Prüntyő mindennap jól megrugdos és nagyokat nyújtozik :))) Lassan már alig kapok levegőt, és ez a plussz 10-12 kiló baromi nehéz... de hát ez az "aranyteher" :)))  Jó, hogy volt 2 alkalom a kórházban, amolyan eligazítás-féle. Érdekes volt (erről majd bővebben később). Vicces, hogy mostmár 2 hetente van védőnős találkozóm (emlékszem kb. 20 hetesen összefutottam a védőnővel a helyi kisboltban és először nem ismertük meg egymást... csak ismerős volt valahonnan :D  )

Holnapra meg bejelentkezett a "health visitor"... Gondolom megnézi a lakást, meg majd tanácsokkal lát el, hát kíváncsi vagyok. Utána megyek be a patikába.

folyt.köv.

Szóval... mivel suliszünet van, ma a forgalom elég gyér volt, 15 perc alatt beértem a patikába. Kim szerdától szabira megy, úgyhogy már ma be volt sózva (mégjobban mint szokott) hogy mi lesz amíg nem lesz itt (tényleg rengeteg dolgot megcsinál, sajna elmagyarázni nincs türelme (annyira kapkod és így az egészet egyedül ő érti...) szóval valahol érthető, viszont ha csak ő ismeri a rendszert, akkor nélküle tényleg elakadunk... De ma, ahogy félfüllel hallottam végre magyarázott Paula-nak, meg előre megcsinált gyógyszeresadagolókat. A kis forgalom mellett szép tempóval le is ellenőriztem ezeket. Ez így jó volt, mert könnyebb lesz a hét hátralevő része és mindezt ülve csinálhattam (ami nagyon lényeges szempont 32 hetesen)  :)))

Ahogy figyeltem amint Paula egyre több szabad utat kap a patika működtetéséhez és egyre több mindent tud, úgy viszi bele azt a normális rendszert, ami általam is követhető. (Konkrétan olyan dolgokra gondolok, mint pl. a recept másikfelének egy kiskosárba való gyűjtése. Na, ezt most nagyon elmagyaráztam :)  A lényeg, hogy ezek a papírok össze-vissza hánykolódnak általában, ami idegesítő tud lenni.

Másik kellemetlen dolog, hogy nincs mikró... Tudom, van ahol ez nem mindennapi eszköz, bevallom én már hozzászoktam, márcsak azért is mert így lenne hol megmelegíteni az ebédemet. No, hát ma nem így jártam. Tegnap Danival összedobtunk egy töltött paprikát és honvágycsillapítás gyanánt ma abból vittem be (reménykedve, hogy talán a szomszédos fisendcsipszesnél felmelegíthetem. Az első nap Kim ott melegítette fel a kajámat, mert nem gondoltam, hogy nincs mikró). Nekem nem melegítették fel... (állítólag nem az a főnök volt épp) de az egész elég kellemetlen volt, nem is mentem vissza (és nem is fogok, mert az egész nevetséges... de csak kínomban...) Így rátettem a 30 éves fűtőtestre a műanyag dobozomat, hogy legalább jéghideg ne legyen... viszont még langyos se lett... viszont éhes voltam... Igazság szerint csak az mérgesít fel, amikor erre Kim azt reagálja, hogy rajtam kívűl nem használná senki, meghogy nincs hova tenni... (ami egy nagy baromság). Válság ide vagy oda, meg a véleményeket is illedelmesen leszarom, de én utána fogok járni, hogy lehetne beszerezni egy mikrót... (egyáltalán, hova tünt az ami ott volt?) Ja! Azt meséltem, hogy múlthét pénteken, amikor elblattyogtam az egyik ázsiai étkezdéhez és vettem valami csirkés szendvicset, előtte - ahogy szokás - megkérdeztem mindkettőjüket, hogy kérnek-e valamit... így önmagában rendben, hogy persze mindketten igent mondtak, csak egy kicsit érdekesen alakult, hogy egy 31 hetes, nagypocakos terhes nővel hozzatják a kajájukat... (semmi bajom a sétával, csak egy kicsitől is kifulladok már... csak lassan megy.) De legközelebb már telefonon fogom megrendelni a kaját. Olyan fura, mert az egész úgy tűnik, mintha előttem a nagy semmi lett volna. Igaz, hogy Paula épp utánam pár nappal jött vissza dolgozni, mert sokáig betegállományban volt és a patikavezetőt meg az egyik asszisztenst (supervisort) áttették Thornbury-be (ez a kabinos patika), de hogy ne legyen egy kajamenű se kirakva, az fura (eddig szinte mindenhol volt, ahol voltam). Mindegy, addigis belefér pár szendvicses nap... (nem szeretnék mndennap gyorskaját enni.)

Még mindig nem sikerült eljutnom odáig, hogy konkrétan arról írjak mit is csinálok, de ami késik nem múlik. Előbb-utóbb csak sikerül. Ígérem :)))

Lenne valaki, aki rendelkezik akkora türelemmel, hogy részletesen elmagyarázza nekem hogy a túróba tudnék képeket felrakni ide?

Mielőtt belefogok egy napba, elmesélem, hogy ismét hívtam a rendőrséget... Amióta ebben az országban vagyok azóta tűzoltókat is kellett hívnom (még Bradford-ban), az autólopást már írtam és a legutóbbi most szombaton... A "kedvenc" bandánk, akik most osztódásszerűen megsokasodtak (szinte elözönlötték a parkolót) kitalálták, hogy tök buli petárdázni... Most az egyik - távolabbi, sorházas szomszéd volt úgy, hogy oda kényszerült parkolni, de még a petárdázás előtt a nagy zajongásra kiment és elállt onnan (hasonlóan mint mi a múltkor). Ez csak azért fura nekem, mert eddig gondolhattam azt, hogy így csak mi járhatunk, mivel idegenek vagyunk itt (persze a lopás óta még parázósabbak is). Falu révén meg tudják, hogy külföldiek vagyunk... Amikor először kinéztem a zajra és láttam a nissan-os szomszéd autóját, akkor gondoltam hogy vagy nagyon bátor, vagy mivel ő itthon van, lehet hogy ismerik is egymást, ezért az ő autója nincs veszélyben... hát rosszul gondoltam... Viszont a petárdázásra betelt nálam az a bizonyos pohár, mivel a szanaszét hulló szikrák vagymik már a ház előtt parkoló autónkhoz így is közel voltak... meg különbenis menjenek a jó francba. A lényeg, hogy végre pozitív módon állt hozzá a rendőrség (de tényleg nem értem, hogy senki nem csinál semmit?! Az itteniek normálisabban el tudják mondani mi van itt, miért nekem kell elgagyognom ezt az egészet?!) Persze a hívás közben már el is vonultak (nemsokkal a petárdázás után), de szétnéztek erre a rendőrök meg állítólag majd néznek errefelé máskor is...

Mindennap

most viszonylag egyforma, ami nem egy hátrány az előzmények után. De azt gondolom nem tudnám sokáig csinálni. Dani mindennapját - szerintem - ő hivatott leírni a legjobban, márhogyha sikerül leülnie a blog elé... Ezért most a sajátomét írom le. Jelenleg egy darab (még mindig hihetetlen számomra) patikában vagyok, ez a "manchester road"-i. Októberben, tehát még egy hétig 9-től este 6-ig van nyitva (novembertől már csak fél 6-ig, és szombaton már nem lesz nyitva. Én nem dolgozom szombaton). Szóval 9-re megyek, ami azt jelenti, hogy 8:15-kor indulok itthonról. Ez az autóval igazán kényelmesenek mondható, annak ellenére, hogy a legnagyobb dugóban megyek (araszolgatás), elkerülőút nincs. A Manchester Road egy rendkívűl csúnya környék (szeretnék szebbet írni, de mit csináljak ha ez az igazság? Persze ez szubjektív). Ez egy 2x 3 sávos, nagyon forgalmas út, az úttól kicsit beljebb épített, lepukkant üzletekkel. Igazándiból fogalmam sincs hogy tudják fenntartani magukat ezek az üzletek, mert gyalogost ritkán látni, a forgalmuk nagyon kicsi. Senkit nem akarok se leminősíteni, se leírni, de az emberek egy kissé igénytelen arrafelé. Egyik érdekesség, hogy az egyik bolt egy fish&chips üzlet, angolok működtetik, de senkinek nem ajánlom. Eddig ha egy ilyet kipróbáltam (egyet Cleckheaton-ban, a másodikat meg most itt), akkor határozott megfogadás követte: "soha többet!". Nem túlzok, szó szerint folyt belőle a fáradtolaj és borzalmas az íze. Egyik kollegám figyelmeztett előtte, de kíváncsi voltam... igaza volt. A másik kollegám pedig most pénteken képtelen volt megenni, amit ott vásárolt... (és ők angolok). Kicsit alrébb van vagy 3, ázsiaiak által üzemeltett gyorsétkezde, ami szerencsére ehető, úgyhogy azt hiszem inkább tőlük fogok/fogunk rendelni. A környezetből adódóan kisforgalmú a patika, de mivel egyre lassabban bírom a munkát, nekem még így is egy átlagos forgalomúnak tűnik. Két asszisztenssel dolgozom, egyikőjük Kim, aki kora ellenére - sajnos - túlpörög. Amúgy rendes, csak kissé idegesítő amikor 6 előtt 5 perccel az orrom alá nyom egy gyógyszeresdobozt ("dossette box", amit le kell ellenőriznem, hogy tényleg az van-e benne, meg jó-e az adagolása stb, ez egy adott betegnek készül), hogy ez még kell holnapra (megj.: másnap reggel nyugodtan le lehet ellenőrizni). A másik kollegám Paula, akiről abszolút dr Bubó Ursulája jut eszembe. Ő szerencsére nem pörög túl, sokkal nyugodtabb. Mindketten középkorúak, és nekem olyan, mintha megint egy másik nyelven beszélnének...

folyt.köv később

...hogy azt a 6 hónapot leszámítva, amíg Dani otthon volt én meg itt, még soha nem vártam, hogy menjek dolgozni hétfő reggel. Sőt, tulajdonképpen - ahogy az előzményekben olvashattátok - egyre nagyobb undorral mentem, minden nap. Most viszont az a magyarázat, hogy Dani hazarepült egy kis időre és egyedül maradtunk a kis Görögdinnyémmel. És így most a munka segíthet abban, hogy gyorsabban elteljen ez a "kis" idő...

Olyan nehéz leírni, kifejezni, hogy mi van az emberben (ezért is ódzkodtam a blogírástól :) ), de megpróbálok eleget tenni egy kérésnek, amivel leírnám mi vesz körül, hogy telik el egy nap, milyenek a szomszédok. Tkp. ledöbbentem magamon, hogy ezeket eddig nem is írtam le... merthogy már leírhattam volna... Szóval a kérés jogos és legfőképp teljesen logikus :)

Mi vesz körül? A lakásról: egy faluban (Birkenshaw) van, épp a rendelő+patikával szemben, egy sorház - majdnem - utolsó lakása. Hatalmas mázlimra decemberben megvette egy velünk egyidős angol srác (Sam) (lakáshitelből)

Dani épp most landolt Pesten :)

Szóval Sam rendbetette és annak ellenére, hogy a legolcsóbb dolgokat választotta, meg amit lehetett házilag oldott meg (az apukája (Neil) ezermester, pl ő csinálta a parkettát - gondolom többek között. Igaz a parketta már 2x felpúposodott, de Neil jött is és kijavította), na a lényeg, hogy szépen felújította (állítólag nagyon rossz állapotban volt) és ismét nagy mázlimra nem ügynőkségen keresztül, hanem magánúton kiadta. Ha ügynökségre ment volna, akkor nem lett volna lehetőségem kivenni, mert akkor még nem tudtam bizonyítani, hogy 6 hónapja ebben az országban lakom... itt úgyanis van egy ilyen - rendkívűl "értelmes" - szabály, hogy féléves banki- munkáltatói, meg mindenféle papírral kell bizonyítani, hogy van keresetem, ki tudom fizetni a havi bérleti díjat meg rezsit. Ja, és persze nem tudtam volna leperkálni a többhavi kauciót... és mindez tavaly Karácsony előtt, amikor az addigi "kedves" lengyel lakótársam kirúgott (így visszagondolva azt hiszem az volt a baja, hogy nem voltam eléggé hálás, hogy októberben befogadott...) Mindegy, valahogy túléltem. Visszatérve a jelenlegi lakásra: 2szobásnak mondják, ami itt azt jelenti, hogy az emeleten van 2 szoba (egy közepes meg egy kicsi). Itt van még a fürdőszoba is (kád, csap és klotyó). A földszinten van egy kis előszoba, a nappali meg a konyha. Amúgy egy tipikus angol lakás: a bejárati ajtóval szemben indul felfelé a lépcső az emeletre. A kihagyhatatlan padlószőnyeg már a lépcsőt befedi és - a fürdő kivételével - az emeleten mindenhol van. Az ablakokkal valahogy hadilábon állok. Igaz, hogy nagyon jól zárnak és viszonylag nagyok, de a kinyitható felület kb. az 1/5-öd része az egésznek és az is felül, tehát én csak székről tudom kinyitni. Ami nagy hassal kész élmény. Tavaly télen volt egy kis harcom a penésszel az ablakok kereteinél, remélem idén nem kell ezzel vesződni. Nagyon nedves a levegő, annak ellenére hogy sokat szellőztetünk. Ja, erről jut eszembe a pince. A konyhából nyílik és mint valami sötét verembe visz le a lépcső (Dani kirakott egy ördögszobros képeslapot a pinceajtóra :))). Lent van a mosógép (sajnos máshol nem fér el és a csatlakozója is ott van) meg a bicaj meg még a tetődoboz (ami a kisautónkon volt, amikor kijöttünk). Nagyon gáz, de a pince annyira nedves, hogy ott tárolni semmit nem lehet, mert pár nap alatt bepenészedik. Amikor esik (és az elég gyakran előfordul), akkor még a falak és a kövezet (nincs lebetonozva) csupa víz. Nagyobb esőzéseknél még tócsa is van lent. Igazándiból - bár nem értek hozzá - borospincének kiváló lenne :)))

Szomszédok: lényegében a közvetlen szomszédünk egy 86 éves néni (Jean), aki tündéri. Igaz, nem sokat találkozunk, de egymásra szoktuk bízni a lakást, amikor valamelyikünk elmegy (most pl Dani mondta, hogy nézzen rám ha nem gond) Szerintem nem fog, de olyan aranyos, hogy mégis megnyugtatóan hat. Ha itt dolgoznék a szomszéd patikában, akkor biztos többet találkoznánk. Hátrafelé a falszomszédunkat nem ismerjük, valószínűleg az a lakás a másik utcából nyílik. Csak egy nagy bimbammos órát szoktunk hallani hétvégenként (nagyon tetszik). És van egy még egy szomszéd (merthogy majdnem a legvégén vagyunk a sorháznak, de folytatva beljebb van még egy lakás, ahol egy fiatal pár lakik. Amíg a tréningem volt Cleckheaton-ban, addig pletyka szintjén hallottam felőlük, mert az ottani kolleganőm, Jenny jóbarátjuk. Innen tudom, hogy nyáron volt az esküvőjük és mint ahogy később összeállt a kép, épp akkor voltak nászúton, amikor ellopták az autónkat. (Ők rálátnak az ablakaikból a házunk mellett levő kis beállóra, ahonnan ellopták az autót). Malcolm-mal (így hívják a mostani autónkat, Jayne - az előző tulaj - adta neki ezt a nevet, merthogy Mondeo "M") azóta se állunk be ebbe a beállóba.

Ja, a "nagykedvenc" suhanc bandánkról még nem is írtam! A rendelő+patika parkolója az épület mögött van, ami tkp velünk (meg a szomszéd fiatal párral) szemben van. A parkoló belső sarka - sajnos - elbújásra kivállóan alkalmas hely. Na, odajárnak füvezni. Ebben a témában nem tudok tárgyilagos lenni. Rossz tapasztalatok miatt, az én véleményem az, hogy ezek a fiatalok nagyon sötétek és nagyon - finoman fogalmazva - rosszindulat árad belőlük. Nem tudom, hogy ők lopták-e el az autónkat, persze képtelenség bizonyítani, de pl egyik este, amikor csak a parkolóba tudtam beállni, mert a házunk előtt álltak, akkor 3 gyerek nagyon érdekes mód egyre közelebb merészkedett az autónkhoz. Persze azon a részén álltam meg, amit az ablakokból jól látni (tehát nem a belső sarokhoz, amit mi már nem látunk), úgyhogy Dani hatalmas vehemenciával és elszántsággal kiviharzott (addigra már konkrétan az autó ajtajának álltak háttal. Legyünk naívak: csak nekitámaszkodva, persze mindezt sötétben, lágy parkolói fények mellett), de amint meglátták hogy Dani megy a kocsi felé, elódalogtak, majd beült az autóba és - az addigra már üres helyre - a ház elé beállt. A biztonság kedvéért lent a kislámpát égvehagytuk egész éjszakára... (ennyit a rezsispórolásról). Hál' Istennek ez az autó nem feltünő, mert jobbkormányos, angol rendszámmal és nem kisautó (állítólag azt szeretik lopkodni...)

Mit mondjak én, ha a helyiek legyintenek a rendőrök hatékonyságára?!

Azt hiszem egyenlőre ennyi elég mostanra. Dani épp az otthoni levegőt szippantja magába (akármennyire szennyezett), az otthoni zajt élvezi (2x 3sávos Dózsa György út), de biztos vagyok benne, hogy jól van :))) ja, és azt is élvezi, hogy magyarul beszélnek körülötte! Aki tudja mi a honvágy, az most ezt nagyon érti. :)

A beszámoló folyt köv. Mondjuk egy átlagos napról.

Jó éjszakát!

:)

... hogy mi történt valójában. Hétfőn hívtam a területi vezetőt (area manager), persze üzenetrögzítő. Aztán hívtam az asszisztensét (operational support manager, ez Paul. Lényegében ő dolgozik a területi vezető helyett), persze szintén üzenetrögzítő. Mindkettőre hagytam üzenetet, sűrgős visszahívást kérve. Paul vissza is hívott... nem sikerült megnyugtatnia... Mire beértem a patikába (ami nekem a 12.), addigra ott volt (mint kiderült egy ott dolgozónak elszarták a fizetését és azt kellett intéznie...). Persze sikerült totálisan eltévednem, adrenalinszintem az egekben, 38 fontból valahogy nem tudok navigációs szart venni... De akkor épp ez zavart a legkevésbé. Paul ügyködött az irodai gépen, én megpróbáltam lenyugodni, de sikerült megtalálnom a legjobb tevékenységet, amivel az ellenkezőjét értem el: felhívtam a lloyds fizetési osztályát (payroll dep.).

Valaki azt mondta nekik, hogy otthagytam a céget.

Törölve voltam a rendszerből.

Szerintetek hogy történhet meg ilyen??? Sajnos nem tudtam függetleníteni magam a történtektől... azt hittem ott esek össze. Minden hó 26-án van fizunap, ott álltam 29-én, több mint egy éve vagyok ebben a ... országban és még látni sem láttam egy rendes fizut (persze ennek hosszú előzménye van a drága kamarával). De, hogy az augusztusi fizetésemet is elszúrják, utána meg még fizut sem kapok... és mindemellett ugráltatnak össze-vissza... Paul se értette, hogy történhetett, persze próbálta megmagyarázni. Ő legalább elnézést kért, aztán mondta, hogy péntekre megkapom a fizetésem (az augusztusi különbözetet is). Erre csak annyit tudtam mondani: sajnálom, de az nem elég! (hétvégén nem részletezi a bank hogy miket vontak már le és miket nem, ezért nagy gázban voltunk. Az albérleti díj, rezsi (villany, gáz), autóbiztosítás és ingatlanadó már levonódott, de október elsején még plusszban levonódott a tv díja és a víz is. Ez utóbbi kettőt csak úgy sikerült megoldani, hogy amikor Paul-nak mondtam, hogy péntek túl késő, akkor az ottani kasszából kivett egy összeget és odaadta. Azzal el is rohantam a bankba és betettem (így tudták levonni a két utóbbit). Addigra viszont annyira kimerültem, hogy képtelen voltam a munkámra koncentrálni. (Paul közben elment)

Közben drága Margaret hívott a szerda miatt... mondtam neki a fogászatot. Pár perc múlva Paul hív a fogászat miatt (!). Igazán nem értem.. el kell nekik magyarázni, hogy egy terhes nőnek kifejezetten ajánlott hogy elmenjen a fogászatra??? Valahogy elmondtam Paul-nak, hogy miért szerda délután stb. (az érdekelte, hogy konkrét tennivaló van-e, vagy csak ellenőrzésre megyek... Konkrét, mondtam, de basszus és ha csak ellenőrzésre mennék??? gondoltam... de a kérdése az volt, hogy utána (merthogy elméletileg délelőtt dolgozom) még vissza tudnék-e menni dolgozni!!!!!!!?????? Na, ekkor beleröhögtem a telefonba! És abban a pillanatban megragadtam a lehetőséget és azt találtam mondani, hogy Paul én legszívesebben most azonnal hazamennék. Nem tudok dolgozni (lábam remegett, bőgésen túl voltam, fejem szétrobbant) Fizetést nem kaptam és még továbbra is ugráltatnak. NEM. Paul valamivel megértőbbnek mutatkozott. Ugyancsak pár perc elteltével (vagy mittudomén, az időérzékem már rég nem működött), Margaret hívott, hogy akkor ma meg holnap Manchester Road (ez a 12. patika) és szerda-csüt-péntek otthon maradok. Ez életmentő volt.

A területi vezetővel azóta sem beszéltem. Nem hívott vissza.

Megint, ismét, újra és még mindig... minősíthetetlen dolgot tudok csak írni... de ezt komolyan nem tudom minősíteni... a múlt havi fizetésemet elszúrták, ahogy írtam... a mostanit is elszúrták, de most sikerült annyira elszúrniuk, hogy semmilyen fizetést nem kaptam!!!

Lesz vagy 3 telefonhívásom hétfőn reggel...

Melleseleg kezd betelni a pohár az ide-oda küldözgetéssel... hát lehet, hogy én eddig bírtam. Csak összehasonlításképp: a területi vezető azt ígérte a megbeszélésen, amikor letelt a gyakorlatom, hogy nem szereti ha mindig új patikába küldik a helyetteseket, ezért 3-4 patikában leszek rendszeresen... Valóság: ezidáig (augusztus eleje óta!) 11 (tizenegy) patikában voltam már és a jövőhéten 3 újba kell mennem! Képesek egy terhes nőt ide-oda küldözgetni! Mit mondjak erre??? Legfeljebb annyit, hogy tiszta hülye vagyok...

Ami a hab a tortán, hogy mindezek felett a legnagyobb "nemtörődömséggel" viszonyulnak az egészhez! (Persze udvarias bla-bla szöveggel előadva!). A közöny és a trehányság országa (pont ezt próbálják ellensúlyozni a hatalmas jótékonykodással) Képmutatás az egész. Elnézést, senkit nem akarok ezzel megbántani, ez szubjektív vélemény, amit - sajnos - sikerül megtapasztalnom...

Ja, csak még 1 érdekesség: Múlthét szerdán telefonon sikerült összehozni egy fogászati időpontot (terheseknek különösen ajánlott, de konkrét problémám is van). A lényeg, hogy a következő hétre mondanom kellett egy időpontot és úgy gondoltam, hogy mivel egyedül a szerdámat nem tudták még megmondani, hogy hova kell mennem (és ezidáig az volt a félnapom), ezért szerda délutánra tetettem. Másnap jóindulatúan felhívom Margaret-et (ő lett a beosztó... szeptembertől. Róla ígérték, hogy majd amikor az az iroda veszi át a beosztásokat, akkor rendeződik az egész... (na ez a bla-bla)). Szóval mondom neki, hogy csak szólni szeretnék, hogy úgy ossza be, hogy tudjon róla, délután fogászatra kell mennem. Erre kiosztott (!), hogy tegyem át másik időpontra, mert a szerdai nap nagyon nem jó (de még akkor se tudta megmondani, hogy hova kell majd mennem szerdán!!!), meg problémás stb stb... azt hittem leüvöltöm a fejét... (persze nem jött össze, mert angolul megvédeni magam nagyon nem sikerül, főleg amikor levegőt se kapok a ledöbbenéstől! Életemben nem csináltam még ilyet, de -miután lenyugodtam, eldöntöttem hogy soha többet nem szólok neki - majd amikor felhív a szerda miatt (valószínűleg kedd délután...) közlöm majd vele, hogy bocsi, de nem sikerült átraknom az időpontot... és majd megoldja ahogy tudja, elvégre ez a feladata... (azt már nem is mondom, hogy még fizetést se kapok...)

Szóval totálisan tele van velük a hócipőm (és nagyon nagyon kultúráltan fejeztem most ki magam). Ha a következő napokban nem oldják meg a fizetésemet, akkor nagy bajban leszünk, de úgy csinálom, hogy ők is... (végül is Cleckheaton-ban már ismerek egy munkajogászt Dani régebbi hasonló problémái miatt...) De most komolyan kérdezem: tényleg ilyen dolgokkal kell foglalkoznom??? Ez a fantasztikus Anglia... büszkék lehetnek rá mondhatom...

Ez most egy örömkiáltás...

Egyedül vezettem az autót és mentem vele munkába! Ennek örömére amikor megérkeztem kiderült, hogy már van 1-1 gyógyszerész a patikában (és az emeleten is), vagyis megint elszúrták a beosztásokat. Ha jól veszem ki, úgy tűnik Sunny ki akarja túrni Pault, mert közöttük valahogy nem működik a kommunikáció (nem közölte Paul-lal, hogy valakit már beosztott ebbe a patikába...) Így engem átküldtek egy másikba. Szóval gyakorolhattam a vezetést :) egy darabig ezt lehet csinálni, pontosan nem tudom én meddig fogom bírni, mindenkinek más a "eltűrő"-képessége :) Én csak reménykedem, hogy minél hamarabb rendeződik ez a beosztásos dolog és végre egy ember (inkább Paul) fogja kézbevenni... A röhej az egészben, hogy egy kedves ismerősöm hasonló szituban dolgozik ("relief"-ként) kb 300 km-re innen délre (ugyanúgy a lloyds-nak) és ott sincsenek a helyzet magaslatán a beosztásokkal (magyarul: őt is ugyanúgy "rángatják" ide-oda, mint engem). No hát csináljuk így egy darabig... (ja, az ő fizuját is elszúrták, pedig ő még előtte a biztonság kedvéért betelefonált a központba). Mikor Pault kérdeztem az ügyben, kiderült, hogy igenis automatikusan kellett volna hogy utalják a normális fizut... Mit lehet erre mondani?

Dani a héten 12 órázik, sok a munka bent, nem tudom hogy bírja! Elég kemény. Ja, és Daninak egy nagy elismerés ország-világ előtt: ma hullafáradtan még el is mosogatott mire hazaértem! (és utána ment kóruspróbára...)

Alakul

A vezetés mindenképp. Dani képes elviselni a bepánikolásaimat minden egyes gyakorlás előtt, így tegnap is meg ma is vezettem. Azokat az utakat járjuk be ahova eddig dolgozni jártam. Persze sikerült egyszer lefulladnom egy kereszteződésben, ahol jobbra készültem fordulni, de a szembejövőket ugye el kell előbb engedni... de ahogy visszaemlékszem mindenki nyugodtan várta, hogy elinduljak, így sikerült arra koncentrálni hogy újra beindítsam az autót. Pedig mögöttem is voltak. Végül is nem volt gáz. Ha belegondolok még bátorít is egy kicsit, hogy a háromsávos körforgalomban se volt gond... lassan lehet(ne) arra fókuszálni, hogy nézzem azt is merre megyünk :)))

Nem alakul

A beosztásom semmiképp. Szerda reggel tök nyugisan csücsülök a második buszon (mert ez már azt jelenti, hogy egyrészt megtaláltam melyik busz kell, az honnan indul és a buszvezetőnek is el tudtam magyarázni, hogy hol szeretnék leszállni és hogy szóljon), amikor csörög a telefonom. Sunny nevezetű hölgyemény hívott (ő mondja meg hogy mikor melyik patikába kell mennem... a 3 hét alatt folyamatosan ígérgeti, hogy mostmár személyesen is találkozunk, mert beugri majd oda, ahol épp vagyok és odaadja a beosztásom, ami állítólag mostmár rendszeres lesz...). Szóval kérdezi hogy épp hol vagyok, mert a patika 8-kor nyitott. Mondom neki, a buszon ülök, nekem 9 órát mondott, még a naptáromban is benne van, határozottan emlékszem rá. (valószínűleg az volt, hogy mivel a helyszínt többször módosították - aznapit is -, az időpontot elfelejtette módosítani...) Ezidáig még nem is lenne gond, csak épp a drogosok már egy órája vártak a gyógyszerészre, az asszisztens meg addig nem nyithat ki, neki kell lekezelni a helyzetet (meg a mérges embereket) meg persze a gyógyszerésznek amikor megérkezik... örültek nekem, el lehet képzelni... (egyikőjükkel fényes nappal se találkoznék egyedül az utcán...). Szóval élmény volt elkezdeni azt a napot... Amit már végképp nem tudok kommentálni az az, amikor beszéltem Paul-lal (ő a másik ilyen szervező), és mondtam neki, hogy mégegyszer nem szeretnék ilyen szituációba kerülni, akkor elkezdett nyugtatgatni, hogy semmi baj, ez előfordul...  (mi van???)
Vajon ez az egész fog javulni, vagy csak megint túl naív vagyok? Ja! Nagyon úgy tűnik, hogy nem vagyok még elég ideje ebben az országban, mert elfelejtettem egy aranyszabályt! Éspedig: mindenért neked kell utánajárnod, még azután is, ami eredetileg nem a te feladatod lenne (vagyis harcolni kell azért, ami amúgy is járna neked)! Így voltam olyan naív, hogy amikor Paul-nak bejelentettem, hogy végre regisztráltak, dolgozhatok gyógyszerészként, akkor gondoltam ők majd szólnak a központban (head office) és a fizetésem automatikusan (he-he) változni is fog (emelkedni természetesen...). Persze tegnap sikeresen pofáraestem, mert ugyanúgy a tréninges fizetést kaptam augusztusra... Csak azt nem értem, hogy ha arra olyan gyorsan le tudtak csapni, hogy bedobjanak a mélyvízbe, akkor ezt miért nem intézték? Vagy megtehették volna, hogy legalább annyit odaböfögnek nekem, hogy "figyu, fel kell hívnod a központi irodát a fizetésed miatt". Tudom, túl sokat vártam el... remélem sikerül tanulnom belőle, most persze így utólag inzézkedhetek... élmény lesz...

Gondolom, most otthon rázzátok a fejeteket, de akkor is leírom:

DE JÓ LENNE HA OLYAN MELEG LENNE ITT IS!!! Légyszi' küldjetek egy kis meleget! Itt a hétvégén be kellett fűteni, és 4 rétegben járok dolgozni! (meleg trikó+póló+blúz+kardigán vagy mellény és így nem fázok). Ennyit a nyárról...

Nem igazán sikerült összehozni, hogy Dani leüljön blogolni :( de nem adom fel :)

Beosztások

Ha mesélné valaki nem hinném el. Az elmúlt két napban az eddig kedvenc patikámnak nevezett helyen a supervisor megfúrt. Valahol már nem is bánom, hogy áttettek onnan, mert baromi szar volt állandóan azt hallgatni, hogy most mi van (csak az rossz, hogy iszonyat kényelmes volt ide szembejárni dolgozni). Az egyedüli érthető dolog számomra az volt, hogy egy hatalmas káosz van a helyettesek irányításában. Nincs konkrétan egy ember aki ezzel foglalkozik, ebből kifolyólag mindenki mást mond. Ezt volt alkalmam megtapasztalni, amikor egyik reggel kaptam egy telefont, hogy az aznapi helyett máshova menjek, aztán kb 1 perc elteltével egy újabb telefon, hogy mégse menjek oda, hanem az eredeti patikába... 2 hét telt el és még ma is kaptam egy újabb (már képtelen vagyok számom tartani hanyadik) útvonal-változtató telefonhívást... és még nem is lett letisztázva... Ezt most vagy sikerül decemberig kibírni vagy elegem lesz belőlük és akkor beleszólok (húha, félelmetes voltam, igaz? :D )

Vezetés

Szombaton Dani hatalmas türelmének köszönhetően (ez igaz! :D ) gyakoroltam a vezetést. Ez még hihetetlenebb számomra (az angolok szervezési képességét már kezdem megszokni...). De most ezt így önmagában nem tudom érdekesen leírni, mert - hála Istennek - minden rendben ment, pedig még a forgalomba is kimentünk. Igaz remegett mindkét lábam utána és eszméletlenül elfáradtam. (Amúgy az autó pont attól a volt kolleganőmtől vettük meg, aki kifúrt...)

Próbálok inkább kevesebbet és gyakrabban írni :)

nnnna... azért mostmár végre írhatok valami fejleményt. Végre.

Augusztus 4-én, hétfőn délelőtt megérkezett a posta. Az ajtón kopogott és mivel mázli révén otthon voltam (pre-reges tréningesként heti 39 órás voltam és hétfőn csak délután jártam dolgozni, így a tréning végén) az ajánlott levelet át tudtam venni... Feladó: az itteni isten, a szakmai isten: a brit gyógyszerész kamara. Najó, abbahagyom ezt a sületlenséget: regisztráltak!!! Több mint 10 hónapja vártam erre a levélre, okmányra vagy akármire. Mivel épp föztem és ez akkora jelentőségű volt számomra, hogy fel sem tudtam fogni, felbontás után visszamentem főzni... majd egy kis idő után felhívtam a területi szervezőt /aki beoszt meg mindenfélével lehet nyaggatni/, mert neki kellett szólnom, ha megjön ez az ominózus papír. Csak üzenetrögzítőre tudtam beszélni. (Megjegyzem, már ők is várták ezt a papírt, mert baromira nincs emberük. De hát erre mit mondjak én, ha a saját országukban tesznek be egymásnak... csak mondjuk ez rajtam keresztül történt...). Szóval bementem ugyanúgy dolgozni (aznap 15.00-18.30-ig) és már hívtak is a benti számon és megkaptam a heti beosztásom (arra a hétre). Kedd, szerda és péntek: 3 különböző patika (egyikben sem voltam még), csütörtök: Leeds-ben egynapos továbbképzés. Aha. Izgalom a köböm, pedig azon a héten még "second pharmacist" lehettem, ami egy megnyugtató állapot. Igenám, én viszont igencsak szeretem a megnyugtató állapotokat, ezért így könyveltem el, hogy én mindenhol - egy jó darabig - második gyszerész leszek... tehát bármi van, tudok kihez fordulni.. A hét így le is ment, az odautazásokon kívűl még élvezni is lehetett. Sok új emberrel ismerkedhettem meg (még ha csak rövid időre is) és kivétel nélkül rendesek voltak az ottdolgozók. Mindenhol jobb volt a munkamegosztás, mint ahol gyakorlaton voltam (Cleckheaton).

Pénteken meg csak félnapos voltam, mert mennünk kellett ultrahangra a Dewsbury kórházba (másodszor). Most Pocakot sokkal jobban megvizsgálták a monitoron keresztül, hála Istennek minden rendben és megint vettünk fotókat róla (4 font volt és most "csak" kettőt kaptunk). Pontosan 20 hét 3 naposak voltunk akkor.

Mélyvíz

Még pénteken este (és még örülhetek, hogy nem vasárnap este) telefonon megkaptam a következő heti beosztásom. Hétfő, kedd: Town street (itt a szomszédban, ahol kezdtem és ahova nagyon szívesen megyek), szerda: Wibsey (Bradford egyik része) csütörtök, péntek: Thornbury (Bradford másik részén). Mivel az utóbbi kettő semmit nem mondott nekem, azt mondtam: rendben. Majd ha minden működik, akkor ezek lesznek az állandó helyeim (azóta a szerdait megváltoztatták: Butler street, Bradford lett). Igenám, csakhogy én abba a tudatban voltam, hogy második leszek, így a volt főnökömmel újra együtt dolgozhatok. (Mondjuk pénteken amikor beugortam hozzájuk, akkor Sue mondta, hogy ő nem lesz hétfőn és kedden) meg hát abból is következtethettem volna, hogy az időpontok pont a nyitvatartásokkal egyeztek meg... szóval nem használva az eszemet, én hétfőn úgy mentem át ebbe a patikába, hogy jönni fog egy gyszerész is... aztán telt-múlt az idő és nem jött (közben ment minden a maga normális kerékvágásában, ellenőriztem a gyszereket, tanácsot adtam stb). A legfurább az egészben az volt, ahogy a többiek ezt lereagálták: majdhogynem bepánikoltak (főleg az egyikőjük, a "supervisor"), hogy akkor most mi lesz?! Mert hát nekem nincs tapasztalatom, nem vagyok olyan gyors, és különben is itt van ez a rengeteg ellenrőriznivaló amik az otthonokba mennek (nursing homes). Úgyhogy volt telefonálgatás meg minden, megigérték, hogy másnap (kedden) jönni fog aki szokott (egy külsős helyettes (locum)). (A belsős helyettes, tehát aki a lloyds-nak dolgozik, az a "relief". Mint ami most én is vagyok). Szóval kedden csak "nursing home"-os gyszereket ellenőriztem, de megcsináltam! (én magam sem hittem el) Aztán a nap folyamán kezdett világossá válni, hogy akik eddig Sue-t helyettesítették, Oliver ( a spanyol gyszerész, akitől olvadoznak az angol asszisztensek (szinte mindegyik patikában ismerik és hát persze emlékeznek rá)) és Zahida, aki egy nagyon szimpatikus helyettes, pár napot dolgoztunk együtt amikor tréningeztem össze-vissza, és őt nagyon megszerették (főleg a "supervisor") és én most "kiütöttem" ezt a két embert innen, mert ideraktak... Eléggé nagy pofáraesés volt... a legrosszabb az egészben, hogy nincs ott az angolom, hogy ezt a helyzetet el tudtam volna "ütni" valami poénnal... szar volt... ott ahova nagyon szívesen mentem... (rájöttem, hogy én Sue-val dolgoztam nagyon szívesen, de ez a lehetőség nem áll fenn, mivel nagyon ritkán raknak be 2 gyszerészt ugyanabba a patikába). Ez van. Hétfőn és kedden megyek ide a szomszédba, egyedül. Csak nem lesz olyan rossz...

Szóval be lettem dobva a mélyvízbe... kicsit rémisztő, de lehet élvezni (kivéve amikor bejön egy beteg és véletlenül se beszélne tisztán és érthetően, de csak mondja és mondja hogy mi a baja, én meg nagy bölcsen nézek rá és próbálom kitalálni, hogy akkor most mi van??!!)

Viszont a csütörtök-pénteki (tegnap+ma) "thornbury"-s "patikát" el kell mesélnem! Tudom, hogy hihetetlen, pedig igaz. Szóval a Morrisons parkolójában (ez olyan, mint a tesco például) van egy kabin. Ez a patika. Ami hihetetlen, az az, hogy se wc, se víz. Ez mondjuk zuhogó esőben izgalmas, amikor a közeli rendelőbe járunk át klotyóra, vagy ha az bezárt, akkor a bevásárlóközpontba... A víz szimplán a szappanos kézmosás miatt hiányzik, főleg a drogosok után akiket felügyelnem kell, hogy valóban bevették/megitták-e a pótszerüket. Némelyikükre ráférne egy kiadós mosdás... Ebben a patikában/kabinban 2 ázsiai leányzó tartja a frontot (egyikük részmunkaidős mert máshol is dolgozik), akik testvérek. Nagyon aranyosak és segítőkészek. Mivel ezen a területen nagyon sok ázsiai él akik között vannak olyanok is, akik annak ellenére hogy vagy 30 éve itt laknak nem beszélnek angolul (csütörtökön aláiratattam egy receptet egy teljesen befátyolozott nővel... ahogy el kezdett írni rádöbbentem, hogy valószínűleg a nevén kívűl nem tud mást leírni. Egy 4 éves kisfiúval volt) szóval Noreen meg a húga rendezik le ezeket az ügyeket. Vicces. Itt vagyok Angliában, nekem is vannak nehézségeim a nyelvvel és közben egy másik nyelven (urdu?) intézik emberek a dolgaikat. Noreen mesélte, hogy ők már élvezik ahogy az odapottyanó helyetteseket sokként éri a hír, hogy se wc, se víz (nekem is az volt... ) Ennek ellenére úgy érzem adok egy esélyt a dolognak, szóval egyenlőre nem szaladok a lloyds-os szervezőhöz hogy tegyenek máshova. Kicsit kihívásnak érzem a dolgot, meg hát hetente 2 nap. Kibírhatónak tűnik :)))

Dani helyzetébe nem kezdek bele, így is abnormálisan hosszú lett a mai bejegyzésem (ja! hogy már holnap van! :))) Szóval hátha összejön a hétvégén végre, hogy írjon ő is ebbe a blogba, és jobb ha ő meséli el mi van. Nekem csak az jut eszembe az egészről: sokról ami értelmetlennek látszik, lehet hogy mégis az az út amire lépni kell. Még akkor is ha nem tudod megmagyarázni.

Jó éjt :)