A ködös Albionban

No akkor, miután kínlódtam egy sort a wordpress.com-mal, majd elhatároztam, hogy visszatérek a (z általam sokat szidott) blog.hu-ra (megj. nem biztos, hogy nem velem volt/van a baj), majd meg(villám)látogattam más blogos oldalakat, úgy döntöttem, hogy maradok a wordpress.com-nál (ha már egyszer írtam is oda végre egy bejegyzést), viszont nem zárom hétpecsétes lakat alá (majd megpróbálok disztingválni... Nem mintha nem vállalnám fel a véleményem, csak az a gondom, hogy se megbántani, se félreérthető helyzetbe kerülni nem szeretnék). Szóval itt a cím: velence.wordpress.com

Olvassátok szeretettel és empátiával, de kritikusan is meg elgondolkodva meg ahogy jólesik :)  (Meg sok kitartással...)  :)  

 Sziasztok. Vagyok, vagyunk, meg lényegében minden rendben. Nem magyarázkodásképp, de tényleg le szeretném írni a hosszú hallgatásom okait. Csak röviden. Minthogy a cuccaink 3 helyen is el voltak szórva, apránként jöttek, adagokban a dobozok (és még mindig lennének...). Júniustól pedig -teljes időben - beindult a munka. Nem panaszkodásképp írom, de Zsomi mellett a pakolás enyhén szólva kimerítő. Mivel a franc tudja előre, hogy épp bababarát holmi van-e a dobozokban, max egy szemhunyásnyira lehet elnézni. Nagyon nagy szortírozás közepette vagyunk még mindig. Jótanácsként mondom, nem szabad felhalmozni a cuccokat. (Amúgy ez egy igen erőteljes különbség a két hely között. Itthon mindenki gyűjt, félretesz, "Jó lesz ez még valamire". Persze megvan ennek a masszív oka, de ettől függetlenül a jótékonysági boltok hihetetlenül hiányoznak...) Más okból szintén jöttek a dobozok, amikkel ugyancsak foglalkozni kellett, közben Dani (még májusban) megvédte a diplomáját, meg el is ment nyelvvizsgázni (az eredményt még várjuk), aztán én meg - jelentős késéssel - jelentkeztem az őszi szakvizsgára, amit el sem tudok képzelni, hogy a túróba lesz (semmi anyagom nincs hozzá). Közben volt egy egyhetes szusszanásunk Keszthelyen, a Georgikumban, ahol egy 1907-ben készült mezőgazdasági gőzgépen zötyöghettünk (és mit gondoltok hol gyártották? John Fowler Ltd, Leeds.)  :) Nade, visszatérve az eredeti témára. Azt se panaszkodásképp írom, sőt baromi jól esik: szóval még egy hétvégénk se volt "nyugis", mindig jött valaki, vagy mi mentünk. Hú, lényegében össze se lehet hasonlítani az angliai hétvégékkel. Mondjuk ebben biztos, hogy közrejátszik az is, hogy üdülőhelyen lakunk (télen, gondolom csendesebb lesz). Rengeteg írhatnék van bennem, de ígérni nem merek. Az biztos, hogy ezt a blogot nem folytatom, elvégre már nem a ködös Albionban vagyunk (hanem a napos Velencén hehe, írhatnám, ami önmagában igaz, de nemcsak fehér van meg fekete...). A bloghely már megvan, próbálom kiismerni, viszont nem lesz ennyire nyilvános. Nem szeretnék senki elől eltűnni, kérésre szívesen megadom majd a címet. (Csak szeretném tudni konkrétabban, hogy kik olvassák az észrevételeimet, mert nem biztos, hogy teljesen diplomatikus tudok maradni...). 

Nagyon-nagyon hiányoznak nekem azok a blogok, akiket anno olvastam... valahogy át kell csoportosítanom a 24 órámat (biztos, hogy 24?)  :)

Csak összecsapva: az út olyan volt, hogy jobbat nem kívánhattam volna! Féltem, hogy az izgő-mozgó, mindent kipróbáló Zsomi (meg persze én magam) hogy fogja bírni a repülőutat, meg csak szimplán hogy megyek el klotyóra a repülőn, hiszen idegen helyen sírva fakad ha eltünök és ugye azok a kis fülkék nagyon kicsik. No, Zsomi a felszállás utáni pillanatban bealudt (eddig csak a kiságy vagy az autósülés jöhetett szóba elalvás témában) és bő másfél órát aludt az ölemben vagyis az út 3/4 részét. Amikor felébredt, akkor is jókisfiú módjára szépen elvolt (mondjuk nagy mázli volt, hogy a 3as ülést teljes egészében birtokolhattuk). Aztán a klotyó-problémában is teljesen meglepedt. Egy néni felajánlotta, hogy vigyáz rá, amíg eltünök, és azalatt is szépen elvolt.

Daniék - a kezdeti nehézségek ellenére - időben elindultak és minden a tervek szerint haladt (sőt az esti megérkezés helyett délutáni sikerült!). Legnagyobb rizikó itthon volt Magyarországon, az esőzések miatt, merthogy a 81-es úton mentek a cél felé, ahol aznap este már lezárásokat mondott be a rádió. De a lényeg: minden rendben :)

Köszönöm a jókívánságokat!

UI.: Második este volt nagyon nehéz. Zsomi nagyon sírt, kereste a kiságyát, a megszokott környezetet és persze apát (első este későn érkeztünk meg, úgyhogy bealudt hamar). Annyira keserves volt az egész (mindeközben tudom, hogy az már nem jön többé vissza...) vele együtt sírtam én is (jókis megnyugtató anya vagyok, nem?) Aztán azóta egyre rövidebb ideig sír, hamarabb megnyugszik, de nem jöhetek ki a szobából, amíg el nem alszik. Újra meg kell majd szoknia... (ezt nem gondoltam volna, hogy ennyire megmarad benne a hely). Nappal nincs semmi gond. Jaaaj, de rendezkednék már! Türelem, türelem... ezt mondogatom Zsominak is :)

Ahogy ilyenkor lenni szokott: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ (nem lehet időben elkezdni pakolni... olyan egyszerűen nem létezik, hogy azt mondja az ember: ezt szépen, normális tempóban megcsináltuk, semmit nem hagytunk ki, minden elintézve) Najó, biztos létezik valakiknek, de nem nekem/ünk... (mentségemre szolgálHATna, hogy Kisprüntyőnk, a drága nem bírja a ragasztószalag hangját... mindig elsírja magát, szóval korlátozva van a sebesség (épp most lehetne pakolni, amikor alszik), de lezárni meg muszáj a dobozokat mert óvatlan pillanatban újra előkerül a tartalma... de hát fel kell fedeznie a világot :)

Ha minden jól megy, a mobil- és internet szerződések elintéződnek (folyamatban), a családi pótlék lemondva, TVdíj, víz, council tax (ingatlanadó) lemondva, pár bútor végre új gazdát talált (pár még elszállításra vár), hátra van még a kamarai tagságom, a villany/gáz óraállások beolvasása, a posta átirányítása, adó intézése, munkáltatói papírok beszerzése, autóbiztosítás lemondása és még sorolhatnám... Az eredeti kisbusz lerobbant Spanyolországban (juj), úgyhogy egy másikkal jönnek ki értünk, reméljük nem lesz gond.

Annyi mindent szerettem volna még írni... nagyon el vagyok maradva... pl a windermere-i kirándulásról a Tóvidéken (Lake District), ahol kínai turisták lefényképeztek minket (hihi). A vidék lenyűgöző, sajnálom, hogy nem jutottunk el ide hamarabb (és többször). Aki teheti látogassa meg.

Vagy Sue-ék meghívásáról, ami nagyon jól sikerült. (Dani finom meggylevest főzött, utána meg vörösboros marhapöri volt nokedlivel, majd somlói galuska (házilag, szintén Dani SK) Jó, hogy voltak olyan események, amelyek a mérleg másik serpenyőjét nyomják... 

Tegnap meg azt álmodtam, hogy elfelejtettem beugrani szemközt a patikába elköszönni... nagyon rossz érzés volt. Közben meg képes voltam elpityeredni azon, hogy csak az elköszönésre gondoltam... hogy is írjam... nem a jó emlékeket "siratom", hanem a mélységét az emlékeknek. Annyira kemény volt, annyira szélsőséges érzelmileg (magamhoz mérten), amin keresztül kellett menni. Csak hogy egy "kedvenc" kérdésre - összegzésképp - válaszoljak: nem bántam meg. Mindenből lehet tanulni és hogy ne közhelyezzek itt tovább: kitudja mi lett volna ha. :) Mit sajnálok itthagyni?

Lakás: a sok hibája ellenére én megszerettem (az első többszobás albérletünk. Pedig a legalacsonyabb kategóriás csoportba tartozik az ingatlanadó szempontjából). Ebben nagy szerepe van persze Zsominak is. De emlékszem, úgy csöppent ez a lakás az életembe, mint egy mentőöv. Igaz penészedik, nincs semmi kertje, a pincéje nagyon vizes (és csak oda lehetett bekötni a mosógépet), a csapok borzalmasak (kicsik és különállók ugye. Kész élvezet volt öblögetni pl egy lábast), de akkor is szerettem, mert klassz volt, hogy pont előttem volt felújítva. Itt próbáltuk kialakítani a mi kis világunkat, megvidámítani ami nehezen vagy egyáltalán nem ment, jól érezni magunkat (még Dani is) :D De úgy érzem, lejárt az ideje az életünkben. Itt az idő továbblépni.

Autó: totál be voltam tojva, hogy Malcolm nagy autó (pedig nem is számít annak, Ford Mondeo), aztán megszerettem, nagyon nagyon. Megjártuk vele Európát, nagyon szép emlék marad. 

Ügyfélszolgálat: mondjátok, hogy otthon is lesz olyan, amikor mondjuk lemondok egy mobilszerződést és kedvesen megkérdezik, miért? a végén sok szerencsét kívánnak és minden jót... ugye van (vagy legalább lesz) otthon ilyen?! (najó, nem kell mondani semmit... inkább) Nagyon megszoktam és megszerettem, hogy amikor a saját pénzemet felveszem az automatából, akkor semmit nem vonnak le (és nem kell sakkoznom, hogy melyik automata, meg hányszor egy hónapban stb stb)! Ugye van/lesz hasonló, hogy a hajótársaságnál a telefonálás során rendszámcserélés alatt az ügyintéző viccesen megjegyzi, hogy úgy hallja van egy kis csöppség a társaságomban. :))) (De lehet, hogy ezek csak azért tünnek nekem "nagy" dolgoknak, mert idegen országban vagyunk)

Bolhapiac, "cseriti soppok": a megunt cuccok kereskedelme. (nem tudom otthon ez mennyire megy, tudom van vatera meg teszvesz) Nagyon jó, hogy az ember ezekre könnyen rátalál és részese lehet ennek (akár vevőként akár eladóként). Azt szerettem benne, hogy baromira ki lehet fogni, persze szerencsével, a jó üzletet :)

És ami nem fog hiányozni:

Kivülállóság érzése. Ez, tudom, nagyon szubjektív dolog. Van, amikor otthon is megvan (bizonyos fokig). Most mondhatnám, hogy ez más, de hát nem látok bele másokba :) (de amúgy tényleg más).  :))) Meg van, akit ez nem zavar annyira (ezt is megértem). Szerintem is igaz, hogy az angolok (is) megtartják a 3 lépés távolságot (ritka kivételek vannak). Van akinek ez alapból probléma, van akinek nem és van akit néha zavar csak (én ez utóbbi vagyok) Bár az adott szituációk különbözhetnek. Egy példa: nem tudtam jól viselni, amikor az autónkat megdobták tojással. Később már nem foglalkoztatott. (tudom, a 3lépés nem ugyanaz, mint a tojásdobálás)

szabadság: a vendégmunkás nyaralása nem nyaralás. Olyankor hazamegy, de az nem ugyanaz. Ezt mondjuk teljesen ellensúlyozza az, hogy ha az adott országban megy el megnézni valamit, az meg olyan, mintha nyaralna :)

szél: direkt nem időjárást írtam, mert nekem nem vészes általánosságban. Egyedül a széllel nem barátkoztam meg, pontosan ezzel a széllel, mert vagy nagyon csíp, vagy ha nem, akkor is leviszi az ember fejét.

Nyelv: ez egy kicsit kakukktojás. Ami nem fog hiányozni, hogy sokszor éreztem totál hülyének magam, amikor nem értettem a szavak "másik jelentését". Ez nem jött át nekem. (Igaz, ez az anyanyelvemen is előfordul) Ez sok év után - gondolom, vagy magánszorgalomból lehet fejleszteni. Embere válogatja. A korábban említett helyzetem miatt (8 hónap Kim mellett), szerintem teljesen érthető, hogy küzdöttem. Az is igaz, hogy nagy mennyiségben és töményen jött, sőt zúdult rám egy olyan nyelv, amit tanultam ugyan iskolapadban (nem anyanyelvi tanároktól, igaz voltam anyanyelvi környezetben is), de valamiért nehezen léptem túl azon, hogy olyanokat hallottam itt, amiért a suliban angolórán 1-es járt... Ez biztos nem jelentett volna ekkora gondot nekem, ha fiatalabb korban kerülök ki (merthogy én már óóóólyan öreg vagyok ám).

Érdekességképp el szeretném mesélni, hogy még anno amikor idepottyantam, lakott itt egy norvég család két óviskorú lánykával. (Ők segítettek keresni az ellopott autónkat) Már régen hazaköltöztek Norvégiába. A napokban cseteltem velük és azt mondták, hogy a legjobb döntésük volt ez a költözés. (Pedig nem is kérdeztem rá) Nehéz ezt megmagyarázni, mert az ember nem akarja leírni ezt a helyet. Nyílván lehet szeretni, meg vannak jó dolgok, de mindig ott a DE. (meg vannak negatívumok is persze). Emlékszem, akkor búcsúzásképp Danival készítettünk nekik egy kis füzetecskét, amibe Magyarországról ragasztottunk (meg rajzoltunk vicces) képeket (turisztikai lapokból, nevezetességek, történetek) és azóta szeretnének ellátogatni Mo-ra. :)

A "lista" vagy "összegzés" nem teljes (meg nagyon szubjektív természetesen).  Nem hiszem, hogy most egy jódarabig lesz lehetőségem blogot írni (net lesz hébe-hóba). Légyszi' szorítsatok, hogy minden rendben menjen az úton (Zsomi meg én repülünk 13-án, Daniék pedig 15-én indulnak neki szárazföldön (meg Dover-Calais kompon) az útnak).

A blogról: tudom, folytatni kéne, jó lenne, de bizonytalan vagyok. Nem mintha Magyarországon nem lenne mit írni, de - lássuk be - az nem ugyanaz. Tőlem baromi messze állt a blogozás (olvasás is!). Ezt az itteni élet indította el. Nem bánom, sőt... de tényleg nem tudom mi lesz, hogy lesz. Sokat beszélgettünk erről Danival. Amikor kijöttem, a totális ismeretlenbe csöppentem. Talán pont ez volt a könnyebbsége. Most nem totális (csak kicsit) ismeretlen, viszont mi változtunk. Az biztos. Ezért nem tudom, mi lesz. Meglátjuk.

Köszönöm, hogy olvastatok, szóltatok, írtatok, vagytok!

Nem tűnök el, ígérem :)

Nem gondoltam volna, hogy az eddigieknél mégjobban eldurvulnak a dolgok. Múlthét kedden már reggel kiakasztott Kim. De ez már az utolsó csepp volt a pohárban... (Nem akarok senkit se fárasztani a részletekkel, rövidre fogva: szimplán megmásította (megint) azt, amit pár nappal azelőtt mondott és ráadásul rámfogta az egészet, mindezt olyan stílusban, hogy még mindig kiráz a hideg ha eszembejut. Ettől annyira kibuktam, hogy képtelen voltam vele egy légtérben maradni...) Hívtam a koordinátort, hogy tudna-e valakit ideküldeni, meg hívtam Steve-t, hogy a maradék 9 napban mehetnék-e máshova, akár cserével vagy nekem tökmindegy hogy, csak ne kelljen ebbe a brancsba mennem. Nem örültem, hogy ilyeneket kértem, de ez már extrém eset volt. Akkor már olyan állapotban voltam, hogy mindketten rögtön intézkedtek, iszonyú rendesek voltak és már aznap délután máshova mehettem. Annak a nőnek VALÓBAN kezelésre kellene mennie, nem szódobálásból mondom... Az azóta eltelt munkanapokat olyannak érzem, mintha regenerálódáson mennék keresztül (csak egy példával élve: le vagyok döbbenve, hogy milyen jó hangulat lehet egy munkahelyen! Teljesen elszoktam ettől...) Az élet paradoxona, hogy szinte ugyanazokba a patikákba kerültem vissza, mint a "gyesem" előtt, vagyis ahol nagypocakkal voltam (van olyan hely, ahol az egyik asszisztens is babát várt, akkor majdnem egyidőre voltunk kiírva és azóta (2008 nov) nem is találkoztunk! Ráadásul így el is tudok köszönni ezektől az emberektől, akik között sok szimpatikus van és örülök, hogy még találkozhat(t)unk. Sőt (még tudom tetézni), a különböző helyeken tudtam mutatni hasznos dolgokat, amiket ők pont nem tudtak (meg ők is nekem, amiket majd megmutathatok máshol). Aztán volt, hogy kisegíthettem Gemmát (koordinátor), mert - bár kicsit húztam a fogam, de - felajánlottam, hogy maradok este 8-ig azon a helyen, ahova aznap küldött (elég kemény volt 9-re mentem és akkor még úgy volt, hogy 5-ig maradok, ezen csodálkoztak az ott dolgozók, mert a vezető csak 4-ig tudott maradni (amiről Gemma megfeledkezett), szóval senki nem lett volna 5-8-ig). Ma pénteken meg egy - számomra teljesen - vadiúj patikában voltam, egyetlen hátránya, hogy baromi messze van tőlünk (1 óra autóval, több dugóval megspékelve), viszont - kiérve Bradfordról - a táj gyönyörű, nagyon hangulatos kisváros (Ilkley) és a csapat is nagyon jó. A patika vezetője kenyai származású fiatal srác és még ő is hallott Kimről... (most hétfőn munkaszüneti nap, azt terveztük, hogy elmegyünk Ilkley-be kirándulni, majd készítek jó sok képet). Hétfőn meg kedden pedig a szemközti patikába voltam beosztva, nagyon nagyon fura volt újra itt lenni (csak ha valaki nem olvasta esetleg, itt kezdtem anno... régen, vagy leaglább is nekem oly' régnek tűnik... akkora a változás. Itt volt az, hogy az első pár percben kb sikítva rohantam volna ki a patikából...)  hehe :))) Naszóval, mivel túlóráztam egy jóadagot, ezért szabadnapot kaptam, így oldalt a visszaszámlálóm nem a teljes valóságot mutatja... össz-vissz 2 napom maradt, (azok is rövidebbek, mert 7-7 órásak) és ez hihetetlen. Nem tudom miért...

... és még mindig nem kezdtünk el pakolni...

Egy kis magyarázatot szeretnék fűzni az oldalt található visszaszámlálókhoz. Ha az egérrel rámentek külön-külön, akkor felugrik, hogy a fölső visszaszámláló az utolsó munkanapomat jelzi a Lloyds-nál (és a Kim elviselhetelenségéből való szabadulást), a másik viszont amikor Zsomi meg én felröppenünk (remélhetőleg nem lesz több vulkánkitörés Izlandon (se)) és nem látjuk jódarabig ezt a szigetet. Ez utóbbi nagyon kusza bennem, túl sok mindenen mentem (és aztán mentünk) keresztül. Igen, több volt a rossz, úgy érzem, de összességében nem bántam meg. Igaz, az volt a tervben, hogy hatalmas erőkkel pénzt gyűjtünk és hipp-hopp lakást (Urambocsá' kertes házikót) veszünk otthon. De ez 2 dolog miatt nem jött össze. Időrendben:

1, a KB kamara (a KB egy káromkodásnak a rövidítése), akik nem fogadták el a papírom, összesen 2 hónapos 5öd éves gyakorlat-különbség miatt (leszarva hogy azután dolgoztam végzettként 14 hónapot). Emiatt volt ugye a 4+6 hós pre-reges (pre-registration pharmacist) gyakorlatom itt, fele fizuért. Ezt az okot szívesen kihagytam volna!

2, Zsomi, "ezt" az indokot semmi pénzért nem hagytam volna ki :D :D :D Szóval nem jött össze a terv. De ugye nemcsak anyagiakban mér az ember (mindennek ellenére...), mert (Zsomin kívűl) ott vannak a tapasztalatok, az emberek, a tájak (jaaa, most jut eszembe, voltunk kirándulni... na majd ha feltöltöttem a képeket, írok róla).

Már gondolatban írom a listám arról, hogy mi fog hiányzoni és mi nem. Még nem teljes, de majd nekiülök és leírom. Érdekes megfigyelésünk volt Danival: ahogy konkretizálódott a hazaköltözésünk, előjött a turista-fíling (szigorúan hunglish-ül). Ez alatt azt értem, hogy jobban érezzük magunkat :)  (tudom, tudom, otthon majd el fog tünni)  :)))

Méricskélünk, tervezgetünk, szortírozunk, válogatunk, hírdetgetünk, árulgatunk, elmélkedünk (Dani csakis zenélés közben, meg hébe-hóba esszéírás alatt. Megj: nem hébe-hóba esszétír, hanem az esszéírás alatt hébe-hóba elmélkedik.)

Na, ez a bejegyzés is jól kezdődik :P

Egyik vasárnap Dani kivitt a karbucéra (bolhapiac) egy pár dolgot, hogy mégis valami visszajöjjön az árukból (ilyenkor jön rá az ember, hogy egy csomó - nem is igazán fontos - dolgot fölöslegesen felhalmozott). Egyikőnk sincs megáldva kereskedői képességekkel, de mégis megérte, mert 20 fontot sikerült megkeresni :))) Volt egy aranyos szitu. Mivel egy másik magyarral volt, egy dél-vietnámi nézelődő meghallotta őket magyarul beszélni. Odaszólt Daniékhoz, hogy csaknem magyarok-e (magyarul...). A lényeg, hogy beszédbe elegyedtek, otthon a Műszakin tanult a potenciális vevőnk stb stb. Aztán nézegette az egyik kislámpánkat, majd elkezdett alkudozni rá ezzel a mondattal: "... hát magyarok vagyunk, nem?"  :D vicces jelenet volt...

Azért elég érdekes, hogy helyzetek mit ki nem hoznak az emberből. Bent a patikában (konkrétan tegnapelőtt) nagyon elmérgesedtek a dolgok. Kim viselkedése elkapta a határokat, magyarul kihúzta nálam a gyufát rendesen. Nem gondoltam volna, hogy angolul fogok kiabálni (csak aki nem ismer: nem vagyok kiabálós típus. Nagyon nem. Ezzel nem azt mondom, hogy nem is fordult még elő. De azért csak nem így tervezi az ember. Amúgy is rühellem az ilyen szitukat. Értelmes emberek esetében, normális hangon meg lehet beszélni mindent...). Véleményem szerint Kimnek pszichiáterre lenne szüksége (miért fogtam ki én pont ezt a nőt???). Az történt, hogy konkrétan kért tőlem valamit (amit nyugodtan megcsinálhatott volna ő is - ebben a szituban pl hogy felemeli a hátsóját és lép 3at) miközben 3 dolgot csináltam, meg amúgy is már tologattam az ebédemet. De ahogy eddig is minden egyes alkalommal és rögtön csináltam amit kért. Csak elgondolkodtam közben, hogy milyen fura, ha én kérek tőle valamit, akkor 85%-ban (attól függően mennyire van bepörögve) visszautasítja a kedvenc mondatával: "jaj, de nekem még rengeteg dolgom van, itt vannak a gyógyszeres dobozok is!" (mindezt elképesztően fontoskodva). Az adott szituban gondoltam bátorkodom őnagyságát megkérni, hogy a 3ból 1 dolgot megcsinálna-e nekem. Persze rögtön (csípőből) jött a kedvenc mondata. Mire én: "Kim, ez azért nagyon furcsa nekem, hogy amikor én kérek tőled valamit, akkor soha nincs időd. Ez, amit most kértem, kb 1 percet venne igénybe az idődből". Ilyenkor olyan mondatáradatot zúdít rám, amiben úgy tüntet fel, mintha én azt kértem volna, hogy most azonnal dobjon el mindent a kezéből. És szó szerint kiabálva jutottam szóhoz (neki az alaphangja olyan, ami nálam már kiabálós), hogy megmagyarázzam neki, elég akkor, amikor készen van a jelenlegi dolgával. Csak most egy kissé túllőtt a célon. Ugyanis nekemesett, hogy én nem dolgozom rendesen. (Itt most megjegyezném, hogy nem kívánom magyarázni a munkamorálom). A legjobban az ütött szíven, amikor a telefont hozta fel. Úgy fogalmazott, hogy nem veszem fel túl gyakran... (ismét értelmetlennek tartom, hogy magyarázzam a dolgot. Amikor ebbe az országba jöttem és itt kezdtem Sue-éknál, akkor ez volt a leggyengébb pontom... beszéltünk róla Sue-val. Ahhoz képest most... hát csak annyit mondok, hogy nekem totál tiszta a lelkiismeretem). A kedvencem az a jelenetpáros volt, a múlthéten, amikor közli velünk (Ann-nel meg velem), hogy a napi híreket (a cég belső netén) mondjuk el neki, mert ezekről mindenkinek tudnia kell. Jólvan. Egy napra rá, koslatok utána a 8nm-es hátsó patikarészben (pici, nagyon pici) a kinyomtatott napi hírekkel, hogy mondjam neki ami fontos. Elkezdtem mondani, mire leszólt (!), hogy ő most nem figyel, nem hallgat, mert... (kedvenc mondat) ("I am not listening to you, I have looots of things to do..." mindezt  fontoskodóan). Felhúztam a szemöldököm és káromkodtam magamban, majd folytattam a munkát. Ezt meséltem Ann-nek is. No, tegnapelőtt a kiabálásban ezt mondtam neki, hogy tisztában van-e azzal, hogy ilyet nem mondhat és ne csodálkozzon, ha nem mondom el neki a napi híreket... és letagadta!!!!!! Visszakérdeztem: "Kim, akkor én most hazudok???" Mire ő: "Miért, akkor én hazudok?" A jóédespicsába! Ezért írtam, hogy pszichiáterre lenne szüksége, mert ekkor vált nyílvánvalóvá, hogy ő ezeket valószínűleg kitörli az agyából! Így értettem, meg, hogy miért csinálja azt, hogy másokra keni rá a hibákat, amiket konkrétan ő maga csinált (egyik nap Ann forrongott nagyon... ma, mondta nekem, hogy ő nem bírna ittmaradni vele 5-ig (ez volt fél 2-kor). Már én se... egy jóideje. Régebb óta bennem volt, hogy egy odavaló helyzetben megkérdezzem, hogy vajon beszél-e valamilyen idegen nyelven. Ez azért volt bennem, mert a kapkodásai közben nagyon sokszor pofákat vág, amikor hirtelen keresem a megfelelő szót. De volt olyan szitu, amikor el kezdtem mondani valamit, félúton megálltam, mert gondolkodtam hogy fejezzem ki magam, mire így reagált: "Éééééééés???????" (képzeljétek hozzá a türelmetlen, gúnyos hangsúlyt) Szóval egyáltalán nem vagyok meglepve, hogy az angolom nem fejlődik, gyakran dadogok és eddig is minimalizáltam a vele folytatott kommunikációt. Konkrétan ott tartok, hogy azt mondogatom magamban, hogy "nem akarom megutálni az angolt". Már csak 11 napot kell bemennem!!! Ráadásként az szomorít el, hogy ha normális lenne, hihetetlen klasszul működne az egész. Mondtam Daninak, hogy végeredményben hálás lehet Kimnek, hatalmas megkönnyebbüléssel intek neki búcsút... Az volt a terv, hogy meghívjuk Ann-t meg Kim-et egy gulyásleves-kóstolóra hozzánk, búcsúzásképp. Már a nap is ki volt tűzve. Ezek után viszont (nem gondoltam, hogy fogok ilyet mondani és ráadásul teljes nyugalommal, de) visszamondtam az egészet. Ez a nő ne jöjjön a házamba, én nem fogok neki bájvigyorogni (se). (Persze Ann-nel megbeszéltük, hogy a férjével eljönnek, mert amúgy is érdeklődik pár bútor után és merő véletlenségből épp gulyásleves lesz itthon) :)

 Azt hiszem, most az lenne a legjobb, ha konkrét tényeket közölnék mi minden történt/nik mostanság. Mégpedig azért, mert kissé össze vagyok kavarodva érzelmileg... kissé. Nem. Nagyon.

1, a bojler azóta is folyamatosan kikapcsol. Valószínűleg valahol egy mikrorepedés lehet ahol szökik a víz (és el is párolog) mert a nyomás szépen, stabilan csökken. Legutóbb a szerelő már betanította Danit, szóval bevetünk mindent az újraindítás céljából (értsd: vízet engedünk a rendszerbe, hogy a nyomást emeljük). Jelenleg a tulaj és a szerelő várnak arra az alkatrészre (az alsó csőrendszer) amit ki akarnak cserélni és kb 3 héttel ezelőttre ígértek nekik.

2, szóltam Samnek (a tulaj), hogy májusban költöznénk

3, ma felmondtam a munkahelyemen. 

4, jó lenne egy (kettő?) bucsúbuli (mi van velem?)

5, Zsomi még zabálnivalóbb mint valaha, kivéve amikor az akaratát gyakorolja és úgy érzem (upssz) hogy hallláskárosodást szenvedek a sikításától/üvöltésétől/ordításától. A kis gané' imádnivaló. (Persze megint nem tudtuk megállni, ui. Zsomi anyukájának (igen, nekem) fájt a foga egy hintalóra (valami egyszerű, nem kell nagy dologra gondolni) és hát ha ló nem is, de egy rénszarvas összejött)  :))) Szóval így szarvagolunk:

Ááá, nem megy. Pedig tudom, hogy egyenlőre nem fogom tudni megfogalmazni azt, ami bennem van. De ezt le kell írnom (persze dícsekedni akarok). Szóval ma jött be Steve, a főnököm, hogy megbeszéljük a felmondásom. Akkor még nem tudta a részleteket és mivel tud a Kimmel való problémáról elég feszengve indult az egész, mert az egésznek olyan színezete volt, mintha jobb ajánlatot szeretnék kicsikarni... (Karácsony előtt kértem, hogy ha van mód rá, akkor helyezzenek át máshova... nem volt, de nem hiszem, hogy nem lehetett volna). Szóval a lényeg, hogy megdöbbent, hogy hazaköltözünk. Hozzá kell tennem, hogy Steve-nek nem kellene önbizalomnövelő tréningen résztvennie, van neki abból bőven, de szerintem teljesen normálisan (na ezt megfogalmaztam). Érdeklődött, hogy vannak-e patikahálózatok Magyarországon :) meg mindazt a szokásos dumát elmondta, hogy a jövőben ha érdekelne állás és ő itt lesz, akkor hívjam nyugodtan. Viszont amiért most a fél világot meg tudnám ölelni, az az volt, hogy teljesen korrekt stílusban meg lettem dícsérve :o bizonyám. És ez azért nagy szó nekem, mert 1, Steve nem néz ki dícsérgetősnek 2, annyira nincs visszajelzés arról, hogy jól csinálom-e amit csinálok, hogy nem számítottam erre (bezzeg a negatívról van: pl ha rossz gyógyszert kap a beteg és - jobb esetben - visszahozza. Na erről rögtön tudok és jelenthetem is). Igaz, pont most volt egy nagy ellenőrzés (audit, egy nő jött és aprólékosan ellenőrizte a készletünket, egyeztetve a géppel, meg mindenmást. Már hetekkel ezelőtt kaptuk a hívásokat (akik ezekkel foglalkoznak), hogy ennek sikerülnie kell, muszáj, megyünk segítünk stb stb. És sikerült (ami, hogy korrekt legyek, Kimnek is köszönhető), aminek nem is éreztem addig a súlyát (én csak tettem ami tőlem telt) amíg most a Steve-vel folytatott beszélgetés kapcsán olyan summát levágott az eddigi munkámról, hogy lestem (és pozitívaaan! jólvanna, bocsánat, csak most oda meg vissza vagyok). Tudom, hogy vannak, akik a jóhírnév miatt kedvesek (de legalább amiatt azok). Szóval jólesett. 

Minden hullámnak van hegye meg völgye. Most örülök a hegynek amíg tart és addig is megölelgetem a felhőket. 

(Igen, szomorú is vagyok (ami meglepő egy kicsit), meg örülök is. De legfőkébb be vagyok tojva. A betyár, megint egy nagy változás... nem vagyok normális (mondjuk ez nem újdonság).

Jól van, újra elolvastam a bejegyzés címét :)))

Zsomi elindult :)))

Olyan sok rossz hír ér el mostanság, bent is visszaállt minden a maga elviselhetetlen stílusába, hogy csakazértis felteszek egy nagyon édes kis felvételt. Emese barátosnémtól kaptam, nagyon-nagyon köszönöm! Nagyon bííírom a kreatív embereket:

A túróba, nem fér bele... :S klikkeljetek 2x a youtube-os ablakra, akkor bejön új oldalon az oldal a klippel és ott teljes szélességében látható. (bocsi)

Nagyon érdekes cikket találtam a neten.  Itt elolvashatjátok, nem hosszú. Arról szól, hogy összehasonlítottak 6 országot - Ausztrália, Szingapúr, Hong-Kong (bár ez nem külön ország már ha jól tudom), Egyesült Arab Emirátusok, Egyesült Államok és Egyesült Királyság). Érdekes, hogy Nagy-Britanniáról a bevándorlókkal kapcsolatban írnak. Na, a cikk elolvasása előtt szerintetek melyik ország az utolsó ebből a hatból? :))) Mindenestre érdekes felmérés.

Őszinte leszek. Nagyon nem tudom hova tenni, ha valakitől kérdezek valamit (itt most konkrétan szakmabeli ügyintézésről) és válaszra se méltat ... látom, hogy az illető belépett, sőt el is olvasta az üzenetem (igen, az iwiwen) és annyit nem tud odaböffenteni, hogy pl. most nem ér rá, vagy nem tudom, vagy menj a francba. Hogy miért zavar ez? Mert tőlem távol áll az ilyen. Lehet, hogy nekem is így kellene viselkednem és nem reagálni azokra az üzenetekre, ímélekre akik tanácsot kérnek (ismeretlenek!)? Lényegében mindegy. Maradok az a hülye szerencsétlen, aki amint meglátja, hogy írtak neki, kérdeztek tőle, rögtön válaszol... 

Maradok tisztelettel...

- Jó napot kívánok, a Z patikából telefonálok, azt szeretném megkérdezni, hogy van-e olyan nevű betegük, hogy  X.Y.

-Pillanat, megnézem. ... Mi a cím? És a születési dátum? (bemondom) Igen, de már nem tartozik hozzánk. (pfff...) 

- Értem. Az lenne a problémám, hogy visszaküldtem önökhöz egy receptet a múlt héten, mert nem volt aláírva. A szállítónk elment érte, de azt mondták neki, hogy már fel lett véve a recept (hülye passzív szerkezet!) Meg tudná mondani, hogy ki vette fel? 

- Itt azt mutatja a gép, hogy nem is adtunk ki vényt az illetőnek. (mégjobban kétségbe esek)

- Értem, ez érdekes. Köszönöm, visszhall. (lerakom)

Közben ezerrel zakatol az agyam, mert muszáj lesz felhajtanom ezt a receptet, mert már kiadtuk, nincs mese, ez kell. A rendelő címe fura nekem (a körzethez tartozik vagy 15 (túl sok)), de ez amit hívnom kellett fura, mert a drogos klinika címe, telefonszáma és ez a recept nem az volt... ami önmagában még semmit nem jelent, de akkor is fura. Ergo a mi gépünkön van beírva rossz rendelő. Viszont én a szállítóval csak oda küldtem (a gépünk alapján) azt a receptet, úgyhogy ott kell hogy legyen. No, essünk neki mégegyszer:

- Jó napot kívánok, ismét a Z patikából telefonálok X.Y. receptjének az ügyében. Én a múlt héten önökhöz küldtem a receptet.

- Kapcsolom a rendelőt  (!!!! Mi van? Most tényleg... akkor kivel beszéltem az előbb???)

Kapcsolják, elmondom immár harmadszor mi a rákfene bajom van. Mire a reakció:

- A beteg felvette a receptet. (Ááááá, nem lehetnek ekkora barmok!)

- Elnézést, az hogy lehetséges? Én egy boritékban küldtem önökhöz a receptet, egy üzenettel, hogy a vényíró (itt akár nővér is lehet, ha megszerezte hozzá a szükséges dolgokat) legyen szíves aláírni és VISSZAKÜLDENI a Z patikába.

(csönd, szöszmötölés) folytatom:

- Akkor elkérhetném a beteg telefonszámát? 

- Nem áll módunkban kiadni ilyen adatot. (ilyennel most találkoztam először. Ui. le lehet ellenőrizni, hogy ki vagyok és miért kérem ezt az infót... Itt most kerekperec visszautasított)

- Akkor legyen szíves hívja fel a beteget, hogy hozza be a Z patikába a receptet.

(susmorgás, szöszötölés a vonal másik végén. Mire hirtelen, hadarva (!) ennyit hallok:

- Holnap postázzuk.

 Egyik éjszaka felébredtem, mert Zsomi felnyüszögött. Hirtelen olyan fura volt, mert sötétebb volt a megszokottnál. Nem égett a rádiós óránk. Ergo nincs áram. Felébresztettem Danit, ami önmagában egy nagy szó. Lebotorkált mérgelődve, közben annyira felébredtem, hogy kinézzek az ablakon. Sehol nem égett az utcai lámpa. Na, jól nézünk ki. Persze az is leesett, hogy a fűtéshez is kell áram, vagyis az sem működött (brühooooáááá). Dani hangulata már a magaslatokban, mire elkezdtem kotorászni a régebbi rezsipapírok, számlák között, hogy ott csak van valami telefonszám, amit ilyenkor hívni lehet. Közben tök nyugi voltam, mert elkönyveltem magamban, hogy sebaj, addig majd beüzemeljük a kis hősugárzót :D :D :D Hál' Istennek még a telefonálás alatt visszajött mindenhol az áram, de nekem egészen reggelig nem működött a nagyeszű logikám, ui. reggel esett le, hogy a kis hősugárzó szintén áramról működött volna, volna... (lehet, hogy ezt nem kellene közhírré tennem?) :D Mondjuk egy kicsit elszomorító, hogy ennyire függünk az áramforrásoktól... semmit nem tudtunk volna csinálni, ha nem jön vissza az áram :(  legfeljebb meggyújtjuk egyszerre az összes gyertyát :P 

 Felfedeztünk egy - valószínűleg X éve működő - farmot, ahol farmbolt van és össze is szedtünk minden indítatásunkat és bátorságunkat, hogy végre el is menjünk és megnézzük. Tetszett. A választék zöme húsra koncentrálódik (de abból nagyon sok féle. Dani ki is nézett egy fogoly-receptet), viszont ami teljesen elkötelezett minket a bolt mellett, hogy 2 liter tej 0.99 penny (teszkóban 3,4 l kerül 2,25-be, vagyis megéri... főleg olyan tejeseknél mint nálunk).

A hét elején kijött a herpeszem :( általában sikerül időben elcsípni és nem fejlődik ki túlságosan, de ez most valahogy masszívan feldagadt és fájt, tisztára Angelina Jolie szám lett :D tiszta élvezet volt így betegek elé állnom. Képzelhetitek... Ne, inkább ne.

Érdekes hetem van bent, Kim szabin van (Spanyolországba mentek), viszont a hajcsárom (Cluster lead - aki az asszisztensek szabiját (is) kezeli, többek között) elszúrta, mert aki helyettesítené (nálunk van a gépben, viszont nem nálunk dolgozik), őt is pont szabira engedte. Szóval nagyon sokáig nem talált senkit és ezt úgy kezelte, mintha nekem kéne ezt megoldanom (ez már a vicc kategória). Aztán annyira nem lehetett megoldani, hogy ő maga jött. Kedden elég mérges voltam rá, mert folyamatosan nyomatja a(z) MUR-t (medicines use review, lényegében be kell ülnöm a konzultációs szobába a beteggel és el kell vele beszélgetnem a gyógyszereiről) és hetente minimum 2 murt kell csinálnom, erre kedden csak kierőszakolt 2-t (egy nap alatt) és nem lettem kész a dolgaimmal. Dani meg Zsomi jött értem 5-re, erre odaszólt, hogy akkor most ő elmegy (bezártunk már csak papírmunkával voltam elmaradva), mert úgyis itt van a férjem és be tudok vele zárni... A jóédes pics... aranyos, nem? Ma meg egy másik brancsból jött egy asszisztens (a szállítónk nekik is dolgozik, szóval ismerték egymást) és azt hittem végigröhögöm a napot. Mindketten ázsiaiak és nagyon nehezen értem meg az ő kiejtésüket, szóval azt hiszem Ash (a szállítónk) hozta fel Kimet, mint témát és most szabadjára engedte a véleményét :D pontosan nem tudnám megmondani milyen jelzőket mondott Kimre (egyedül a "bossy"-t értettem), de mondta nekem, hogy el sem tudja képzelni, hogy tudok vele kijönni. :D meg az asszisztens mondta, hogy hallott dolgokat, de ugye nem ismeri. Erre Ash bőszen mondta: na, minden igaz. :D A nap végére viszont egészen elkenődtem, mert most megtapasztalhattam, hogy mennyire jól működHETne az egész... Egyszerűen nem értem, hogy Kim miért ennyire szűklátókörű és nem nyitott más dolgokra (mindemellett kapkod). Van egy jópár dolog, amit nem úgy kéne csinálnia, mert nem az az előírás... Most elkezdjem a főnökösködőset vagy hagyjam és akkor béke lesz? 

Zsomi. Tudjátok hogy ébreszt? Átszól a szobájából, amikor meghallja hogy a rádió bekapcsolt, hogy "apa?" (a végén felemelve a hangsúlyt). Reggelire a 2 dl tej és a tejbepapi után követeli a sajtot meg a pirítóst. De a sajt az abszolút kedvenc. Ma vacsoránál Dani megkérte Zsomit (épp az ölemben tartottam a konyhában), hogy fogja meg a sajtot (he-he, kecskére káposztát), persze átment kisegérbe... de a vacsi után még mindig sajtot követelt.

Fotózás

Van egy olyan szokásom, hogy minden kis bizbazt kitöltök, visszaküldök. Ha nem kerül semmibe, akkor nem veszítek vele semmit. Egyik nap viszont egyszercsak üzenetet hagytak a mobilon, hogy nyertem egy családi fotózást :) Múlt szombaton el is mentünk és kicsit keserédesen megállapíthattam, hogy Zsominál elmúlt az az időszak, amikor szimplán letettük és mosolygott (ld előzőz fotózás tavaly). Nekem úgy leszívta az energiámat, hogy totál kiütődtem (nem maradt egyhelyben, mindenhova elmászott, szóval igazi kisgyerek). Már várom, hogy megnézhessük a képeket, de elég kemény lesz azt mondani, hogy akkor azt az egyet kérjük szépen, amit nyertük (merthogy 1 képet nyertem)... amúgy iszonyú drágák ám. Nade ez van. 

Iszonyú jó, hogy ketté lett vágva a hét és szerdán nem dolgozom. Jön a tavasz, vagy legalább is volt már napsütés és később sötétedik. Lassan lehet menni kirándulgatni meg karbucéra (carboot sale, bolhapiac). Jövőhéten meg csak hétfőn dolgozom és juhééé! 

 Hál' Istennek egyedül azt az egy éjszakát kellett fűtés nélkül kibírni. Mondjuk az volt a legrosszabb, mert Zsominak 40 fokra is felment a láza és nagyon sírt... A lázat lehúztuk, kb 15 percet ha aludtunk összességében azon az éjszakán. Másnap sokkal kisebb volt a hőmérséklete, viszont még mindig hol fentebb, hol lentebb, de javulóban. Én mint a mosott rongy, dolgoztam, Danival kb félóránként, óránként beszélve, hol Zsomiról, hol a bojler alakulásáról kérdezgettem. Ja, és aznap vártuk Petrát (végre valaki jött meglátogatni minket!)  :D  Szóval a munka után azon gondolkoztam, hogy basszus ez jobban nem is jöhetett volna ki: Zsomi beteg, nincs fűtésünk, vendégünk is lesz, hullafáradt vagyok :((( Aztán teljesen hepiend lett (majdnem) minden, mert a fűtés ment, Zsomi jól volt, Petra rendben ideért. (Előtte igérgettem, hogy érte tud menni Dani, aztán nem is tudtuk volna megoldani :S ) A majdnem annak szólt, hogy vasárnap este a fürdésnél kiütéseket vettünk észre Zsomin (addigra már egyáltalán nem volt hőemelkedés se). Másnap Dani elvitte az orvoshoz, akinek leírtam az előzményeket, ő pedig Dani kérésére leírta, hogy mit állapított meg: viral rash, vírusos kiütés. Biztos nem voltam ezen az előadáson anno, de ez most micsoda így? Ha valaki tud nekem valami okosat írni (vagy tapasztalt valami hasonlót, légyszi' ossza meg velem :) Lehet annyi a problémám, hogy mindenképp valami "normális" nevet szeretnék ennek a betegségnek (tudom, adhatok neki ha nagyon akarok...)  :P  Azóta a kiütések elmúltak, az első MMR oltást is megkaphatta Zsomi. 

A bojler. Még jó, hogy itt volt Petra, aki pótolta az észt a családunkban arra a pár napra. Anno, amikor ideköltöztem, akkor Sam csak a hőfokszabályzóra mutogatott, hogy ott állítgassam, máshova ne nyúlkáljak :D Szóval a másik ilyen panel a falon az időszabályozó (most már tudjuk, hogy ilyen is van). A szerelő annyit mondott nekünk, hogy óránként meg kell nyomni egy kék gombot és akkor indul újra. Akkor én ennek is annyira örültem, mint majom a farkának, csak működjön, mindegy hogy, majd felváltva őrizzük a "tüzet" :D Na, ekkor szólt Petra, hogy amikor leáll, akkor többször is meg lehet azt a gombot nyomni és akkor nemcsak 1 óráig fog működni... hihi. Szóval egészen 9 órán keresztül is tud ám működni. (Persze Sam magánál tartotta a leírást, azóta Dani meg megnyomott valami mást is, mert 9 óra után se állt le). Persze volt más baja is, mert csöpögött, az meg lett javítva. 

Munka. Amióta visszajöttünk Kim furamód nagyon kedves. Nem tudom mire vélni ezt. Sokkal de sokkal jobb így. Valóban összedolgozunk. Nem lett minden "rózsaszín", de ez így valahogy elviselhetőbb. Teljes pálfordulás is van: pl a szabim előtt azért szólt nekem (rám), mert Ann-nek adtam olyan munkát, amit még nem csinált soha. Nyílván az elején nekünk is nehezebb, mert be kell tanítani. De hosszútávon viszont könnyebb, mert jobban eloszlik a teendő. Szóval a szabi előtt ezt leállította (megj.: elméletileg én vagyok a főnöke...), most meg ő kezdte el tanítgatni. Kérdeztem Ann-t, hogy mi történt. Azt mondta ő se tudja. A lényeg, hogy most egy picit jobb. Mondjuk lesznek még "izgalmas" perceink, óráink, mert a tűcsereprogram nagyon hanyagul működik nálunk és következő kedden megyek egy ilyen tanfolyamra. (Ann meg Kelly elmentek amíg szabin voltam és Ann tök aranyosan szólt, hogy le fogok döbbenni) Tudom, hogy nem vagyok egy vaskezű főnök, de ha kell akkor a sarkamra állok... szerintem :)  na, ez most egy elég komoly próba lesz. (Mindehhez hozzátartozik, hogy Kim több mint féléven keresztül egyedül volt, mindenféle helyettessel, szóval gyakorlatilag egyedül vezette a patikát. Hozzászokott, hogy nem kell úgy dolgoznia, hogy átadja a munkát és más is tudja miről van szó, vagy hogy csapatmunkában dolgozzon. Vagyis ha ő szabin van, akkor megáll az élet. Tudom, ez így önmagában nem kifogás a részére, csak ehhez hozzájön a természete, amit nagyon nem tudok hova tenni. Amikor kérdezek tőle valamit, akkor nem a kérdésre válaszol, de egy mondat helyett elmond 5-öt és amikor szerencsém van, akkor mindet értem (ilyenkor meg még mindig csodálkozom, hogy most ezeket minek mondja el), mindezt hihetetlen kiejtéssel. Na, de erről már regéltem. Jaj, azt meg majdnem elfelejtettem, hogy elmentünk 3-an (Ann, Kim meg én) körrizni (curry, ázsiai kaja) a januári szülinaposok alkalmából (Ann is januári). Először azt hittem rosszul hallok. Aztán olyan vehemensen megszervezte Kim, hogy persze benne voltam :) hárman vagyunk, így nem ildomos kimaradni, meg nem is akarok semmi jó elrontója lenni. Szóval múlt kedden munka után elmentünk egy ázsiai étterembe (Akhbar vagy mi a neve). Nekem az a része volt a legizgalmasabb, amíg odaértünk, mert még soha nem vezettem úgy, hogy idegenek ültek volna az autóban (bénáztam is rendesen a parkolással). De hatalmas előnyöm volt, mert egyikőjüknek sincs jogsija, szóval megveregettem a vállam itthon :D azt mondták nem volt félelmetes a vezetési stílusom :D Olyan sokszor jut eszembe az, hogy milyen fura lesz ezekre visszaemlékeznem... 

inkább kezdek egy új bejegyzést

majd

egyszer

:)

 Zsomi valamiért belázasodott tegnap éjszaka. Két óránként felébredt. Nem volt nyügös, csak kissé elesett. Kapott lázcsillapítót, a nap folyamán hol lejjebb ment a hőemelkedés, hol följebb. De nem volt rosszkedvű, lehangolt. Játszott is, nevetgélt. Remélem a következő éjszakát át fogja aludni... csak most meg leállt a bojlerünk, ami a fűtést és a melegvizet biztosítaná... Dani hívta a tulajt (este 9-kor), holnap reggel jön. Próbáltuk újraindítani, de mindig leállt. Egyszer már jártunk így, Sam - a tulaj - rögtön jött, hívta a papáját, aki megbirizgálta (2007-es bojler, szóval nem öreg darab!). Őszintén megmondták, hogy fogalmuk sincs mitől indult el újra, de működött. Azóta előfordult, hogy leállt, de sikerült újraindítani. Most viszont hiába... kezd hideg lenni... most van 19 fok... :S Kint állítólag 2 fok van. Beüzemeljük a fürdőszobát felmelegítő elektromos fűtőszütyit (meleg levegőt fúj). Remélem Sam megy majd valamire holnap reggel...

 Én a gép előtt görnyedve (ímél+cset+hírek), Dani ugrál az összes 5 csatorna között, amitől oda se nézve is bekattanok (Zsomi fönt alszik), mikor hirtelen meglátom Jo Frost-ot a Channel4 adón. Gyorsan kiálltok: "na, itt állj meg! Ez jó, tudod, ő a szupernani." (Fogalmam se volt, hogy így hívják, csak arcról ismertem fel) De tényleg szeretem a műsorát, nagyon sok érdekes dolgot lehet belőle tanulni. Zömében problémás gyerekeket kezel, ahol a szülő totál kétségbeesve fordul hozzá segítségért. (A mostani részben pl egy 4 éves kislány evés-visszautasítása az egyik téma, a másik pedig egy 13 körüli lány önértékelési zavara). De konkrétan arról a kísérletről szeretnék írni, ami szintén ugyanebben a műsorban volt. 10 év körüli fiúkat kértek meg, hogy számítógépes játékkal játszanak 20 percig. (Gondolom nem kellett győzködni őket) Két csoport volt. Az egyik - legyen 1-es - csoport focit játszott a gépen, a másik (2.) pedig eléggé agresszív játékot kapott (lövöldözős, verekedős). Az eltelt idő után mindegyikőjüket behívták egy szobába (külön-külön), ahol szembe velük ült egy ember. Valamiről beszélgettek, miközben "véletlenül" ez az ember leverte az asztalon levő ceruzatartót. Azok a fiúk, akik "fociztak", mind rögtön ugrottak és segítettek felvenni a tollakat a földről. A 2. csoportba tartozók ülvemaradtak. A foci a csapatmunkát erősítette, az agresszív játékról pedig nem kell írnom... Jo kiemelte, hogy mennyire a szülő felelőssége, hogy mit enged játszani a gyerekének. (Tudom nem mondtam ezzel semmi újat, csak a kísérlet annyira megfogott).

Ja, még egy érdekes dolog. Hébe-hóba sikerül pár mondatot olvasnom az aktuálisan olvasott könyvből, ami Boglarka Hadinger (tippem szerint osztrák pszichológus): Bátorság az élethez - Hogyan bátorítsuk gyermekeinket önbecsülésük erősítésére című könyve. Nekem igencsak az újdonság erejével hatott ez a rész:

"S nagyon fontosnak tartom, hogy felhívjam a figyelmüket a következőkre: empirikus kutatások eredményei azt mutatják, hogy a lányok sokkal gyorsabban elfelejtik a pozitív visszajelzéseket, mint a fiúk. Ezért a lányok elismerésre méltó cselekedeteire gyakrabban kell dícsérettel reagálnunk, mint a fiúkéira."

 Gondoltátok volna? :)

Szeretném megköszönni mindenkinek (akár olvassák, akár nem), hogy kölcsönadták a mindenféle baba-gyerek kelléket (kiságy, babakocsi, autósülés és tsai) és azoknak is akik beszerezték!!! Nagy könnyebbség volt így, hogy nem kellett egyiket sem cihölnünk magunkkal.  

 Jó érzés amikor minden úgy megy, ahogy terveztük. Elindulás, parkoló megtalálása, a busz jön, időben beérünk a reptérre, ahol simán megy minden :) Igaz Dani becsipogott a kapun és nála volt Zsomi épp, ezért a biztonsági őr sűrű elnézést kérve Picurt végigtapizta :) Szerintem nagyon mulatságos volt a helyzet, Zsomi csak pislogott, hogy most miért tartom fönt a levegőben. Aztán kiderült, hogy fémbetét van Dani cipőtalpában (nem gondoltuk volna). Az út alatt viszont beigazolódott a félelmem: Zsomi nagyon nyügi volt. Mindez annak köszönhető, hogy jóalvó. Nem tudom máshogy leírni, egyszerűen az van, hogy mind nappal, mind este magától bealszik, nincs hozzászokva (mázlinkra amúgy), hogy elringassuk... viszont a repülőn ez nagyon jól jött volna... hosszú nyüglődés után csak bealudt félig az én, félig Dani ölében és kb fél órát aludt így. A leszállásnál pedig előszedtem a könyököm, mert nem akartam, hogy megint úgy járjunk mint tavaly... (most nem holmi könyökharcra kell gondolni, csupán határozottabb voltam, mint úgy általában ilyen helyzetben).

no, most csak ennyi. :)

Szombaton tűzön-vizen át nekiálltam hóembert készíteni. Nem igazán sikerült, de hómanónak már elmegy. Elneveztem. Ő Jenő, a hómanó :) Mai történésekről annyit, hogy miután teljesen útrakészen álltam, kikukucskáltam a falu egyik - ablakunkból látható - főútjára és elbizonytalanodtam az elindulást illetően. Annyit lehetett látni, hogy a sor nem megy. Dani kisétált, hogy megnézze mi a nagy helyzet. Autók elakadva, ezerrel havazik, kerekek pörögnek. Klassz. Így nem sok értelme van nekiindulni, elakadni valóban nem szeretnék... Átszaladtam a szemközti patikába, hogy elkérjem a koordinátor telefonszámát és szóljak a helyzetről. Azzal a laza mozdulattal felajánlottam, hogy esetleg ebbe a szemközti patikába tudok menni dolgozni, ha nem tud ideérni a mai helyettes. Jade picivel később visszahívott. A helyettes el tudott menni az én helyemre én meg mentem ide szembe. Közben telefonon leszerveztem (Steve tanácsára), hogy holnap ne jöjjenek ellenőrizni. Mindenki hepi volt. A nap eltelt, délután már a havazás is elállt. (Le akartam fényképezni Jenőt, hogy mennyire fedte be a hó, de szerintem fölösleges aggódnom, holnap is simán megtehetem).

Másik kreativitásom már nem annyira egészséges (mivel görnyedtem vagy 3 órát a gép előtt, viszont baromira odavagyok érte.) Amit megigértem, a szülinapról. Igazi kis összeállítás lett zenével meg minden. Igyekeztem ragaszkodni az időrendhez, majd jól lehet látni az elején, amint tiszta Zsomi körül minden, majd egyre nagyobb a szétkent torta, később a tányér is eltűnik és a maradék galacsinok is köddé válnak, pontosabban magamellé pakolta az etetőszékben. Tiszta élvezet. Ezután ajándékbontás, a búgócsiga, amit természetesen meg kell kóstolni, majd pizsifellövés után, amint Pocakmacinak maci-mesét "olvas fel" Zsomi. Jó éjszakát! :)

A hét elején hatalmas hó esett. Eléggé megbénult - először csak az ország ezen része. Sokan nem mentek be dolgozni, iskolák bezártak stb. Nem volt mit tennem, meg kellett próbálnom bemenni... sajnos sikerült :))) persze örülök is, mert valahol elakadni, mondjuk pont az autópályán, nem egy felemelő helyzet. A szállítónk már nyavalygott rendesen ("csak a legfontosabbakat adjuk neki" Ezen persze kiakadtunk, mert nincs olyan gyógyszeres csomag ami nem fontos... pont az volt (van), hogy az idősek ki sem mernek mozdulni, persze, hogy házhozszállítást szeretnének, ami érthető. Még azok is, akik amúgy be szoktak sétálni. Persze a szállítót is meg lehet érteni, mert Bradford eléggé dimbes-dombos, konkrétan nem lehet autóval felmenni emelkedőn (amiből sok van) és veszélyes lefelé. Ilyenkor az van, hogy valahol főúton leparkolni és séta... Dani minden reggel kihámozta az autót és már rögtön hétfőn megtanultuk, hogy csak indulás előtt érdemes, mert aznap reggel 2x is le kellett takarítani. Természetesen Zsomival itthon maradt, mert ha netalántán elakadnék, akkor ne vele együtt legyünk lecövekelve. Itthon biztonságosabb. A második napja tartó havazáskor már elkezdtem aggódni a hazajutásommal kapcsolatban (amikor ezt megemlítettem Kimnek, akkor kinevetve válaszolt: "mindenki aggódik hogy hazajut-e"... de ezt úgy mondta, mintha minimum másik városban lakna... gyalog 5 percre lakik a patikától) Aznap este, 5 után, fél óráig csak az autót pucoltam, hogy használható állapotba kerüljön. (Öröm volt az ürömben, hogy a parkoló nem volt annyira sötét a fehér hó miatt). Az utakon eltüntek az eredeti sávok és általában 1 alkalmi sáv alakult ki, ahol az autók jártak. Egyszer sikerült becsúsznom egy körforgalomba (amikor elindultam), de pár másodperc után vissza tudtam irányítani a megfelelő irányba. Hál' Istennek mindenki lassabban, óvatosabban vezetett, szóval a max sebesség 20 mph (~32 km/h) volt. Aztán a hét vége felé már nem esett annyira, viszont megfagyott minden.  Mondjuk a főutak már nagyon jól járhatóak, viszont a mellékutak, parkolók nagyon rizikósak. Most viszont nem örülök, mert Daninak el kellett menni egy távolabbi reptérre - East Midlands, kb 2 óra oda az út (megígérte egy ismerősnek, hogy érte megy) és pont az indulás előtt nagy adag hó esett... :( Mindenesetre felpakolta magát (pótzokni, termoszkávé, pokróc, 2 telefon).

Zsomi csütörtökön megint szurit kapott (egy régebbinek az emlékeztetője - booster), Dani elbeszélése szerint akkor felsírt, de hatalmasat aludt utána. Ma meg újraindult a ritmusóra, Lauren-nek (aki tartja) nagyon tetszett, hogy Zsomi tapsolt. Szóval ez bejött.

Kedden jönnek ellenőrizni a patikába... ha belegondolok, akkor kezdek betojni, de valahol meg nem érdekel. (Na, ezt most jól megírtam) Nyílván nem lesz vészes (most épp nyugtatgatom magam), de hazahoztam egy adag olvasnivalót, hogy legalább felkészültnek tűnjek (vagy tudjam miről van szó). Bár így is lesz olyan amire majd lesni fogok... :S Ha mázlim van, akkor Steve (area manager) el tud jönni (így tervezi) és majd ő foglalkozik velük, de persze egy sor olyan dolog van, amit elméletileg nekem kell(ene) tudnom (pl hol tartjuk a csökkent képességűeknek biztosított kérdőívet). De vicces, hogy most derült ki számomra, hogy a felhívásokat (gyógyszerről, visszahívások stb) valóban gyűjtenem kell (mázlimra amúgy is gyűjtöttem, de senki nem mondta nekem, hogy pl ezt is kérdezheti a PCT (Primary Care Trust - én úgy hívnám "A hivatal".) Szóval mindig tanul az ember.

Visszatérve az időjárásra. Nem messze innen (Batley meg Dewsbury) nem működik a gázellátás. Vagyis nincs fűtés és melegvíz a lakásokban (mondjuk ahol van kandalló, ott megoldják). Pánikkeltő kolleganőm egyik nap azzal jött vissza az ebédszünetéről, hogy a rádióban azt mondták ha ez még így tart egy hétig, akkor Bradfordban is problémák lesznek a gázellátással. Konkrétan mi közelebb vagyunk Dewsbury-hez (ott született Zsomi), mint Bradford, szóval nem túl megnyugtató. Legfeljebb a kis elektromos fűtőtesttel (amit amúgy a fürdőszobához használunk) melegítjük be ott ahol Zsomi van. De eddig nem volt gond, remélhetőleg nem is lesz... (Jelenleg hétfőig mondanak hóesést). De építenék hóembert...

  Elérkezett hát az első évforduló, amit legfeljebb pislogásokkal fogok fel. Igen, elszaladt hihetetlenül gyorsan. Amint hazaértem, már csak apró simítások voltak hátra. Előtte Dani összedobott egy szülinapi tortát, becsomagolta az ajándékot és aztán énekeltünk egyet. Zsomi csak mosolygott, nem igazán értette, hogy most mi van, de tetszett neki. A torta sorsáról rengeteg képet készítettünk (najó, egy páron rajta van Zsomi is) :D majd szeretnék felrakni egynéhányat. Ízelítőül annyit, hogy Dani már oda se bírt nézni, amikor a tányérját Zsomi ledobta maga mellé a földre (ma délelőtt takarított) a még magaelőtt maradt tortadarabkákat pedig egyesével - és leírhatalan élvezettel - magamellé pakolgatta az etetőszékben.  Majd amikor helyreállt a rend (és Dani is kimerte nyitni a szemét) Zsomi némi segítséggel kibontotta az ajándékát. Egy bugócsigát kapott :) majd erről is képek később.

Képtelen vagyok megfogalmazni mi mindent csinálok/unk egy itthon töltött nap alatt. Olyan pikkpakk eltelik, hogy észre se lehet venni. Átlagban azt kell hogy mondjam, hogy nekem elegem van abból, hogy nem vagyok itthon, Daninak meg abból, hogy itthon van, szóval klasszul kiegészítjük egymást. Mivel ezen mihamarabb változtatni kell, írtam a közvetlen főnökömnek, hogy szeretném lecsökkenteni a heti óraszámomat 30-ra, februártól (eredetileg áprilistól terveztem, merthogy - idén utoljára - addig tart a cégnél a szabiév és persze én már a jelenlegi óraszámommal vettem ki az összes szabit. De nem bírom ki addig, főleg nem olyan légkörben ami bent van. De ha jó lenne se, mert szimplán többet szeretnék Zsomival lenni). Ezen most bukni fogok egy sort, mert abból fizu nélküli szabi lesz, de nem ér annyit. Dani pedig keres valami részmunkaidős állást (ez a nehezebb falat, nemcsak Dani miatt). De muszáj kimozdulnia. Szegény péntekenként este úgy megy a magyar klubba, mintha valami olyan hely lenne, ahol jókat lehet beszélgetni... (itt most képzeljetek el felröFögést). Ezt most, tudom, jobban ki kellene fejtenem, de mégse teszem... (Ha valaki netalántán olvassa és odajár akkor nagyon megbántanám... pedig nem szeretném. Szóval félreérthető. Na, ebből már nem mászok ki... )

Újévi fogadalmak

Nem szokásom, annak ellenére hogy mindig eljátszok a gondolattal. Pedig lenne mit megfogadnom... TORNA. Olyan fura, hogy annak idején amikor "csak" a hátam fájt a mozgáshiány miatt, akkor rá tudtam venni magam a tornára. Most, hogy nem csupán a hátfájás miatt, hanem esztétikai szempont (igen, has) miatt is nagyon elkellene a mozgás, nem megy. Pedig nagy álszenteskedés lenne ha azt mondanám, hogy nem érdekel a külsöm (itt is röfögés). El is felejtettem mesélni, hogy még december elején a szabi alatt elmentem fodrászhoz. Ez iszonyat nagy szó nálam. Utoljára az esküvőnk idején voltam (hát ez van na) ami több mint 5 éve volt. Mivel a nyáron megszabadultam a hosszúhaj pozitív és negatív tulajdonságaitól (jaaaj, levágattam a hajam na. Azt is Dani-nagyi által, aki a szüleitől leste el anno a fogásokat), itt már rendesen kezdte felvenni a tarthatatlan állapotokat. Helyi hírdetési újság, 20% kedvezmény első kuncsaftnak, bátorság összeszed és hűha, nem is lett rossz. Szóval bejött. Azt hiszem Danitól a legnagyobb dícséretet kaptam azzal, hogy a kedvenc nyomozónőjéhez hasonlítottam :D (Annabel Knap - CSI:NY) Egyetlen egy baj van: se időm, se tehetségem úgy beszárítani, ahogy a fodrász csinálta. Ez meg azt eredményezi, hogy az első hajmosásig ja. Osztán annyi.

Nagy örömünkre Zsomi is tett fogadalmat: elsejével úgy döntött, hogy a 6 órási kelését átteszi fél 6-ra. Ez nálunk egy éjféli lefekvés mellett maga a borzalom. Ezt úgy kell elképzelni, hogy kb 7-ig húzzuk ahogy tudjuk (vagyis Zsomi hatalmas irammal mászkál egyik szobából a másikba, ajtókat csukogat, nyitogat, nagyokat kurjong, tiszta izgalom. Dani befordulva az ágyban (miután letudta a vízforraló bekapcsolását), én meg valahol a két szoba közötti közlekedőben elnyúlva a földön a félig kinyitott szememmel próbálom követni a rabszolgahajcsárt (ma sikerült beszereznünk biztonsági kaput a lépcső tetejére, szóval holnaptól ágyban maradok!) Miután megunjuk és najó menjünk, mert hamarosan átcsap erőteljes elégedetlenségbe a késő reggeli miatt, felöltözés, levonulás. A kép hasonló lent is: Zsomi tiszta izgalom, látni akar mindent (hogy készül a reggelim?), mellette meg mi, mint két holdkóros próbál fókuszálni a sorrendre (zsomi tápi, reggeli, anya kakaó, apa kávé... stb stb) Sokat mondó, hogy a közelgő első szülinap mindenféle szép gondolatai mellett ott van bennem az is, hogy egy éve egyszer sem aludhattunk 10-ig (Istenem!)  :D

Mivel baromira megnyomja a kiadásunkat a tápszer+pelus, úgy döntöttem ideje Zsominak kivennie a részét a munkából. Ezért a fürdés előtt neki kell összepakolnia a játékait (zabálnivaló ahogy a pici kezével teszi bele a nagy dobozba a sok limlomot). Még nincs teljesen tökéjre fejlesztve a művelet, ui. amint készen vagyunk és tele a doboz, abban a pillanatban elkezdi kirámolni :D